A felmérések azt mutatták, hogy a gyógyszerészi gondozásban részesülő páciensek életminősége javul, elégedettebbek, és karbantartják krónikus betegségeiket, rendszeresen járnak orvoshoz. Más kutatások viszont nem számoltak be ennyire pozitív fejlődésről, így felvetődött a kérdés, hogy a gyógyszerészi gondozásban a szakmai tudáson kívül mekkora jelentősége lehet a kommunikációs képességeknek és az emberi hozzáállásnak – a témáról az eLitMed.hu/PaharmaPraxis közöl összefoglalót.
Keveset tudunk arról, hogy hogyan zajlik a beteg és a gyógyszerész közötti interakció, pontosan mi történik egy-egy konzultáció alkalmával. Arról sincsenek adataink, hogy a mennyire érzik magukat érintettnek a páciensek, és mennyire aktív részesei a gondozási folyamatnak. A Health Expectations cikkében összefoglalt kutatás azt tűzte ki célul, hogy megvizsgálja a gyógyszerészek kommunikációját és attitűdjét a gyógyszerhasználattal kapcsolatos tanácsadás során.
A portugál SeniorMed projektbe, amelyet a Lisszaboni Egyetem Gyógyszerészeti Kara egy adott területen élő gyógyszerészek bevonásával végzett, az idősebb, 65 év feletti korosztály gyógyszerészi gondozására fókuszáltak. A gyógyszerészek speciális felkészítést kaptak, majd hetente kétszer idősek otthonában végeztek gondozást. A páciensek orvosi és szociológiai adatai mellett rögzítették a találkozók hanganyagát. A beszélgetések egyes mozzanatainak azonosítása és statisztikai kiértékelése mellett osztályozták a páciensközpontúságot, vagyis, hogy a beteg személyes élményei, aggályai, hozzáfűznivalói mennyire voltak fontosak a gyógyszerész számára.
A gyógyszerészek megszólalásainak mintegy 15 százaléka célozta a páciensek aktív részvételét, azonban ezek a kommunikáció fenntartásához és a kölcsönös megértés biztosításához szükséges visszajelzésekből állt, vagyis visszakérdezés vagy magyarázat, ha a gyógyszerész vagy a páciens nem értett valamit. A gyógyszerészek összes megszólalásának mindössze 1,3 százalékban kérték a beteg véleményét valamiről, 0,3 százalékban az engedélyét valamihez, megerősítést pedig csak 2,6 százalékban adtak.
A gyógyszerészek jellemzően (33 százalék) orvosbiológiai információt közöltek, azaz a diagnózist, a prognózist és terápiás tervet. A páciensek életmódja (pl. dohányzás és táplálkozás), a pszichoszociális jellemzői (pl. hangulat, társas kapcsolatok) viszont a megszólalásoknak csupán 5,8 százalékát tették ki; ez az arány a gyógyszerészek által feltett kérdések tartalmára is jellemző volt, ezek jelentős része zárt kérdés volt (a nyitott és zárt kérdések aránya: 1:6).
A megszólalások 9,8 százaléka pozitív megerősítés volt, míg a kritikus vagy egyet nem értő hangvétel csak 0,5 százalékban volt jellemző a gyógyszerészekre. A betegek nem kezdeményeztek, megnyilatkozásaik 3,6 százaléka utalt aktív részvételre, ilyenkor főleg saját szavaikkal elismételték azt, amiben bizonytalanok voltak. Kérdéseket ritkán tettek fel (3 százalék), akkor is orvosbiológiai témában. Az életmódjukról való közléseik a megnyilatkozásaik 13,5 százalékát tették ki, azonban a szokásaik és az érzéseik ebben sem kaptak hangot.
A 35 évnél fiatalabb gyógyszerészek nagyobb hangsúlyt fektettek a páciensek bevonására, mint az idősebbek. A páciens aktivitása szempontjából nem jelentett különbséget iskolázottságuk vagy egészségi állapotuk. Az egyedül élő betegek aktívabban vettek részt a beszélgetésben. Életmódról és szociális élményekről legtöbbet gyógyszerésznő – férfi beteg felállásban beszéltek, és a gyógyszerésznő – nőbeteg találkozásakor hangzott el a legtöbb pozitív megerősítés.
A vizsgálat tanulságainak összegzésében a szerzők azt javasolják, hogy a konzultáció elején a gyógyszerészek foglalják össze a beteg számára a találkozó célját, ezzel felkészítik a megbeszélésre, és megalapozzák a kapcsolatot. Hasznos lenne, ha a gyógyszerészi képzésben szerepelnének helyzetgyakorlatok és – az orvosi kommunikáció mellett – általános kommunikációs oktatást is kapnának a hallgatók.
A gyógyszerészeknek támogatniuk kéne a beteget abban, hogy aktív résztvevői legyenek a beszélgetésnek, és hangot adhassanak kételyeiknek, aggályaiknak. Zárt kérdésekkel ugyanis saját feltételezéseik alapján irányítják a beszélgetést, míg a nyitott kérdések több teret hagynának annak, amit a páciens közölni szeretne. A gyógyszerészek paternalisztikus hozzáállása csökkenti a páciensek aktív felelősségvállalását önmaguk iránt, ugyanakkor a szükségleteik és motivációik mélyebb megismerése segítené a megfelelő gyógyszeres terápiát.
