– A tápláló infúzió keverése gyógyszertárunk egyik feladatköre, ami ma is működik, míg a másik tevékenységünk, a steril oldatok előállítása már nem; tavaly januárban voltak az utolsó olyan napok, amikor ez a fajta gyógyszerkészítés még zajlott Pécsett – mondta a PharmaOnline-nak Szabóné dr. Schirm Szilvia.
– De milyen megfontolások vezettek a labor bezárásához? Kinek jó ez, ha korábban mindenkinek megfelelt?
– Az, hogy egy-egy tevékenységhez milyen eszközökre, műszerekre van szükség, teljesen eltérő a két terület esetén, és az amortizáció arra az eszközparkra vonatkozik, amely ezeket a gyógyításban alkalmazott steril oldatokat érintette. Azt mondhatom, hogy lényegében az eszközellátottság romlása vezetett ide. Egy ilyen gyógyszerkészítési folyamathoz ugyanis sok mindenre szükség van; számos dolog történik, mire az ember kézbe veheti a minden szempontból megfelelő műanyag flakont, zsákot vagy az üveget. Így igaz ez a gyári körülmények között, vagy az intézeti gyógyszertárban készülő infúziós készítményekre is. A készítésnek komoly tárgyi és szakmai követelményrendszere van, s mivel korszerű eljárásokról van szó, általában költséges technológiákról beszélünk. A körülményeket úgy kell elképzelnünk, akár egy műtőben, hiszen a végterméknek nemcsak sterilnek, de pirogénmentesnek is kell lennie. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha élő, vagy akár sterilezéssel elölt mikroorganizmusok lennének az oldatban, akkor azok olyan anyagokat juttatnának bele, amelyektől az ember – ha beadják neki a készítményt – lázas lehet, ez tehát kerülendő. Magyarul igen nagyok a követelmények tisztaságban, személyzetben, annak érdekében, hogy a végterméket a megfelelő minőségben adhassuk ki.
Miért fontos az infúziós laborok fenntartása? |
(1.) ellátásbiztonságot teremt Talán éppen ilyen elvek mentén működhetnek ilyen laboratóriumok még Hollandiában is, bizonyítva, hogy még költséghatékonyan is fenntarthatók a kor minőségi követelményeit teljesítő középüzemi kórházi laboratóriumok is. |
– Kiket szolgáltak ki korábban ezekkel a termékekkel?
– A Pécsi Tudományegyetem klinikáit, a gyermekklinikától a szülészeten át a szívsebészetig, szinte mindet. Voltak olyan klinikák, amelyek függősége több oldat kapcsán is nagyobb volt a ettől a laboratóriumtól. Ilyen volt például a szemészet és a gyermekgyógyászat.
– Olvastam az egyetemi lapban megjelent cikkben, hogy mielőtt a „végítélet kimondatott”, önök tartalékot képeztek, hogy ne legyen baj az ellátással. Jelezte viszont, hogy ezek az első negyedévben elfogynak. De mi lesz azután? Hogyan szerzik majd be ezeket a készítményeket, és ez mibe kerül az egyetemnek?
– Néhány terméknél már eljött az a pillanat, hogy nem tudjuk adni az oldatokat. Jelenleg folynak a latolgatások és termékkeresések, hogy egyáltalán megvehető-e mástól mindaz, amire Pécsett szükség lehet. Találtunk az országban más egyetemi infúziós labort, (igaz ilyen is csak már egy működik az országban), amely egyelőre tudja szállítani a szükséges mennyiséget. De előfordulhat, hogy egyes helyzetekben gyáraktól kell majd rendelnünk, netán külföldről behozott technikai oldatra lesz szükség, ami azért furcsa, mert viszonylag egyszerű dolgokról van szó, például vízben oldott elektrolitokról, egyszerű cukrokról, így mindenki érti, hogy felesleges lenne tízszeres nagyságrendben pénzt kiadni olyasmiért, amit mi magunk is megcsinálhatnánk…
– És itt már vastagon arról beszélgetünk, hogy vajon miért is van-lenne szükség ezekre az infúziós laborokra?
– A gond az, hogy vannak esetek, eljárások, amelyekben teljesen azonos megoldás nem is létezik. Márpedig az orvosi gyakorlat nehezen mozdul el a megszokott rutintól, és a hasonlók közül nehéz kiválasztani, hogy végül is melyik mellé álljanak a doktorok. Ehhez nyilván nagyon alapos szakmai átlátás kell…
–… nem is beszélve a szakmai irányelvekről, helyi és finanszírozási protokollokról…
– Igen, ezektől helyenként nehéz eltérni, bár bizonyos oldatok esetén nem arról van szó, hogy nem finanszírozzák meg a tevékenységet, ha másfélével végzik azt a klinikán. Inkább az jellemző, hogy bejáratott metodikákat kell át- vagy újragondolni, átszervezni azért, mert a megszokott háttéroldathoz nem lehet hozzájutni… A labor ezen termékeinek egy része infúzió, más része orvostechnikai segédoldat. Arra kell gondolni, hogy például minden műtét közben legyen megfelelő perfúziós vagy öblítő folyadék. Kis volumenű dolgokról van szó, így nem feltétlenül talál az ember olyan steril oldatokat előállító gyárat, amely ilyen kis mennyiségű termékre is „rááll”, főleg úgy, hogy neki így például törzskönyvezési kötelezettsége keletkezik. A hivatal felé mindez adminisztratív feladatokkal jár, ami ráadásul elég költséges is…
– Az előbb már utalt rá, hogy az országban azért még működnek ilyen laborok. Másutt nem jellemzők a pécsihez hasonló problémák?
– Tudomásom szerint mi voltunk az utolsó négy őrlángból az egyik. Tavaly októberben volt a kórházi gyógyszerészet 40 éves, jubileumi konferenciája. (A témáról a PharmaOnline is beszámolt – a szerk.) Ennek apropóján áttekintettük a helyzetet. Azt mondhatom, hogy a hetvenes években a kórházi infúziós oldatok nagy részét, jó 90 százalékát még ezek a laborok készítették, nem pedig az volt jellemző, hogy a steril oldatok 95 százaléka gyárakból jön…Ma nagyjából palackra vetítve mintegy öt százalékot állítanak elő az infúziós laborok.
– És mi ennek az oka? Nem voltak hozzáértő gyógyszerészek, vagy az egyetemek, a klinikák nem tartották ezt a tevékenységet fontosnak?
– Adataink szerint 1975-től ’95-ig 60 körüli kórházi infúziós labor volt Magyarországon. 1997 az az év, amikor ez a szám 37-re csökken, s azóta ezek a laborok sorra zárnak be. Hogy mi van e mögött? Az, hogy 20 év alatt azok a technológiai sorok, melyek a palackmosáshoz kellenek, az autoklávokat, a szűrőrendszereket, az infúziókészítéshez szükséges technológiai sort jelentik, amortizálódtak, újabbak beszerzésére pedig nem nyílt lehetőség. Ilyenkor azonban – azt gondolom –, több dologra kell(ene) figyelni. Meg kell említenem akár hasonló tapasztalatok alapján is, hogy egy-egy ilyen eltűnő termék után megjelenő készítmények esetén tetemes árnövekedésre kell számítani. Meg kell említeni a dolog rentábilitását, amely függ a volumentől is, de tudni kell azt is, milyen egyéb következményei lehetnek annak, ha bizonyos kisebb szériás termékeket elveszítünk a gyakorlatból.
– Milyenek?
– Ha a semmi helyett tudok valamit adni, akkor kérdés, hogy az X forintért drága-e vagy sem, azaz: azt is figyelembe kell például venni, hogy ha hiány van valamiből, akkor egy saját labor azonnal mozdulni, válaszolni tud(na) a belső igényekre. És ezeken kívül bármiféle katasztrófahelyzetben olyan potenciált jelent(het) egy ilyen labor, aminek az előnyei csaknem felmérhetetlenek. A mai világban nagyon sok olyan termék van a gyógyszerpiacon, ami valamiért hiánycikk. Olyan is előfordul, hogy bizonyos szakmai lobbik érdeke miatt bizonyos eredményeket negligálnak, és paradigmaváltás következik be; egyik percről a másikra megfordulhatnak dolgok az infúziós gyakorlatban is. Magam is szembesülök ezzel. Hiányhelyzet alakulhat ki akkor is, ha valamiből eddig keveset használtak, ám most több kellene – különösen, ha azt egyetlen külföldi gyár állítja elő… A gyár nem tud a változó igényekre kellő gyorsasággal reagálni, márpedig ha itt a helyzet, jó, ha az embernek van egy ütőképes technológiai sora, ami megoldást hozhat, ami elkerülhetővé teszi a kiszolgáltatottságot. Csak ezt látni kellene a döntéshozóknak is, de úgy tűnik, mindezt nem tudtuk jól prezentálni feléjük. Nem érte el mindez az ingerküszöböt…
– Végleges döntésről van szó?
– Mi úgy gondoljuk, hogy csupán az előállítás jelenlegi technikai feltételek melletti abbahagyásáról van szó, nem pedig arról, hogy az infúziós laborra ne lenne szükség. Lassan 20 éve dolgozom ezen a területen, de azt mondhatom, mindig voltak tervek a megújításra, de ezt valahogy soha senki nem vette elég komolyan. A magunk részéről komolyan vettük akkor is, ha ez a bezárással járt, mert egyfajta szakmai felelősség van a mögött, ha az ember előállít egy gyógyszerkészítményt, amely természetesen csak hibátlan lehet, hiszen betegbe kerül. Mi úgy gondoltuk, eljutottunk addig a pontig, amikor már kérdés lehet: ilyen feltételek mellett meddig tudok megbízni abban, hogy az oldat csak tökéletes lehet?
– Végül is önök mellé álltak a klinikák? Volt valaki, aki felszólalt az önök, sőt mindannyiuk érdekében?
– Úgy tudom, voltak ilyenek, de már csak azt követően, hogy tavaly év végén az egyetemi lapban megjelent a cikk, amely beszámolt a labor „bezárásáról”. Most ott tartunk, hogy letettük azt a kabátot, amelyet húsz éven át hordtunk, de eljött az a pillanat, amikor már semmi áron nem akarunk belebújni. Talán mások is fáznak már, bár sokan lehetnek, akik még mindig nem szembesültek a helyzettel. Két éve azt mondtuk, hogy az utolsó időszakot arra használjuk, hogy tartalékot képzünk olyasmiből, amiből még hasonló sincs a piacon. Ha akkor rögtön reagálnak a döntéshozók, megvalósulhatott volna a beruházás addigra, amikor a tartalék elfogy.
– Mekkora beruházás kellene az újraindításhoz?
– Több százmilliós, amire saját erőből semmi esély. Az igazán jó megoldás szerintem az lehetne, ha regionális laborokat alakítanánk ki, melyek képesek lennének az országban felmerülő összes igény kielégítésére. Tudomásom szerint a szakmai kollégium megtette az ezzel kapcsolatos javaslatát, de választ még nem kapott.
