
Henry William Bunbury: A köszvény eredete
A fejlett ipari országokban világszerte növekszik a köszvényes betegek száma, melyben az elhízás és az egészségtelen táplálkozás járványszerű terjedésének tulajdonítanak szerepet. Az Egyesült Királyságban a köszvény előfordulása 1997 és 2012 között 64 százalékkal emelkedett, miközben az Egyesült Államokban 2011-ben 8,3 millió köszvényes beteget tartottak nyilván, ami a teljes népesség 4 százaléka.
A betegség kezelésében jelenleg használt gyógyszerek – melyek egyike több mint 50 éve része a terápiás palettának – nem minden betegnél fejtenek ki megfelelő hatást – figyelmeztet Michael Naughton, a londoni Ealing Hospital reumatológusa. A jelenleg rendelkezésre álló terápiáknak megvannak a maguk mellékhatásai, többek között bőrkiütéseket okozhatnak, mely korlátozza alkalmazásukat. Az orvosok gyakran rendelnek betegeik számára vény nélkül kapható vagy vényköteles kortikoszteroidokat.
Az AstraZeneca gyógyszercég most azt reméli, hogy még idén megkapja a forgalomba hozatali engedélyt a köszvény kezelésére kifejlesztett új szere (lesinurad), miközben a Pfizer éppen az elmúlt évben kapott engedélyt egy szerének korai fázisú tesztelésére. Bár a piac viszonylag szűk, mivel a köszvény kezelésére használt készítmények jelentős része generikus vagy OTC, a lesinurad önmagában akár 1 milliárd dolláros forgalmat is hozhat évente – áll a JPMorgan Chase & Co. tavalyi előrejelzésében.
„A gyógyszeripar felismerte, hogy a köszvény kezelése megfelelő terep a gyógyszerfejlesztésre – mondja Michael Naughton, aki egyben a Brit Reumatológus Társaság londoni regionális elnöke. – Oly hosszú ideje gyógyítunk már olyan szerekkel, melyek hasznosak, ám hatásuk behatárolt.”
A köszvény oka köztudottan az, hogy a szervezetből normális körülmények között kiürülő húgysav felhalmozódva tűszerű kristályokat alkot, melyek károsítják az ízületeket. Az új gyógyszer azáltal segíti a húgysav vesén keresztül történő kiürítését, hogy blokkolja azt a proteint, mely máskülönben a húgysav reabszorpciójára késztetné a szervezetet. A jelenlegi terápiák hatásmechanizmusa a xantin-oxidáz felszabadulásának blokkolásán alapszik, mely elősegíti a sav keletkezését.
A betegség kialakulásában genetikai hajlam is közrehat, de fokozza az előfordulás kockázatát az elhízás, magas vérnyomás, magas koleszterinszint és bizonyos gyógyszerek (például vízhajtók vagy niacin) is. Egyes élelmiszerek is megemelik a szervezetben a húgysav szintjét, ilyen többek között a sertés- és marhahús, a tenger gyümölcsei és a máj. Az alkohol ugyancsak akadályozza a húgysav távozását a szervezetből.
Egyes előrejelzések szerint 2021-re 17,7 millió köszvényes beteg él majd a Földön. „A köszvény az egyik leginkább félreértett és elhanyagolt betegség” – állítja James Mackay, az AstraZeneca köszvényprogramjának vezetője.
A köszvény szokványos kezelésének része az allopurinol nevű generikus szer, melyet 1966-ban fogadtak ez az Egyesült Államokban. A másik a febuxostat, melyet az USA-ban a Takeda, míg Európában az Ipsen SA és más cégek forgalmaznak. „Bár a febuxostat nem minden betegnél hozza a várt hatást, még így is „lényegesen hatásosabb, mint az allopurinol” – mondja Didier Veron, az Ipsen szóvivője. Bár molekuláris struktúrájuk eltérő, de az allopurinol és a febuxostat egyaránt a húgysavszint csökkentése révén fejti ki hatását.
Az Astra Zeneca az allopurinollal kombinációban, illetve monoterápia formájában teszteli a lesinuradot, melynek eredményei ez év közepe táján várhatók. A gyógyszercég ezen kívül klinikai vizsgálatot végez a lesinurad + febuxostat kombinációt fix dózisban tartalmazó tablettával is olyan betegek bevonásával, akiknek ízületeiben már megkezdődött a húgysavkristályok képződése.
„Az új terápia akkor lehet a leghatásosabb, ha a régebbi gyógyszerekkel kombinációban alkalmazzák – mondja Naughton. − A betegek egy része nem reagál a jelenlegi gyógyszerekre, vagy allergia áll fenn azokkal szemben, és a febuxostattal kezelt betegek háromnegyedénél nem sikerül elérni a célul tűzött húgysavszintet.”
Amikor a lesinuradot önmagában alkalmazták és placebóval hasonlították össze, a betegek egy része súlyos veseproblémákról számolt be, emellett hasmenést, hányingert és székrekedést panaszolt. A lesinurad xantinoxidáz-inhibitorokkal alkotott kombinációja lehet a legeredményesebb kezelési forma − mondta el az AstraZeneca képviseletében Briggs Morrison az elemzőknek február 6-án.
„A köszvény krónikus betegség, de jól kézben tartható, ha a diagnózis felállítása után a beteg naponta szedi gyógyszereit” – mondja Mackay.
