Forrás:

Facebook

Rovat:

Aktuális
Becsült olvasási idő: 2 perc
Meghalt Dr. Simon Kis Gábor

Eltávozott a gyógyszerészet egy meghatározó, ikonikus személye, Simon Kis Gábor, közölte a Facebokon Dr. Mikola Bálint

Mint írja: "Sokan ismertük, becsültük Őt, szakértelmét, emberségét, többen élvezhettük a barátságát is.

Gábor szakmai életútja rendkívül figyelemreméltó. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végezte. Friss diplomával került a közvetlen lakossági gyógyszerellátásba Miskolcra, társadalmi ösztöndíjasként. Ezt követően immár Budapesten először az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott helyettes főgyógyszerész munkakörben, majd 20 évet töltött az Egészségügyi Minisztériumban. Itt a Gyógyszerészeti Főosztályon főelőadóként kezdett, majd főosztályvezető-helyettesi kinevezést kapott. A minisztériumból került át az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet főigazgatói posztjára.

Munkaköreihez is kapcsolódóan az egészségtudományi végzettségéhez szükségesnek tartotta a gazdasági ismereteket is. Ennek köszönhetően végezte el a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet is ahol doktorált, majd kandidátusi minősítést is kapott.

A gyógyszerész és közgazdász diplomával építette fel nemzetközi karrierjét. Elsőként a WHO-tól kapott meghívást Svédországba, hogy temporary adviser, azaz szaktanácsadóként vegyen részt az egészségügyi ellátó rendszer fejlesztésében. Ebben a munkakörében az egész világot bejárta, rendkívül széles nemzetközi kapcsolatrendszert épített.

Ezzel párhuzamosan tanított is. „Másodállásban” töltött be docensi posztot a Közgazdaságtudományi, és a Semmelweis Egyetemen. Ezzel is összefüggésben az European Healthcare Manager Association keretei között elvégezte a Training for Trainers tanfolyamot, ahol a leendő oktatókat tanították a hazai egészségügyi menedzsmentképzés bevezetésére. 26 éven át adott elő egészségügyi menedzsmentet a Közgazdaságtudományi Egyetem keretei között. Itt került kapcsolatba a gyógyszerészekkel, akik a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (1991) szervezésében -közgazdasági ismereteiket felépítendő- a privatizációt követő időszakban, négy év alatt, több mint kétszázan kaptak másoddiplomát a Budapesti Közgazdasági Egyetemen. Gábor vezetőként, tisztségviselőként évtizedeken át segítette az akkoriban közel kétezres tagságú MOSZ célkitűzéseit, kongresszusok szervezésével, előadásokkal és kapcsolati rendszere szakmai munkába való bevonásával egyaránt.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnökségi tagjaként, (később a Szervezési Szakosztály elnökeként) a privatizációt követően Ő vetette fel és indította útjára a "Klasszikus" és a „Gyógyszertári menedzsment" továbbképzéseket, amely csak évek múltán vált két önálló szervezéssé. Ugyancsak az MGYT keretei között indította el a rendelkezések által kötelezően előírt kreditpontos továbbképzés rendszerét és tematikáját.

A gyógyszerészekkel való szoros szakmai és baráti kapcsolatainak is köszönhetően „fertőződött” és létesített jogelőd nélküli patikát Budapesten, amit évtizedeken át személyi jogos gyógyszerészként működtetett. Ez a „Simon Patika”.

Gábor személyében 85 év élettapasztalatával rendelkező rendkívül színes egyéniséget, értékes segítőtársat, kollegát, tanítómestert és barátot veszítettünk."

(Fotó: Mikola Bálint)

Kvízek
Kiemelt rovataink