Az Egis nyerte az idei CSR Doing Good fődíját
Idén harmadik alkalommal hirdette meg kiadónk, a PPH Media a versenyt, amelynek célja, hogy felhívjuk a figyelmet a cégek társadalmi felelősségvállalásának fontosságára.
Úttörő megoldások és zöld innovációk a Greengage-en
Április 27-én az A38 hajón kiderültek a PPH Media szaklapkiadó első Greengage – a zöld elkötelezettség díja versenyének eredményei. A megmérettetésre 41 pályázat érkezett, négy fő kategóriában, melyből 20 került a döntőbe. A díjazottak között vizsgálólaboratórium, kiskereskedelmi vállalat és kommunikációs cég is szerepel.
Merkely Bélát és Feller Antalt is kitüntette a MAGYOSZ
Önálló nemzeti képességeket kell kiépíteni a stratégiai területeken, mondta Szijjártó Péter a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) ünnepélyes díjátadóján.
Átadták a Jedlik Ányos-díjakat, gyógyszerkutatót is elismertek
Idén a koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, orvosoknak, valamint a szellemitulajdon-védelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat, amelynek ünnepélyes átadóját kedden tartották Budapesten.
Idén is virtuálisan vehették át a Richter Anna Díjakat a győztesek
A Richter Anna Díj harmadik éve bizonyítja, hogy az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben dolgozók szívügye a fejlődés, és a nehezített körülmények ellenére tele vannak kreatív, innovatív ötletekkel. A Richter Gedeon Nyrt. újító kezdeményezések megvalósítását tűzte ki célul, melyek jobbá teszik az e hivatásokat gyakorlók, pácienseik és diákjaik életét.
