hirdetés
hirdetés

Népszavaznának a homeopátia ellen

Országos népszavazást és gyógyszertárakkal való együttműködési programot indít a Racionalista Párt, olvasható a honlapjukon található közleményben, melyről az MNO számol be.

hirdetés

Mint írták, egyre többen vannak azok a sarlatán szélhámosok, akik – kihasználva az emberek tájékozatlanságát és a modern tudományba vetett bizalom megrendülését – terjesztik az áltudományos és/vagy ezoterikus nézeteket, ezzel pedig sokmilliárdos üzletet építenek.

A közlemény szerint a „Boiron Magyarország, a homeopátiás szerek egyik legnagyobb hazai forgalmazója a 2016-os évben egymilliárd forint árbevételt realizált az Opten cégadatai szerint, és gyógyszerész forrásaink elmondása alapján a patikák is akár 30-40 százalékos árrésre tehetnek szert a homeopátiás szerek forgalmazásából, tehát óriási biznisz rejlik benne (ennyit arról, hogy a „gonosz profitorientált” gyógyszeripar alternatívája ez), és ennek ideje lenne gátat szabni” – írták.

A már említett népszavazási kérdés így szól: „Egyetért-e ön azzal, hogy a tudomány által igazolt gyógyhatással nem rendelkező homeopátiás készítményeket ne lehessen gyógyszerként, gyógyhatású szerként reklámozni és forgalmazni?”

Tárgyaltak a patikatulajdonos gyógyszerészekkel is egy kölcsönös együttműködési programról, amely a patikának is pozitív reklám lehet: olyan gyógyszertárakat keresnek, amelyek vállalják, hogy nem forgalmaznak homeopátiás termékeket a jövőben. Erről egyébként egy külön térképes oldalt is készítenek, írja a lap.

(forrás: MNO)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés