Decemberben tisztújításra készül a kamara, amelynek elnökségében egykor Ön is szerepet vállalt. Alapítója, és 30 éven át elnöke volt a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ). Unatkozik?

Nem mondhatnám, hiszen van négy gyönyörű unokám, és valójában az utóbbi években már a visszavonulást tervezgettem. A lajosmizsei patikám vezetését már átadtam, miután negyven évet töltöttem a tára mögött, és a MOSZ-nak is már csak tiszteletbeli elnöke vagyok. Ugyanakkor azt látom, hogy leszálló ágban van a hivatásfejlesztés, a társadalmi megbecsültség, a betegellátásban való részvétel. Ellaposodott a gyógyszerészi szakma, drámai a helyzetünk. Érzem ennek erkölcsi felelősségét, ahogyan azt is, hogy most van itt az ideje, hogy lépjünk. Ha lehet változást involválni, annak szívesebben lennék tevékeny résztvevője, mint „elszenvedője”. Sok szakmai konzultáció lefolytatását követően ezért is határoztam úgy, hogy az idei kamarai tisztújításon megpályázom az országos elnöki pozíciót.

Miért nevezi drámainak a helyzetet?

A gyógyszerészet újkori történetének három időszaka volt, amelynek az első etapja a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor tág horizontot nyitottak előttünk. Akkoriban jól ment a szekér, 28+4 százalékos lineárisárrésből futotta fejlesztésre, gyarapodásra, irigyeltek bennünket az orvosok. A korábbi állami alkalmazotti körben sikerült kialakítani a hivatástudatot, megalapoztuk helyünket az egészségügyi ellátó rendszerben, a lakosságot ellátó felkészült gyógyszerészekké váltunk, megújítottuk a képzési programot, értettük a feladatunkat.

Ebbe a mondhatni idilli helyzetbe robbant be a patikaliberalizáció és a gazdasági válság, a degresszív árrés bevezetése, azzal a máig be nem tartott ígérettel, hogy évente felülvizsgálják. Ez volt a mélypont, aztán jöttek a stagnálás évei, ami hamar megmutatkozott az utánpótlásban is: egyre kevesebben jelentkeztek gyógyszerészhallgatónak. Időközben sikerült elfogadtatnunk az orvoskarral a szakértelmünket, de 2010 után egy rendkívül leszabályozott környezet kezdett kialakulni körülöttünk. A többségi tulajdon bevezetését teljes egyetértéssel üdvözölte a szakma, ám ennek a megvalósulása vegyes képet mutat. A patikák jövedelmezőségének romlása miatt sok gyógyszerész határozott úgy, hogy nem kíván tulajdont szerezni eladó patikában, és sokan forráshiány miatt nem is tudnak belevágni saját gyógyszertár megszerzésébe.

Mindez nem a hálózati gyógyszertári lobbi miatt történt?

A gazdasági leépülés vezetett oda, hogy sokan szívesebben csatlakoztak a hálózatokhoz, megkönnyebbültek, hogy levettek a vállukról a gazdasági feladatokat, a könyvelést, adóbevallást, és így a szakmai munkára koncentrálhattak, és több idejük maradt a családra, egyéb tevékenységekre. A patikai forgalom 60%-át a támogatott készítmények adják, ebből 9% alatti árréssel kalkulálhatnak a gyógyszerészek. A további 40%-ot az OTC és egyéb termékek adják, melyek árrése 25% körül van. A teljes nettó árréstömeg éppen, hogy meghaladja a 15%-ot. Ráadásul kivisznek a patikákból olyan készítményeket, amelyektől plusz bevételt remélhetnének a kollégák. Ezt a gyakorlatot egyébként elsősorban nem anyagi szempontból kellene újragondolni, itt súlyos betegbiztonsági kérdések is felmerülnek. A drogériákban szabadon vásárolható készítményekkel, például egy egyszerű gyógyteával agyon lehet vágni a teljes gyógyszeres terápiát. A döntéshozó egy tollvonással fel tudná számolni ezt a helyzetet, legfeljebb lázadoznak egy kicsit a kereskedők.

Dr. Mikola Bálint

Elég megengedőnek tűnik a hálózatos működéssel és a franchise-zal kapcsolatban…

Korábban én is arra esküdtem, hogy a patikában a gyógyszerész legyen a tulajdonos, és ma is azt vallom, hogy erre törekedni kell. Ugyanakkor a világ nem mehet el mellettünk. A MOSZ mindig is párbeszédben állt a hálózatos gyógyszertárak képviselőivel, hiszen ott is gyógyszerészek dolgoznak, és bár sok mindenben nem értünk egyet, tudomásul kell venni, hogy szakma nélkül nincs gazdaság, és gazdaság nélkül nincs szakma. Az egyensúlyt meg kell tartani, ugyanakkor tévút azzal elutasítani a hálózatokat működtető cégeket, hogy azok ártanának az ágazatnak.

Egyáltalán: meg akarják venni a gyógyszerészek a patikát?

Határozottan igen a válaszom, ugyanakkor a szakmát folyamatosan fejleszteni kell, a működést gazdaságilag is biztonságban tudni ahhoz, hogy vonzó és kihívásokkal teli legyen a hivatás. Ezért is dolgoztunk annakidején rengeteget a gyógyszerészi gondozás bevezetéséért. Megalapítottuk a gyógyszerészi gondozási bizottságot, a szakmai kollégiummal közösen kidolgoztuk a szakmai protokollokat, persze mindez mára okafogyottá vált. Nem sikerült a tulajdonlás, a gyógyszerészi gondozási program bevezetése, és igazán a generációváltás sem. A gyógyszerészek társadalmi megbecsültségének elvesztését jól mutatja, hogy míg 2001-ben a legelismertebb hivatások között tartottak számon bennünket, 2023-ban már az első 25-be sem kerülünk be.

Mi az oka mindennek?

Az ágazattal való nem törődés hosszú távú következménye, generációkon át fog tartani, míg kiheverjük ezt, miközben Európában virágkorát éli a gyógyszerészet. Ott az orvos rábízza a terápiát a gyógyszerészre, aki óriási terhet vesz le az alapellátásról azzal, hogy kíséri a krónikus betegek terápiáját. Az is érthetetlen, hogy a koronavírus-járvány idején – bár szó volt róla – végül a patikákat nem vonták be az oltási programba, miközben 17 országban ez bevett gyakorlat volt. A végzős hallgatók külföldön vagy az iparban keresnek munkát, a gyógyszerészet egyetlen felfutó szegmense a klinikai gyógyszerészet, amely lassan idehaza is kezd a helyére kerülni és felzárkózni a nemzetközi trendekhez.

Említette, hogy elérkezettnek látja az időt a változtatásra. Miért gondolja így?

A kormány nekilátott az egészségügy átszervezésének, ez egy lélektani pillanat arra, hogy belépjünk az ajtórésbe. A belügyminiszteri felügyelet előnye, hogy rendet szeretnének látni az ágazatban, így lehetőségünk nyílik érvényesíteni az elképzeléseinket, és tudatosítani a döntéshozókban, hogy a gyógyszerészek egészségnyereséget tudnak előállítani a patikákban, ami gazdaságilag is megtérül. Minapi statisztika, hogy a lakosság több mint 300 tonna gyógyszert dobott ki tavaly, miközben csak a receptköteles támogatott körben a társadalombiztosítás és a lakosság évente 600 milliárd forintot költött ezek finanszírozására. Ha ebből csak néhány morzsát odaadnak a gyógyszerészeknek, akik követik a terápiát, az már megtakarítást jelent. A szakpolitika kitűzött célja az egészségben töltött életévek számának növelése, amihez a patikusok is hozzá tudnának járulni, ha adherens betegmagatartás felügyelete mellett a szűrések, prevenciós programok non-invazív tevékenységeit felvennék a gyógyszerészi szolgáltatások körébe. Súlyos ára lesz annak, ha most, az átalakítás során nem foglalkoznak mindezzel.

Ha bizalmat szavaz Önnek a tagság, változik a kormányzat és a kamara közötti kommunikáció?

A diplomáciára szükség van, ám ez nem jelenti azt, hogy be kell hódolni minden kormányzati akaratnak. A döntéshozó jó döntést csak a szakterület részletes ismerete birtokában képes hozni.

Arról már van tapasztalatunk, hogy ha egy szervezet túl karakteresen képviseli a szakmai érdekeket, könnyen úgy járhat, mint a Magyar Orvosi Kamara (MOK)…

Nem biztos, hogy a MOK rosszul járt, mert az orvosok nagyon határozottan és karakánul kiálltak a hivatásrendi képviseletük mellett. Kétségtelen, hogy kényes a pozíció, de a diplomácia nehéz tudomány. Magam is számos összeütközésnek voltam részese, ám mindig arra törekedtem, hogy adatokkal alátámasztva, széleskörű szakmai vélemény birtokában mutassam be az aktuális helyzetet, demonstrálva a gyógyszerészek hasznosságát. Ezen igazán nem sértődhet meg a döntéshozó. Nem ütközni kell, de nyüzsögni, érvelni, adatokat felmutatni igen. A kamara mostani vezetése úgy tűnik, csak azokat az ügyeket vállalja fel, amit biztosan sikerre lehet vinni.

Úgy tudjuk, hogy az MGYK már dolgozik egy közös stratégián az egészségügyért felelős államtitkársággal. Az miről szól?

Erről semmit nem tudunk. A kamara már több évvel ezelőtt is kötött stratégiai együttműködési megállapodást az egészségügyért felelős tárcával, de annak a gyümölcseit egyelőre még nem láttuk.

Visszatérve az átalakításra. Mit lehet tenni vidéken, különösen a hátrányos helyzetű régiókban, ahol se háziorvos, se gyógyszerész?

Az semmiképpen nem megoldás, hogy a helyi boltnak adnak gyógyszerforgalmazási lehetőséget. Adókedvezménnyel, támogatással lehetne kedvezni az új generációnak azokban a kistérségekben, ahol a 90-es években privatizálták a patikákat. Ezzel nem csak a gyógyszerellátást, de egyúttal az alapellátást is segítenék. Hozzáteszem, ha egymásra vetítjük a háziorvosi és gyógyszertári lefedettség térképét, éppen ott vannak még működő patikák, ahol üres a praxis.

Nemcsak háziorvos, hanem gyógyszerészhiány is van.

A koronavírus-járvány irányította rá a figyelmet az infotechnológiára a betegellátásban. Kiépült az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT). Határozott álláspontom, hogy gyógyszerész nélkül a gyógyszerellátás nem működhet, de a kieső kapacitásokat pótolni lehet. Miért ne lehetne arról elgondolkodni, hogy a fiókgyógyszertár ne szűnjön meg, hanem biztosítsunk online kapcsolatot a beteg és a gyógyszerész között, ahogyan ma már mobil háziorvosi rendelő is működik, ahol csak a szakdolgozó van jelen, az orvos pedig online látja el a feladatát, nem is beszélve az új háziorvosi ügyeleti szolgálatról.

Ha már említi az online megoldásokat: sok vita övezte, házhoz szállíthatók-e az e-receptre felírt gyógyszerek. Ha ez megvalósulna, az nem veszélyeztetné a biztonságos gyógyszer- és betegellátást?

Ne arról beszéljük, mit miért nem lehet megcsinálni, hanem arról, hogy hogyan lehet megoldást találni. Nyilvánvaló, hogy a gyógyszerkiszállítást nem ételfutár módjára kell működtetni, de ismerünk már kialakult jó gyakorlatokat erre Németországban, Ausztriában, a gyógyszerbiztonság veszélyeztetése nélkül. Az idő rákényszerít bennünket arra, hogy mi is naprakész válaszokat adjunk ezekre a kérdésekre. A Covid-időszak ezt elég erőteljesen megmutatta.

A tagság hogyan vélekedik a kamara munkájáról?

A gyógyszerésztársadalom manapság általánosan elégedetlen a helyzetével, és mivel a kamara a felkent szakmai képviselete, így azzal is. Hallani több megyéről, ahonnan felszólították az elnököt lemondásra. Ugyanakkor közömbösség és fásultság jellemzi a tagságot, olyannyira, hogy volt olyan tisztújítás, amikor a tagok tíz százaléka sem vett részt a szavazáson, urnával kellett begyűjteni a voksokat. Ilyen mértékű kiábrándultság mellett már nehéz feladat lelket verni a csapatba, ami számomra is kockázatot jelent, de ha sikerül csapatot építeni és megnyerni a feladatnak néhány lelkes kollégát, azzal letehetjük a megújulás alapjait.

Éppen Ön említette, hogy kudarcos volt a gyógyszerészetben a generációváltás. A kamarai munkában lenne utánpótlás?

Van kínálat. A MOSZ pályázataira Borsodból, Szabolcsból és számos kistelepülésről is érkeznek kiváló pályamunkák lelkes, feltörekvő, 30 év körüli kollégáktól – elsősorban hölgyektől – akik keresik a kihívásokat és lehetőségeket, beszámolnak saját kezdeményezéseikről, eredményeikről.

Miként képzeli el a jövőt?

A kétezres évek elejéig az MGYK, a MOSZ és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) szorosan együttműködött, így lefedte a szakma teljes vertikumát, erős képviseletet biztosítva ezáltal. Volt olyan közös rendezvényünk, ahol mindhárom szervezet ott volt, három napon keresztül tanácskoztunk, 1385 regisztrált gyógyszerész volt jelen, 84 kiállító, 12 ország képviseltette magát, s az MTA elnöke volt a vezérelőadó.Mára ez az összhang elporlad, rendkívül károsnak tartom, hogy a kamarai kommunikáció elhalt az egyes szereplőkkel. A MOSZ a gyógyszertár működtetés vitathatatlan szakértője, az MGYT adja a muníciót a szakma fejlesztéséhez, a kamara pedig érvényesíti a gyógyszerészi érdekeket – ez az együttműködés ránthatja ki a szekerünket a kátyúból. Ha ez nem sikerül, nagyon hosszú időre elvész a gyógyszerészi hivatás, és félő, hogy azzá válunk, ami ellen oly sokat küzdöttünk: kereskedővé. Én ez ellen szeretnék tenni, és ehhez kérem a gyógyszerésztársadalom támogatását a tisztújítás során.