hirdetés
hirdetés

Alkimisták és atommag-tudomány

Az évszázadokon át népszerű alkímia természetesen Magyarországra is begyűrűzött, és minden tiltás ellenére igencsak népszerű volt, közli az Index.

hirdetés

A Magyar Katolikus Lexikon definíciója szerint az alkímia „nemesfémeknek nem nemesfémekből való előállítását, ill. az egészség, a hosszú élet és a halhatatlanság elérését célzó kémiai jellegű elméletek és technológiák összessége." Maga a szó egyiptomi, görög és arab közvetítéssel jutott Európába, eredeti alakja, a "kemet" a Nílus-parti fekete földet jelentette. Az alkímia egyik legfontosabb eleme a misztikus bölcsek köve volt, amely a korban népszerű nézetek szerint képes volt arannyá változtatni különféle fémeket, valamint minden betegségre gyógyírt jelentett. Ennek fényében érthető, hogy miért próbálkoztak sokan alkímiával annak ellenére is, hogy az egyház igencsak üldözte, az alkimistákat mágusnak és szentségtörőnek tartotta, és ennek megfelelően lépett fel velük szemben.

Mindezek ellenére több jelentős egyházi személy is foglalkozott vegyészettel-alkímiával (a határvonal igencsak elmosódott volt), például Nagy Szent Albert, Roger Bacon vagy Villanovai Arnald , a 13. század egyik leghíresebb orvosa. Bár groteszknek tűnik, de érthető, hiszen akkoriban tudósok jelentős része egyben pap  és/vagy szerzetes is volt, és az egyetemi oktatást is az egyház irányította. Magyarországon is a kolostorok voltak az alkímia (no meg az írásbeliség és a gyógyászat) központjai, a budai domonkosoknak 1273-ban például egyenesen meg kellett tiltani, hogy alkímiával foglalkozzanak. Erdélyi János perjel még messzebb ment, ugyanis a menedékszirti kolostor vagyonának jelentős részét elkísérletezgette.

Bár a tudományág (sokan nem tartják annak, de maradjunk ennél a megnevezésnél) az „aranycsinálás” miatt vált ismertté, a görögök és arabok nagyon nagy hangsúlyt fektettek a vegyészeti és gyógyszerészeti részre, és az így nyert eredményeiket a gyakorlatba is átültették. Problémásabb volt a fémekkel kapcsolatos kutatás; a nemesfémek uralkodói monopóliumnak számítottak, így érthető, ha a királyok igencsak rossz néven vették volna, ha valaki szakmányban kezd el aranyat gyártani, megborítva ezzel a teljes gazdaságot és a társadalmi rendet is. Az alkímia ennek ellenére egyfajta peremterületként fennmaradt, bár a 15. századtól egyre inkább a gyógyszerészet és a vegyészet felé fordult. A 17-18. századtól megjelent a modern vegyészet (és persze a többi, mai értelemben vett tudományág is), az alkímia így egyre inkább háttérbe szorult/átalakult. Ennek ellenére sokan, ekkor már főnemesek és polgárok is foglalkoztak vele.

Martinovics Ignác, a később kivégzett jakobinus I. Lipót császárnak ajánlotta fel vegyészi szolgálatait, de Bercsényi Miklós kuruc generális is érdeklődött a tudományág iránt, akárcsak Oláh Miklós esztergomi érsek jó 150 évvel korábban. Mária Terézia be is tiltotta az alkímiát, bár annak fényében, hogy testőrtisztjei között nem egy alkimista akadt, nem igazán tűnt hatékonynak a szabályozás.

Az utolsó soproni alkimisták történetét Gyulay Zoltán írta meg a Soproni Szemlében. Az már csak külön érdekesség, hogy Sopronban történt meg Magyarország első mesterséges atommag-átalakítása, 1951. december 23-án. Igaz ekkor nem alkimisták, hanem fizikusok jártak sikerrel, akik nagyfeszültségű gyorsító berendezéssel lítiumból hélium-magokat hoztak létre. A kísérletet nem más, mint Simonyi Károly, elismert fizikus, és Charles Simonyi édesapja vezette.

A cikk az Index-en

(forrás: Index)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés