A díjat 1999-ben alapította a Richter Gedeon Nyrt. azzal a céllal, hogy támogassa és erősítse a kémia színvonalas iskolai oktatását. A személyenként 1,75 millió forint díjat a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma legfeljebb öt olyan kémiatanárnak ítéli oda, akik eredményesen ébresztenek érdeklődést a kémia iránt, kiemelkedő szerepet vállalnak a tehetséggondozásban, és munkájukkal a saját iskolájukon túl is hatást gyakorolnak a kémiaoktatás fejlődésére.
„A Richter több mint egy évszázada épít a magyar tudomány és oktatás értékeire, ezért különösen fontosnak tartjuk azoknak a pedagógusoknak az elismerését, akik nap mint nap hozzájárulnak a kíváncsi, nyitott és gondolkodó fiatal generációk formálásához. Meggyőződésünk, hogy egy ország jövőbeli versenyképességét nagyban meghatározza, mennyire képes megbecsülni és támogatni azokat a tanárokat, akik a tudomány iránti elköteleződést adják tovább”, mondta prof. dr. Szántay Csaba, a Richter tudományos főtanácsadója és egészségügy- és oktatástámogatási vezetője.
Az alapítása óta eltelt 27 évben a Magyar Kémiaoktatásért díj 114 kiemelkedő pedagógus munkásságát ismerte el. A díj keretében eddig közel 48 millió forint támogatással járult hozzá a kémiatanárok szakmai teljesítményének méltó elismeréséhez.
„A kémia az a tudomány, amely összeköti a kíváncsiságot a tudással, a felfedezést a fejlődéssel, valamint a kutatást a mindennapi élet szolgálatával. Általa nemcsak a természet működését értjük meg mélyebben, hanem lehetőséget kapunk annak formálására is egy jobb életminőség reményében. Ezért illeti hála és elismerés mindazokat a kémiatanárokat, akik szakmai felkészültségükkel és lelkesedésükkel képesek felébreszteni a fiatalokban a felfedezés örömét, ezzel generációk számára teszik vonzóvá, érthetővé és szerethetővé ezt a sokszínű tudományt” – mondta dr. Szakács Zoltán, a kuratórium elnöke.
A Magyar Kémiaoktatásért díjra iskolaigazgatók, kollégák, szülők, valamint egykori és jelenlegi diákok jelölhetnek tanárokat. Egy tanárt egy vagy több személy külön-külön, illetve közös pályázatban is felterjeszthet a díjra. Határon túli tanár jelölése esetén a pályázatban egy magyarországi ajánlónak is szerepelnie kell. A pályázat tartalmi követelményei, a kitöltendő pályázati dokumentumok és a részletes pályázati feltételek Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért (gedeonrichter.com) a érhetők el.
*
Richter
A Richter arra törekszik, hogy globális innovátor legyen néhány kulcsfontosságú tudományos területen, miközben elkötelezett a gyógyszerek világszerte elérhetőbbé tétele mellett. Az 1901-ben alapított, magyarországi székhelyű, 2025-ben 4,8 milliárd eurós piaci kapitalizációval és 2,3 milliárd eurós árbevétellel rendelkező vállalat Közép-Európa legnagyobb K+F központját működteti. Áttörő kutatásokat végez a neuropszichiátria és a nőgyógyászat területén, míg a biotechnológiai és generikus gyógyszerei az alapvető készítmények portfólióját erősítik. A fenntartható növekedés iránt elkötelezett Richter a kutatás-fejlesztésbe, a gyártási kiválóságba és a digitalizációba fektet be az orvosi innováció előmozdítása érdekében. További információk a weboldalon: Richter Gedeon Nyrt.
Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért
Az alapítvány 1999-ben a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésével jött létre azzal a szándékkal, hogy a vezető hazai gyógyszergyártó vállalat a magyarországi kémiaoktatásban és az azzal kapcsolatos ismeretterjesztésben közvetlenül vállalhasson támogató szerepet. Az alapítvány feladatai közé tartozik többek között a kémia oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő tanárok elismerése és díjazása. Az alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért díjjal közép- és általános iskolai kémiatanárok kiemelkedő munkáját jutalmazza, határon túl magyar nyelven oktató pedagógusokat is elismerve. Az alapítvány céljainak megvalósításán háromtagú kuratórium munkálkodik. A kuratórium a díjazottak kiválasztásához szükséges adatokat pályázati formában szerzi be.
Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért (gedeonrichter.com)
