hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 29., kedd - Mihály.
hirdetés

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

Idén a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a Kutatók Éjszakáját.

hirdetés

Az eseménysorozat keretében Európa-szerte érdeklődők százezrei népesítik be a kutatóintézeteket, egyetemeket, könyvtárakat és múzeumokat, hogy a kutatók munkájával, a tudományos kutatás titokzatosnak tűnő világával ismerkedjenek. A szervezők közleménye szerint a rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Bizottság a járvány miatt döntött úgy, hogy később rendezik meg az eseményt.

Tavaly csaknem félszáz magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta az érdeklődőket. Európa-szerte pedig közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A tájékoztatás szerint az Európai Uniónak a program támogatására kiírt pályázatát idén is az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik, és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani. Amennyiben mégse, már dolgoznak azokon a terveken, hogy a lehető legtöbb esemény online követhető legyen, olvasható a közleményben.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés