hirdetés
hirdetés
2021. október. 25., hétfő - Blanka, Bianka.
hirdetés

Debrecenben épülhet meg a nemzeti oltóanyaggyár

A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint az alacsony költségvetéssel előállítható vakcinák gyártása valósulhat meg, mint az influenza, a bárányhimlő, a kullancsenkefalitisz vagy az agyhártyagyulladás elleni vakcina.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzetgazdasági miniszterrel és a Debreceni Egyetemmel augusztus 31-ig készítsen el egy szakmai tanulmányt a nemzeti oltóanyaggyár megvalósíthatóságáról, ismerteti a Világgazdaság. A kormányhatározat feladatul adja a piaci környezet megvizsgálását, a nemzeti oltóanyaggyár költség-haszon elemzésének elkészítését, a megtérülési számítások elvégzését. Ezenfelül javaslatot kell tenni az állami szerepvállalás intézményi hátterére, meghatározni a létrejövő szellemi termékek, szabadalmak, oltalmak, illetve fizikai termékek jogi védelmének kérdéseit.

A tanulmányban becsüljék meg a szakértői és klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos előkészítési költségeket, valamint mérjék fel az építészeti és technológiai koncepcióterveket, továbbá készítsenek tervezői költségbecslést.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora egy múlt évi előadásában kitért arra, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. és a Fluart Innovative Vaccines Kft. közös kutatási programja keretében létrehozza Közép-Európa első  sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzemét, amely megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését. Hozzátette, hogy Magyarországon állíthatják majd elő a többi közt az influenza elleni vakcinákat, mégpedig olyanokat, amelyek többféle influenzavírus ellen védenek, akár tíz éven keresztül is.

(forrás: Világgazdaság)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés