A gyógyítás más területeihez hasonlóan a pszichiátriában is fontos, hogy a gyógyszeres kezelésre jelentkező depressziós beteg tisztában legyen azzal, milyen esély van arra, hogy jól reagáljon a felírt gyógyszerre. Eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel, melynek segítségével pontosan előre jelezhető volt az antidepresszívumok adott betegnél várható hatása. Ideális esetben az orvosnak olyan egyenlet lenne a birtokában, mellyel kiszámíthatná annak esélyét, hogy a páciens megfelelően reagál az alkalmazott kezelésre. A megbízható predikciós eszköz megtalálása egészen biztosan számos buktatót rejt, noha az egyénre szabott terápiás terv felállításának első lépése az antidepresszáns válasz előrejelzése lenne.

Az antidepresszívumok terápiás hatékonysága rendkívül széles egyéni változatosságot
mutat, és a jelenleg alkalmazott gyógyszerek eredményessége összességében elmarad attól, amit korábban reméltek. Az antidepresszívumok hatását elemző eddigi legnagyobb kutatás, a NIMH STAR*D vizsgálat például némiképpen kiábrándító eredményekkel szolgált az antidepresszívumok hatásosságára vonatkozólag. Az első antidepresszáns kezelésre a betegek mindössze 30 százaléka reagál, illetve egy év elteltével és akár négyféle különböző gyógyszerre a betegek 30 százaléka nem kerül remisszióba.

A Biological Psychiatry legfrissebb számában dr. Roy Perlis fontos előrelépést tett a kérdésben. A STAR*D vizsgálat összegyűjtött adatai alapján többszörös predikciós modellt alkotott a statisztikai mintázatok azonosítására. A legjobban teljesítő modell felhasználásával aztán online kockázati kalkulátort és vizuális megjelenítést generált, mely grafikusan ábrázolja a kezeléssel szembeni rezisztencia adott esetben fennálló kockázatát.

„Az adott depressziós beteg egyéni szükségleteinek kielégítése érdekében meg kell találnunk annak a módját, hogy a betegek között fennálló különbségek figyelembe vételével tervezhessük meg a pszichiátriai kezelést. Ennek első lépése a STAR*D vizsgálat alapján megalkotott „depressziókalkulátor” – mondja dr. John Krystal, a Biological Psychiatry szerkesztője. – Ennek tökéletesítéséhez biomarkereket is ötvöznünk kell a rendszerbe, melyek ugyanazt a szerepet tölthetik be, mint a vérvizsgálatok vagy a vérnyomásmérés a medicina más területein.”

Perlis ezt azzal egészíti ki, hogy „nagy hangsúlyt helyezünk olyan biomarkerek azonosítására, melyek segítséget nyújthatnak a klinikai kimenetel előrejelzésére.

Nem kétséges, hogy ezeket az erőfeszítéseket végül siker koronázza. Más részről, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ennek során legalább részben klinikai jellegzetességek lesznek segítségünkre, melyek hasznos prediktorok lehetnek”.

„Talán a kardiovaszkuláris kockázat előrejelzésére alkalmas Framingham-pontszámot
említhetném analógiaként. Messze nem pontos, és sok kritika is éri – de legalább kísérletet tesz arra, hogy predikciót alkalmazzon a klinikai gyakorlatban. Ezen túlmenően olyan platformot jelent, melyhez hozzáadhatók az időközben azonosított biomarkerek” – hangsúlyozza a vizsgálat vezetője.

A klinikai kalkulátor nyilvánosságra hozatala addig is módot nyújt a klinikusoknak a
kipróbálásra, illetve annak megismerésére, mit lehetne tenni, ha az akarat és a források is
rendelkezésre állnának.