A GYEMSZI felméri, hogy hol lehet országos, vagy térségi közbeszerzést hirdetni a kórházaknak orvostechnikai eszközre, gyógyszerre, energiára vagy valamilyen szolgáltatásra. Hozzátette: a 2012-es állami átvétel után először az energiaszolgáltatókkal egyeztek meg az alacsonyabb áram- és gázárról. A GYEMSZI vezetője szerint jelenleg jelentős összeget visz el az infrastruktúra helyzete, „de ebben nagy segítség, hogy uniós forrásból az országban sok helyen sikerült megújítani a kórházi épületeket."
Eddig hét központosított közbeszerzési eljárást bonyolított le szervezet a kórházak számára, ezekkel összesen több mint hétmilliárd forintot spórolt meg az intézményeknek az elmúlt két évben. Török Krisztina hozzátette: a gyógyszerközbeszerzéssel több, mint 3 milliárd forintot takarítottak meg az intézmények. Mint fogalmazott, most "újranyitják" az eljárást, amivel még több százmillió forintot szeretnének spórolni a kórházaknak.
Török Krisztina szavai szerint, „egy olyan térségi és országos beszerzési rendszert, struktúrát, stratégiát kell kiépíteni, amely meghatározza, hogy melyek azok a készítmények, amelyeket érdemes országosan beszerezni, mi az, amit térségileg megszervezve kórházak között kell lebonyolítani, és melyek azok, amelyeket ott kell hagyni a kórházaknál."
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet vezetője arról is beszélt, hogy a gyógyszerbiztonság ellenőrzése a GYEMSZI-hez került. A célzott ellenőrzések során az elmúlt három évben harmincszorosára nőtt a hamis készítmények miatti bírságok száma.
Török Krisztina nagy eredménynek tartja, hogy megállt az orvos-elvándorlás, mert egyre több helyen tudnak a korábbinál jobb technikai feltételeket biztosítani. Közölte: az egészségügyi bérkorrekció a gazdasági területeken dolgozóknál folytatódik.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint!
