hirdetés
hirdetés
2020. május. 28., csütörtök - Emil, Csanád.
hirdetés

Bolyhos komplexek vihetnek közelebb egy új melanómaterápiához

A Journal of Biological Chemistry „A hét közleménye” rovatban számolt be egy magyar kutatásról, amelyben a sejtszaporodást szabályozó jeltovábbítási rendszerek egy korábban nem ismert találkozási pontjának szerkezeti hátterét vizsgálták.

hirdetés

Az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaság által kiadott folyóirat, a Journal of Biological Chemistry 2016 januárjában „A hét közleménye” rovatában számolt be az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak tudományos eredményeiről. A folyóirat „Papers of the Week” szekciójában, az évente több mint 6000 publikációt közlő online folyóirat szerkesztőbizottsága méltatja az általuk legfontosabbnak tartott cikkeket – emlékeztet az ELTE közleménye.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biokémiai Tanszék vezetője, Nyitray László és korábbi munkatársa, a jelenleg az MTA TTK Enzimológiai Intézetében Lendület-kutatócsoportot vezető Reményi Attila irányításával, Gógl Gergő PhD-hallgató első szerzőségével megjelenő publikáció („Understanding the Interaction between the Calcium-binding S100 Proteins and MAPK-activated Protein Kinases”) az agresszív bőrrákok kialakulásában szerepet játszó két fehérje szerkezetével és működésével kapcsolatos eredményeket mutatja be.

A kutatócsoport a sejtszaporodást szabályozó jeltovábbítási rendszerek egy korábban nem ismert találkozási pontjának szerkezeti hátterét tárta fel. A csak gerinces állatokban megtalálható kalciumion-kötő fehérjecsalád egyik tagjának, az S100B-nek a sejtszaporodás szabályozásában kulcsszerepet játszó mitogén-aktivált protein-kináz (MAPK) jelpálya egyik komponensével, az RSK1 protein-kináz enzimmel kialakított komplexét sokoldalú biokémiai és szerkezetbiológiai módszerekkel vizsgálták.

Az S100B-RSK1 "bolyhos" fehérjekomplex térszerkezete. A színes körök azokat a kölcsönhatási felszíneket jelölik, amelyekhez specifikus kismolekula gátlószerek kötődhetnek.

 

Az S100B egy melanóma marker fehérje, amelynek túltermelődése a bőrrák előrehaladott állapotát jelzi. Az új kutatások fényében úgy tűnik, hogy patológiás hatását többek között az RSK1 enzim gátlásán keresztül fejti ki. A két fehérje kölcsönhatása – mint azt Gógl Gergő és munkatársai bemutatják közleményükben – különleges, úgynevezett „bolyhos” komplexet eredményez, ahol az egyik kötőpartner nem vesz fel határozott térszerkezetet, mozgékony marad. A bolyhos komplexeket rendkívül nehéz kísérletek során vizsgálni, és bár sok lehet belőlük a természetben, eddig csak kevés ilyen szerkezet részleteit tárták fel. Az eredmények távlati jelentősége, hogy az atomi-felbontású szerkezet ismeretében a jövőben lehetőség nyílhat az S100B-RSK1 kölcsönhatást specifikusan gátló, ezáltal célzott melanóma terápia céljára is felhasználható molekulák keresésére és fejlesztésére.

 

 

(forrás: ELTE)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés