Konferencia a tudatos gyógyszerhasználat jegyében

Konferencia a tudatos gyógyszerhasználat jegyében

A SzeddViddVédd program legfőbb üzenete, hogy ne tároljunk otthon lejárt vagy szükségtelenné vált gyógyszereket, hanem vigyük vissza őket a gyógyszertárba.

Budapesten a világ gyógyszergyártói

Budapesten a világ gyógyszergyártói

Budapesten tanácskoznak a világ legnagyobb generikus és bioszimiláris gyógyszergyártói. A rendezvényen az érintett gyártók aktuális helyzetét, feladatait vitatják meg, írja a WebOrvos.

Három nap a gyógyszerészet jegyében

Három nap a gyógyszerészet jegyében

A gyógyszertár-működtetés jogi és számviteli kérdései is napirendre kerültek a XXIII. Gyógyszertár-működtetés Konferencián, amelyet március elején rendeztek meg Hajdúszoboszlón.

Visegrádi együttműködés vakcinabeszerzésben

Visegrádi együttműködés vakcinabeszerzésben

A visegrádi országok (V4) együttműködésével a védőoltás-ellátás is nagyobb biztonságban lesz Közép-Európában – mondta Balog Zoltán a V4 országok egészségügyi minisztereinek budapesti konferenciáján.

Étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos konferencia

Étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos konferencia

A rendezvény hagyományosan az étrend-kiegészítők, gyógyhatású termékek, különleges táplálkozási célú élelmiszerek, gyógynövény készítmények forgalmazói és a termékek ajánlásában résztvevő szakemberek számára biztosít fórumot.

Az értékesítés fortélyai – Sales 2.0 konferencia

Az értékesítés fortélyai – Sales 2.0 konferencia

Most kezdjük azzal a közhellyel, hogy mindenki eladni akar? Ha mást nem, magát – mondják. Valóban, az értékesítés fontos része a boldogulásnak, egy bizonyos pontig feltétlen és anyagi értelemben mindenképp, de nem akarunk mi ennyire a kályhától indulni. 

EMA-workshop a gyermekgyógyászat előmozdításáért

EMA-workshop a gyermekgyógyászat előmozdításáért

Az EMA londoni központjában 2014. június 26–27-én rendezik meg a gyermekgyógyászati célú gyógyszerkutatások előmozdítását szolgáló éves konferenciát. Jelentkezni június 13-ig lehet.

MAGYOTT-OGYI konferencia

MAGYOTT-OGYI konferencia

Decemberben rendezik az idei év legjelentősebb törzskönyvezési eseményét, a MAGYOTT-OGYI konferenciát.

A betegek egyre többet tudnak

A betegek egyre többet tudnak

Az etikus gyógyszeripari kommunikációtól a tabletig - gyógyszerkommunikációval foglalkozó konferenciát tartottunk.  Szöveg, képek, előadások.

Ötből egy forintot remélnek megfogni

Ötből egy forintot remélnek megfogni

Egy évi adatbegyűjtés, tisztítás, egyeztetés és elemzés után a rajtpisztoly dördülésére vár a központi kórházi gyógyszerbeszerzés. A hatóanyaglista összeállt, mint ahogy azt is kimunkálták, milyen készítményeket milyen eljárás keretében szeretnének az érintett egészségügyi intézmények számára biztosítani. A tenderkiírásra már december sor kerül.

Nem túl hatékony a patikai reklámozás

Nem túl hatékony a patikai reklámozás

Súlyos büntetést von maga után a szerkesztői tartalomnak álcázott reklám - hangzott el a Kreatív Csoport által rendezett Gyógyszerkommunikációs Konferencián. 

Ajánló: Kreatív kommunikáció és médiahasználat a gyógyszeriparban

Ajánló: Kreatív kommunikáció és médiahasználat a gyógyszeriparban

Kreatív kommunikáció és médiahasználat a gyógyszeriparban - a Kreatív következő konferenciája