Becsült olvasási idő: 1 perc
Megint egy deutériumszegény víz reklámjáért bírságoltak

Jogsértően reklámozták a Qlarivia csökkentett deutérium tartalmú tisztított ivóvízet a gyógyhatására hivatkozva, ezért 1,5 millió forintot bírságot szabott ki a versenyhivatal.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tájékoztatás szerint a hivatal úgy ítélte meg, hogy a Labornite Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. október 1. és 2014. május 23. között jogszerűtlen módon hirdette, hogy Qlarivia elnevezésű csökkentett deutérium tartalmú ivóvíz megoldás lehet a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára, illetve alkalmas lehet a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az allergia, valamint a vesebetegségek gyógyítására.

A GVH jogsértőnek talált egyes állításokat is az ivóvíz hirdetett hatékonyságával kapcsolatban, mert a felszívódás sebességére és a termék hatékonyságára vonatkozó kijelentések - a gyógyhatással összefüggésben - azt a látszatot keltették, hogy a szervezet deutérium szintjének csökkenése gyorsabban érhető el, mint más, magasabb deutérium tartalmú termékek alkalmazásával - írja közleményében a hatóság.

A Labornite által importált és forgalmazott Qlarivia megnevezésű termék csökkentett deutérium tartalmú tisztított ivóvíz. A Qlarivia - egyéb, különleges táplálkozási célú élelmiszerkategóriában történő nyilvántartásba vétel hiányában - általános közfogyasztásra szánt élelmiszernek minősül - hangsúlyozza a GVH.

A hivatal a bírság kiszabásakor a Qlarivia árbevételi adataiból indult ki, a reklámköltség azért nem adott megfelelő viszonyítási alapot, mert a kommunikáció főként online hirdetéseken keresztül valósult meg, és súlyosbító körülménynek értékelte egyebek közt a jogsértő kereskedelmi gyakorlat időben elhúzódását, illetve azt, hogy kifejezetten sérülékeny fogyasztókat céloztak meg - írja Gazdasági Versenyhivatal.

A közleményében hangsúlyozza, hogy élelmiszerek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk az ágazati jogszabályokat is a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl, különösen azt a szabályt, hogy gyógyhatás nem tulajdonítható élelmiszernek.

Kvízek
Kiemelt rovataink