hirdetés
hirdetés

Nyelvi gondok is okozhatták a patikacsődöt Németországban

A festői helyen lévő Bad Peterstal-Griesbach patikájának magyar tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy mindent megtett a gyógyszertárért, de nem tudta megmenteni, közölte a hvg.hu.

hirdetés

Egy magyar gyógyszerész csődjéről ír az Apotheke adhoc nevű németországi gyógyszertári portál. A Németország délnyugati részén, Baden-Württemberg tartományban található Bad Peterstal-Griesbach egy pár ezer fős fekete-erdei település, ahová sok turista látogat el, a vendégéjszakák száma éves szinten meghaladja a 200 ezret.

Az egyik drogérialánc egykori üzletének helyén nyitotta meg saját patikáját 2015 novemberében a magyar gyógyszerész, aki korábban beosztott gyógyszerészként dolgozott Magyarországon, majd németországi városokban, de saját egzisztenciát szeretett volna. Szintén gyógyszerész felesége az új hely megnyitása után költözött ki Németországba.

A szakportál az üzlethelyiség bérbeadójának és egyben egyik vevőjének nyilatkozata alapján azt írja: eleinte úgy tűnt, hogy menni fog a bolt, aztán egyre gyakrabban voltak az üzemeltetőknek kommunikációs problémáik a betegekkel. A gyógyszerésznek és feleségének a beszámoló szerint nem volt megfelelő a nyelvtudása, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a helyiek erős akcentussal beszélnek, és annak megértése külön nehézséget jelentett.

Egy idő után kezdtek elmaradni a vevők, de ezt nem lehetett csak nyelvi problémákra fogni. A választékra és a kiszolgálásra is panasz volt. Nem tartottak készleten sok olyan receptköteles készítményt, amelyekre egyébként szükség lett volna. Állítólag nem szívlelték meg azokat a jótanácsokat sem, amelyeket a forgalom javításához kaptak. A magyar tulajdonos a lapnak azt mondta: többször hirdettek akciókat, elsősorban vény nélkül kapható gyógyszerekre, kozmetikumokra, mindent megpróbáltak, hogy fellendítsék a forgalmat, de nem sikerült. Nagyjából egy héttel ezelőtt fizetésképtelenséget jelentettek, és szeptember 15-étől le akarják húzni a rolót, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés