hirdetés
hirdetés

Kitörési pont-e a klinikai kutatás?

Ha egy ország bekapcsolódik a nagy nemzetközi klinikai vizsgálatokba, az növeli az adott állam versenyképességét az innováció területén. Az országok között hihetetlenül éles a verseny, ám mint az a Medical Tribune októberi konferenciáján kiderült - ahogy ezt a Pharma Tribune felidézte -: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal versenypályázati rendszere nem a pénzről, hanem elsősorban a megoldandó feladatról szól.

hirdetés

Innovációs ideológiák helyett okos innovációra van szükség, szögezte le a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a Medical Tribune által szervezett, „Kitörési pontok a magyar egészségügyben” című konferencián. Prof. dr. Pálinkás József  úgy látja, az innovációval kapcsolatban számos illúzió él a köztudatban, miközben az kizárólag egy jól működő környezetben képes a fejlődés motorjává válni. Ennek megteremtéséhez a kormány, az innováció szereplői és finanszírozói, s nem utolsósorban a társadalom tagjai közötti együttműködésre van szükség.

Alapvető dilemma – folytatta a gondolatsort –, hogy vajon az állam beavatkozzék-e a folyamatokba vagy sem. Egyesek szerint kockázati tőkével, hitellel, egyéb támogatással az állam igenis legyen ösztönzője az innovatív folyamatoknak, míg mások úgy vélik, bármilyen okos szempont alapján ad közpénzt az állam, azzal csak árt az új ötletek megvalósításának. Pénz ugyanis van elegendő a piacon, s az állami pályázatok nem az aktív piaci részvételre, hanem arra tanítják meg a szereplőket, hogy jó pályázók legyenek. Az akadémikus szerint az igazság valahol a két érvrendszer között van.

 

Szakpolitika, pályázatok, finanszírozás

Véleménye érthető, hiszen idén januártól Pálinkás József tölti be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöki tisztét, amely szervezet a rendelkezésre álló állami források kezelésével az értékteremtő befektetések katalizátoraként kíván működni. Célja a ma már ökoszisztémaként emlegetett, globálisan is versenyképes innovációs rendszer megteremtése. A befektetőként megjelenő hivatalnak ehhez megfelelő szakpolitikát, pályázati finanszírozási rendszert kell kialakítania, s emellett egyensúlyt teremtenie az alap- és alkalmazott kutatás, az akadémiai-egyetemi-vállalati kutatások ösztönzése, s nem utolsósorban a vidék és főváros között – mivel a kutatóközpontok főként Budapesten találhatók.

Az NKFI szisztémájában versenypályázati rendszer van, ami nem a pénzről, hanem elsősorban a megoldandó feladatról szól. Pénz van elég, jó programokból és elképzelésekből van hiány, mutatott rá az elnök, hozzátéve: mivel a rendelkezésre álló forrásokat befektetésnek tekintik, cserébe vagy olyan kiemelkedő tudományos eredményt várnak, amire felfigyel a világ, vagy, hogy konkrét termék, esetleg szolgáltatás legyen a fejlesztés eredménye. A programokat – amelyek átlagosan 4–5 évig tartanak – az első év végén ellenőrzik, s leállítják, ha láthatóan képtelenek eleget tenni a fenti elvárásoknak.

A K+F+I támogatására három jelentős keret áll rendelkezésre. Az Európai Unió strukturális alapjaiból származó forrás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) – összességében 750 milliárd forint –, valamint a Versenyképes Közép-magyarországi Operatív Program, amely további 50 milliárd megpályázható összeget jelent. E két forrás hét évre – 2014–2020 – szól. Létrehozták emellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapot, amely éves szinten 80 milliárd forintot jelent. Vagyis az egy-egy esztendőben felhasználható uniós és hazai keret nagysága igen közel áll egymáshoz. Mivel a GINOP forrásai kizárólag a konvergenciarégiókban használhatók fel, így a VEKOP és az Alap elsősorban a központi régiót célozza.

A témapályázatokban egyébként amerikai mintára kialakítottak egy külön orvosbiológiai kollégiumot, de a kiírásokban az egészségipar szinte teljes spektruma szerepet kap.

Hiába a relatív sok pénz, a helyzet mégsem problémamentes. Az elsődleges gond, hogy a pályázatok értékelésében részt vevő szakértők egyben saját szakterületük lobbistái is. „Kiadok 50 pályázatot, s bejön 49 maximális ponttal. Nem tudok mit kezdeni vele. Az egész bírálói rendszer úgy rossz, ahogy van, mert a kollégák nem mernek arról nyilatkozni, hogy az egyik pályázat jó, míg a másik kevésbé jó.” A jelenleg alkalmazott többlépcsős bírálati rendszer megegyezik az Európai Unióban, illetve az Egyesült Államokban működővel – ennél jobbat nem tudok, mondta az elnök, aki minden egyes pályázatra saját aláírásával teszi fel a pontot.

 

Európa top tízében

A biotechnológia és a gyógyszeripar erősen innovációérzékeny iparág, hiszen versenyképességük fenntartása érdekében újabb és újabb készítményekkel kell előállniuk. Nem véletlen, hogy átlagosan árbevételük 15 százalékát fordítják K+F+I-re. Egy-egy ország bekapcsolódása a nagy nemzetközi klinikai vizsgálatokba növeli az adott állam versenyképességét az innováció területén, fejtette ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének klinikai kutatási szakértője.

Az országok között hihetetlenül éles verseny zajlik a részvételért, a gyártók az elkészített vizsgálati protokollok alapján pályáztatják meg a világ számos intézetében dolgozó orvosokat. Magyarország e téren jól veszi az akadályt, szögezte le Kuluncsics Zénó, hiszen Európa top tíz versenyzője között van. 2008–2012 között hazánkban 880 törzskönyvezés előtti klinikai vizsgálat zajlott le. A felfutást stagnálás követte, ami nemzetközi tendenciákkal magyarázható: egyrészt globálisan, számszerűen lassan csökken a klinikai vizsgálatok száma, másrészt a vizsgálóhelyek Európán és az Egyesült Államokon kívülre tolódnak.

A klinikai kutatások nagysága éves szinten 86–95 milliárd forint. Ebből különböző adók formájában a költségvetés bevétele 34–38 milliárd, a gyógyszercégek klinikai kutatási hálózatának működtetése 24–27 milliárd, míg az intézmények, illetve a konkrét vizsgálatokban részt vevő orvosok és egyéb szakalkalmazottak bevétele 28–30 milliárd. Ami ez utóbbi belső megoszlását illeti, az összeg 70 százaléka a konkrét résztvevőknek jár, az arány csökkenésével csökken az orvosok, szakalkalmazottak, adatbevivők motiváltsága is. Az intézmények haszna áttételes, bár nagyon fontos: megtartják a kiváló munkatársakat, akiknek többletjavadalmazása sem rájuk hárul. De mindez nem csak a forrásteremtésben jelent előnyt. Egyrészt gyorsan adaptálódnak az innovatív terápiás protokollok, ily módon a szakemberek hamar megismerkednek a legújabb terápiákkal, rendszerszemlélettel. Mindeközben több száz beteg ingyen hozzájut a legkorszerűbb terápiákhoz.

A szakértő szerint körülbelül 20–30 százalékkal tovább lehetne növelni a klinikai kutatásokból származó bevételt. Ehhez azonban gyorsítani kell a szerződéskötést, rendezni szükséges a munkajogi bizonytalanságokat, vagyis meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a kutatás résztvevőihez ne kiskapukon keresztül érkezzék meg a munkájukért nekik járó pénz. Gondot okoz az is, hogy hiányzik a diagnosztikai díjak központi szabályozása. Egy utcáról betérő vagy külföldi beteg az OEP-finanszírozás háromszorosát fizeti egy CT-vizsgálatért, míg az innovatív cégek gyógyszervizsgálatánál ötszörös árat számláznak az egészségügyi intézményekre települt magánszolgáltatók.

 

Forrásallokáció-váltás a gyógyszertámogatásban

Míg az „aranykor” utolsó évében – a gyógyszer-gazdaságossági törvény életbe lépése előtt – a koleszterinszint-csökkentők vezették 20 milliárd forinttal az éves gyógyszerforgalmat, a piac átrendeződésének eredményeként 2011-ben már biológiai készítmények is előkelő helyre tornázták fel magukat a top tízes listán. Ugyanakkor az alacsonyabb, normatív támogatás helyett a gyógyszerfelírás eltolódott a 100 százalékban támogatott készítmények irányába. Valami módon meg kellett állítani ezt a folyamatot, emlékeztetett a Széll Kálmán Terv megjelenése körüli időkre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ártámogatási főosztályának vezetője. Mivel politikai döntés született arról, hogy a gyógyszerek támogatását nem lehet csökkenteni, megkezdődött a „belső forrásallokációs váltás”, ami Bidló Judit szerint a rendszer felülvizsgálatát, a belső hatékonyság növelését jelentette.

Ugyanakkor a természetbeni ellátásokon belül csökkent a gyógyszertámogatásra fordított összeg aránya, ami a főosztályvezető szerint „nem feltétlenül világtendencia”. Ne felejtsük el – tette hozzá –, hogy a Széll Kálmán Terv téves feltételezésen alapult, amikor deklarálta, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadásokon belül extrém módon sokat költünk gyógyszerek támogatására. Akkoriban nálunk még az onkológiai és a biológiai szereket is a járóbeteg-ellátás keretében finanszírozta az egészségpénztár, azokkal az országokkal szemben, amelyek adataival összehasonlították a hazaiakat.

A belső forráskeresés eredményeként a világ talán legösszetettebb támogatási rendszere jött létre Magyarországon. A főosztályvezető ezek közül többek között a tételes elszámolást emelte ki, amelynek segítségével egy eredményességalapú finanszírozás talpköveit sikerült letenni. A célkeresztben továbbra is a hatékonyság, a különböző kockázatmegosztási technikák állnak. Gondot okoz azonban, hogy régen fogadtak be új készítményeket – a hepatitisz elleni gyógyszert leszámítva –, holott például ma már olyan termékek is megjelentek a piacon, amelyekkel az áttétes melanóma krónikus betegséggé szelídíthető. De kiderült az is, hogy fennmarad a vaklicit, ami a legutóbbi versenytárgyalásokon 13,4 százalékos átlagos árcsökkentést eredményezett.

 

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Pharma Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés