A HIV-fertőzésről koronavírus-járvány idején
Húsz éve nem sikerül elkészíteni a HIV-vakcinát, az erre irányuló kutatások máig gyerekcipőben járnak, így a mára már krónikussá szelídült betegség ellen csak megelőzéssel és szűréssel tudunk védekezni.
A koronavírus járvány idején is kövessék pontosan a terápiás útmutatást a HIV-vel élő betegek, akik pedig eddig nem tették, azok késlekedés nélkül jelentkezzenek antiretrovirális kezelésre – hangzott el a felhívás a HIV-vel élők számára azon az online sajtótájékoztatón, ahol egyúttal gyertyagyújtásra invitáltak vasárnapra a Szent László Kórház kertjébe.
Hazánkban a becslések szerint mintegy 3000-4000 HIV-fertőzött él, ám a kezelésben nem részesülők többsége nem tud az érintettségéről, ezért a kockázati csoportba tartozók számára kiemelten fontos a rendszeres tesztelés – fogalmazott dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének infektológus főorvosa, aki elárulta azt is, jelenleg 2200 hazai HIV-fertőzött részesül terápiában.
Csupán néhány százaléknyian lehetnek azok, akiket valamilyen okból nem gyógyítanak idehaza – becsülte a főorvos, aki szerint ezeket az érintetteket legtöbbször az orvostól, gyógyszerektől való félelem tart távol a kezeléstől. Az AIDS betegséget bizonyos helyzetekben nem lehet meggyógyítani, a HIV fertőzés viszont egyszerűen kordában tartható, és így nem adják tovább a fertőzést másoknak sem – fogalmazta meg üzenetét az infektológus. Hozzátette, a betegeket a budapesti centrum mellett Miskolcon, Debrecenben és Pécsett is fogadják.
A HIV-fertőzöttek gyógyítására szánt innovatív gyógyszerek viszonylag kevés mellékhatással, hosszú évekig képesek minimálisra csökkenteni a vírusszámot a fertőzöttek szervezetében, akik így az egészségesekhez hasonló életet élhetnek – mondta az infektológus. Bár az új szerek drágák, havonta több százezer forintba kerülhetnek, viszont már számos készítmény generikus változata érhető el a piacon, amelyekre néhány tízezer forintot költ a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A betegeknek ugyanis csupán a 300 forintos dobozdíjat kell megtéríteniük. A NEAK évente néhány milliárd forintot biztosít ezekre a gyógyszerekre, a keret folyamatosan emelkedik, hamarosan eléri az ötmilliárd forintot – prognosztizálta Szlávik János.
A HIV és a Covid-19
Jól megfér egymás mellett a HIV-fertőzöttség és a Covid-19 betegség – folytatta Szlávik János, hozzátéve, ezt igazolják egyelőre azok a kutatások is, amelyek már folynak azzal kapcsolatban, hogy hogyan reagálnak a HIV-vírussal élők a Sars-CoV-2 fertőzésre. Március 4-e, azaz a koronavírus-járvány hivatalos kitörése óta még nem találkoztak olyan HIV-fertőzött beteggel, aki egyidejűleg Covid-19-től is szenvedett volna. A főorvos megemlítette, hogy a pandémia során mindössze egyetlen olasz HIV-fertőzöttről érkezett híradás, akinél súlyos volt a Covid-19 betegség lefolyása.
Egy AIDS elleni gyógyszert off-label engedéllyel alkalmaznak a súlyos állapotú Covid-19 betegek kezelésére, amely – úgy tűnik – rendelkezik valamelyes hatékonysággal a koronavírus ellen, ám eredményességét – a többi, a Covid-betegek gyógyításában alkalmazott terápiához hasonlóan – csak az idő igazolhatja majd. A koronavírusos betegeknél jelentkező citokinvihar megfékezésére az antivirális és antibiotikus tüneti kezelés mellett egyre gyakrabban alkalmaznak immunterápiás szereket, ezt a kezelést eddig 7-8 magyar beteg kapta meg.
Gyertyagyújtás a Szent Lászlóban
A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint egyébként 2018-ban összesen 229, a tavalyi év első kilenc hónapjában pedig 169 új HIV-fertőzöttet regisztráltak hazánkban. Magyarországon tavalyelőtt 16 beteg halt meg AIDS-ben, és a statisztikákból az is kiderül, hogy 2019 első 9 hónapjában 12 áldozata volt a betegségnek. Az AIDS-ben elhunytakról 1983 óta világszerte gyertyagyújtással emlékeznekmeg május harmadik vasárnapján, idén május 17-én. A betegség hazai áldozataira emlékezve – a megfelelő óvintézkedések betartásával – vasárnap a Szent László Kórház kertjében gyújtanak gyertyát.
Újrainduló szűrések |
A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint továbbra is végeznek HIV-szűrést kedd és csütörtök délutánonként a IX. kerületben, az Albert Flórián út 2-6. szám alatt. A gyorstesztes szűrés térítésköteles, a vénás vérből végzett teszt pedig ingyenes. Május 11-től szerdánként 16-18 között újraindul az ingyenes, kombinált gyorstesztes HIV-, hepatitis B, C és szifilisz szűrés a VIII. kerületi Déri Miksa utcában is (bejárat az Auróra utca 22–28. felől). Az eredmény a helyszínen megvárható. |