Az ősz beköszöntével menetrendszerűen emelkedik a felső légúti fertőzések száma. A budapesti szennyvízadatok tanúsága szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja mindhárom fővárosi gyűjtőben megemelkedett, ami a korábbi tapasztalatok alapján a hullám agglomerációra és a vidéki nagyvárosokra való átterjedését vetíti előre. A virológus, egyetemi tanárt az InfoRádió kérdezte a váható tendenciákról. A szakértő rámutatott, hogy bár a Covid szó hallatán sokan még mindig aggodalommal figyelik a híreket, a kórokozó mára jelentősen megszelídült. A társadalom átfertőzöttsége és az oltások révén meglévő immunitás miatt a vírus megelőző képessége csökkent, fertőzőképessége viszont nőtt, így lényegében egy egyszerű náthaszerű betegséggé alakult át.
A járványos időszakban a megbetegedések 35-40 százalékát a vírusokkal még kevesebbet találkozott gyermekek adják, őket követi a 20-40 év közötti szülői korosztály. A megbetegedések érdemi emelkedése októberben várható. A koronavírus elleni védőoltás elsősorban az időseknek, a krónikus és daganatos betegeknek, valamint a gyenge immunrendszerűeknek javasolt. Rusvai Miklós hangsúlyozta, hogy a vakcináció hatékonyságát jelentősen lerontja a hazai oltóanyag-ellátás időzítése: az elmúlt két évben a koronavírus elleni vakcina akkor érkezett meg, amikor az őszi hullám már lecsengett.
Mivel Magyarországon nem érhető el a kombinált (Covid és influenza elleni) oltás, a szakértő a külön beadandó influenza elleni védőoltást tartja a legfontosabbnak. Igaz, a háziorvosokhoz és a gyógyszertárakba egyelőre ez a vakcina sem érkezett meg. Jó hír ugyanakkor, hogy a tavalyi évvel ellentétben – amikor egy későn megjelenő új törzs gyengítette az oltóanyag hatékonyságát – idén egyelőre nem látni olyan variánst, ami kijátszaná az idei összetételű vakcinát.
Borítókép: adobestock/archív
