A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói úgy vélik, hogy a pusztítás helyett az együttélés a rákkal lehet az onkológia új jelszava: Szakács Gergely és csapata egy egészen új megközelítés szerint megtanulták kicselezni és kilőni az eddig kiirthatatlannak bizonyuló rákos sejteket, amelyről a hvg.hu készített összeállítást. A kutatóorvos azon dolgozik, hogy a szervezet számára hihetetlen erőpróbát jelentő, és számtalan mellékhatást okozó kemoterápia hátrányait hogyan lehet kiküszöbölni, és a kezelést jóval hatékonyabbá tenni, bár azt elismeri, hogy a kemoterápia rendkívül hatékony gyógymód, ami számtalan emberéletet megmentett vagy minőségi életéveket adott a rákbetegnek.
Szakács Gergely szerint a rák lényegében a rezisztencia problémája miatt gyógyíthatatlan. Idővel elfogynak a kezelőorvos eszközei, mert a betegnél egyre kevésbé, vagy már egyáltalán nem használ a kemoterápia. Ez főleg akkor áll elő, amikor a már legyőzöttnek hitt daganat hónapok vagy akár évek múltán újból megjelenik, vagy áttétek képződnek a szervezetben.
A már említett új elméleti, filozófiai keret, amellyel az MTA kutatói dolgoznak, mindezt azzal magyarázza, hogy a rák egy komplex ökoszisztéma, amelyben a dinamikus egyensúlyi állapotokat a darwini értelemben vett evolúció szabályozza. A tumor tehát nem homogén rendszer: nagyon sokféle ráksejt alkotja, és könnyen lehet, hogy nem is a ráksejt legnagyobb tömegét adók a legveszélyesebbek. A tumor ráksejtjeinek megvannak a saját, belső, önszabályozó folyamatai, ami nagyrészt abból ered, hogy a folyamatos növekedésre törekvő tumorsejtek alpopulációi, akárcsak a többi természetes életközösség tagjai, küzdenek egymással a rendelkezésre álló élettérért és tápanyagokért.
Ha a tumorban lévő populációk kényes egyensúlyát megbontjuk a kemoterápiával, előfordulhat, hogy a gyors sikerek árát később a rezisztencia kialakulásával fizetjük meg. A hatóanyagra érzékeny ráksejtek kiirtásával ugyanis evolúciós előnyhöz juttatunk egy sokkal veszélyesebb, agresszívebb sejtklónt, ami képes a gyógyszerekkel szembeni védekezésre. Ez oda vezet, hogy a kemoterápia hosszú távon nem lesz hatékony, sőt az újraépülő daganatot immár a kezelésnek ellenálló tumorsejtek alkotják.
A rezisztens sejtek azzal válnak mindennél ellenállóbbá és túlélővé, hogy háború esetén képesek páncélt ölteni.Ez a páncél alkalmas arra, hogy a gyógyszermolekulákat távol tartsa a sejt belsejétől. Lényegében olyan szuper felderítő fehérjepumpáról van szó a sejthártyán, amely felismeri az összes sejtidegen vegyületet, így téve ellenállóvá a sejtet a gyógyszerekkel szemben. Ezen túl számtalan más eszköz áll a rezisztens sejtek fegyvertárában, ilyen például a hibernáció: a sejt elvegetálgat, nem osztódik különösebben, nem kommunikál a külvilággal, majd a kemoterápia elvonultával újból életre kel. Az sem ritka, hogy a ráksejt mutáció segítségével egyszerűen átírja a saját belső útvonalait, hogy a kemoterápiás vegyület ne tudjon behatolni, de az is előfordulhat, hogy rátámad, és magukat a gyógyszermolekulákat változtatja meg mutációval.
A kutatócsoport jelenleg állatokon próbálja bizonyítani, hogy a ráksejtek bizonyítottan gyenge pontjai az általuk fejlesztett vegyületekkel valóban hatékonyan támadhatóak-e. Ha sikerrel járnak, változatosabbá válik az onkológiai protokoll, a rezisztens sejtek megjelenésével a kezelőorvos előveheti azokat a gyógyszereket, amelyek kifejezetten ezeket a sejteket pusztítják. Felmerül az a lehetőség is, hogy a kemoterápiás szereket a mostaninál jóval lassabban és türelmesebben adják majd a betegeknek, akár olyan áron, hogy a daganatot teljes egészében nem tüntetik el, lesznek olyan ráktípusok, melyeknél éppen az együttélés lesz a hosszú távú, életmentő megoldás.
