Forrás:

MTI
Becsült olvasási idő: 1 perc
Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát, számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.

A Vallónia legnagyobb magánszektorbeli foglalkoztatójának számító vállalatnál 482 alkalmazotti és 735 vezetői, illetve magasabb beosztású munkakör kerülhet veszélybe. A tervezett létszámcsökkentés a fizikai dolgozókat nem érinti.

A GSK közleménye szerint az átszervezés egy globális átalakítási program része, amelynek célja, hogy a vállalat erőforrásait a legígéretesebb gyógyszer- és vakcinafejlesztésekre összpontosítsa.

A cég egyszerűsítené szervezeti felépítését, egységesítené munkafolyamatait, valamint fokozottan támaszkodna a digitalizációra, az automatizálásra és külső partnerekre.

A bejelentés heves tiltakozást váltott ki a szakszervezetekből. A keresztény szakszervezeti szövetség, a CNE-CSC képviselői elfogadhatatlannak nevezték a tervezett leépítést, és közölték, hogy azonnal sztrájkfelhívást nyújtottak be. Emlékeztettek arra, hogy a vállalatnál az elmúlt három évben már 878 munkahely szűnt meg.

A szocialista FGTB vegyipari szakszervezete szintén bírálta a döntést, hangsúlyozva, hogy a multinacionális vállalat stratégiai döntéseinek következményeit ismét a munkavállalók viselik. A szervezet közölte, hogy alternatív javaslatokat kíván előterjeszteni a vezetésnek a létszámcsökkentés hatásainak mérséklése érdekében.

A GSK Belgium egyik legjelentősebb vakcinagyártója, amely többek között Wavre, Rixensart és Gembloux településeken rendelkezik telephelyekkel.

Kvízek
Kiemelt rovataink