Ez jóval elmarad a dipeptidil-peptidáz-4 inhibitor kezelés kapcsán észlelt 39 százalékos terápiás perzisztenciától – számolt be Carol E. Koro, a GlaxoSmithKline epidemiológusa az American Diabetes Association éves kongresszusán.
GLP-1-agonista kezelés mellett a betegek 89 százaléka hagy fel a gyógyszerszedéssel a 12. hónap végére, míg a DPP-4-inhibitort szedő betegek közül csupán 84 százalék, más orális antidiabetikumok esetében pedig 84 százalék.
Dr. Coro retrospektív vizsgálatuk eredményeit hozta nyilvánosságra, melyben a gyógyszerszedési mintázatokat elemezték biztosított 2-es típusú cukorbetegek körében: 134696 beteg számára GLP-1-agonistát rendelt orvosa, míg 202269 beteg DPP-4-inhibitor, míg 1 millió 14630 beteg egyéb antidiabetikum adásában részesült. Az adatokat a Truven Health Analytics MarketScan adatbázisából gyűjtötték ki a 2005 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan.
Az adherencia hiányát akkor véleményezték, ha a beteg a számára felírt gyógyszerek kevesebb mint 80 százalékát vette be. A nonadherencia aránya GLP-1-agonista kezelés esetén 9,6 százaléknak, DPP-4-inhibitor terápia kapcsán 5,4 százaléknak, más antidiabetikumok esetében pedig 4,4 százaléknak adódott.
A kezelés abbahagyásáig eltelt idő mediánértékben (átlagértékben) 90 (178) nap volt a GLP-1-agonista csoportban, 120 (226) nap a DPP-4-inhibitor csoportban és 90 (196) nap a másfajta antidiabetikummal kezelt csoportban.
A vizsgálat gyengéjeként említik, hogy nem véletlen besorolásos vizsgálatról volt szó, illetve a GLP-1-agonistával kezelt csoport fontos paraméterekben különbözött a másik két csoporttól: például a GLP-1-agonista csoport 57 százalékát alkották a nők, míg a DPP-4-csoportban csupán 44 százalék, az egyéb antidiabetikummal kezelt csoportban 47 százalék volt a nők aránya. A GLP-1-agonista csoportban nagyobb (12 százalék) volt az elhízás prevalenciája is, szemben a DPP-4-inhibitor csoport 8 százalékos arányával. Ezen túlmenően a GLP-1-agonista csoportban nagyobb arányban álltak fenn mikrovaszkuláris szövődmények már a vizsgálatba való belépés idején.
A GLP-1-agonista csoportban a betegek mindössze 8 százaléka kapta a szert új kezelésként, míg a kiegészítő terápia formájában adott GLP-1-kezelés aránya 78 százaléknak adódott. A DPP-4-inhibitor terápia ezzel szemben 17 százalékban volt új kezelés és 59 százalékban kiegészítő terápia.
Abban az alcsoportban, ahol a GLP-1-agonista kezelést a korábbi bazális inzulin kiegészítéseként alkalmazták, nagyobb volt a mikrovaszkuláris szövődmények előfordulási aránya, és több beteg szedett vérzsírcsökkentő szereket, vérnyomáscsökkentőket vagy thrombocyta-gátlókat, mint abban a csoportban, ahol a GLP-1-agonsita szert orális antidiabetikus terápia kiegészítéseként rendelték. A 6 hónapos perzisztenciaarány mindazonáltal mindkét alcsoportban nagyjából megegyezett.
Dr. Koro így foglalta össze a vizsgálat legfontosabb üzenetét: „Az eredmények azt jelzik, hogy a GLP-1-agonsitákkal kezelt betegeknél erőfeszítéseket kell tennünk a terápiás perzisztencia javítására.” Azt is hozzátette, hogy más szerzők kutatásai szerint az antidiabetikumokkal kapcsolatos nonadherencia arányának csökkentésével évente 700 ezer sürgősségi osztályos vizit és 341 ezer kórházi felvétel lenne elkerülhető az Egyesült Államokban, nem is szólva az évi 4,7 milliárd dolláros költségmegtakarításról.
A vizsgálatot a GlaxoSmithKline támogatta. A gyógyszercég albiglutid nevű GLP-1-agonista szere jelenleg engedélyeztetés alatt áll az FDA-nél.
