2020. november. 24., kedd - Emma.

Folyamatos készültségben - avagy mit jelent a HPH Operatív Törzs?

A COVID-19 járvány következményeként 2020. március 9-én dr. Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatójának határozata alapján létrejött az Operatív Törzs. A vállalat vezetőiből álló Operatív Törzs feladata a társaság biztonságos és folyamatos üzemmenetének fenntartása, a munkavállalók egészségének védelme, a járvánnyal kapcsolatos helyzet alakulásának fokozott figyelemmel kísérése, a társaság egyes szakterületei tevékenységének szoros összehangolása.

hirdetés

HOGYAN TOVÁBB?

 

Feller Antal

„a világhoz és egymáshoz egészen új hozzáállással kell közelednünk”

„Nem tudok elszakadni attól, hogy mérnökként közelítem meg a mindennapok feladatait. Nekem nagy megnyugvás lenne, hogyha előre meg tudnánk mondani, hogy a pandémia május 27-én délután 3 óráig tart, és akkor visszaállhatunk a normál hétköznapokba. Sajnos ez nem így működik, ezért fel vagyunk készülve arra, hogy minden helyzetben megoldjuk azt, ami ránk hárul.

Sokat foglalkozom azzal, hogy mi lesz a járvány után. Azt hiszem, hogy az emberiségnek el kell engednie azt a gondtalan magabiztosságot, amit még fél évvel ezelőtt is magunkénak vallottunk. A világhoz és egymáshoz egészen új hozzáállással kell közelednünk. Nagyobb, őszintébb tisztelettel.

Néhány hónapja még azt mondtam magamban, hogy a tragédiák ellenére is szerencsés, hogy nem egy ennél sokkal pusztítóbb járvánnyal kell megküzdenünk. Ma már óvatosabban fogalmaznék, nem lehet „szerencséről” beszélni akkor, amikor sok tízezer ember meghalt. Komoly lehetőséget és egyúttal feladatot kaptunk, hogy a nagyon sok áldozatot követelő, de még mindig nem a legrosszabb járvány közepette, megtaláljuk a védekezés lehetőségeit.

És amikor egyszer vége lesz ennek a járványnak, akkor értékelnünk és elemeznünk kell a teljes folyamatot, levonni, hogy más országokban milyen tapasztalatokra jutottak, és azután minden szempontot figyelembe véve sokkal hatékonyabban tudunk felkészülni egy következő esetre. Akkor, amikor minden szempontról beszélek, figyelembe kell venni a fertőzöttek számát, a sajnálatos módon elhunytak számát, a kórházak terhelését, a kórházak felkészültségét, az egészségügyi személyzetre háruló terhet és egy adott ország gazdaságát ért károkat. Nyilvánvalóan azt is fogjuk látni, hogy egyes országok milyen eszközöket alkalmazva, milyen gyorsan tudták megközelíteni a járvány előtti normál állapotot.”

A Hungaropharma már januárban, a Kínában megjelent COVID-19 vírusról szóló első híradások után kidolgozta egy szükség esetén létrehozandó operációs stratégia működésének alapelvét. A felkészülési időszak után március 9-től ülésezik rendszeresen a vállalat Operatív Törzse.

„Sajnos nem volt nehéz megjósolni, hogy a járvány nem ismer határokat - idézi fel Feller Antal az alig pár héttel ezelőtt történteket - bár nem lehetett látni, hogy milyen mértékben, de azt sejtettük, hogy Európa is érintett lesz. Meghívtuk minden szakterület vezetőjét az operatív törzsbe, hogy ha a különböző területekről információ érkezik, akkor mindig a leggyorsabb és a leghatékonyabb választ tudjuk adni a felmerülő kérdésekre. Rögtön három nagy kérdésre fókuszáltunk. Ezek közül az első a munkatársaink egészségvédelmének biztosítása, rögtön ezután következett a gyógyszertárak igényeinek teljesítése és a biztonságos készletgazdálkodás.”

Az Operatív Törzs tagjai:

Az Operatív Törzset dr. Feller Antal Vezérigazgató vezeti.

  • Ballai Orsolya (Beszerzési igazgató)
  • Csehi Marianna (Kommunkációs és marketing vezető)
  • dr. Varga Adrienn (Ügyfélkapcsolati vezető)
  • Fekete András (Patika üzletág igazgató)
  • Füzesi Judit (Kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettes)
  • Meleg Gábor (Logisztikai és szállítási igazgató)
  • Nagy Andor (Informatikai igazgató)
  • Sz. Kis László (Gazdasági és logisztikai vezérigazgató-helyettes)
  • Trefeli Zsolt (Szállítás vezető)
  • Zupka Anita (Titkárságvezető)

Gyógyszerkészletek

A gyógyszerkereskedelem akkor tud működni, ha a készleteit megfelelően fel tudja tölteni, a forgalom változásának függvényében. Ez különösen érzékeny feladat akkor, amikor a készletek előállításához szükséges alapanyagok jelentős része a járvány által érintett távol-keleti országokban készül.

A beszerzés számára az is fontos kérdés, hogy ha még rendelkezésre is állnak a gyártóhelyeken a termékek, hogyan jutnak el Magyarországra, hogyan jutnak el a magyar gyártói raktárakba, és onnan a Hungaropharmához. A közúti közlekedés, a határellenőrzések, a mozgáskorlátozás mind-mind fontos szempontok akkor, amikor a folyamatokat meg kell tervezni. Feller vezérigazgató elmondta, hogy rövid periódusok kivételével zavartalan volt a folyamat.

„A készleteink utánpótlása folyamatos, annyi változást érzékelünk, hogy egy-két nappal lassabban történik minden, mint a „békeidőszakban”. Vannak, pontosabban voltak nagyobb megakadások, ezek akkor történtek, amikor Európában az autópályákon és a határátkelőhelyeken torlódások nehezítették a haladást. Habár a gyógyszert szállító járművek különleges jelzést kaptak, ez nem segített az 50-60 kilométeres torlódások esetében, amikor a jelzett rendszámú autó nem tudta megközelíteni a határátkelőhelyet, ugyanúgy ott állt a sorban, mint mindenki más. Ezek a problémák szerencsére mára elrendeződtek.”

Április 15-ig egyetlen gyógyszergyártó sem jelezte, hogy probléma lehet a közeljövőben, így tehát zavartalan a gyógyszertárak és a kórházak ellátása. A korábbiakhoz képest az a változás, hogy a Hungaropharma nem szállít napi háromszor egyetlen gyógyszertárba sem, viszont folyamatos a napi kétszeri szállítás. 

Kommunikáció

Az Operatív Törzs feladata a kommunikáció a megrendelő partnerekkel, a beszállítókkal, illetve a gyógyszerellátás szereplőivel: a Nemzeti Népegészségügyi Központtól az egészségügyi államtitkárságon át, az OGYÉI-n keresztül a Gyógyszerészi Kamaráig, illetve a válsághelyzetben szoros a kapcsolat az Európai Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségével. 

A Hungaropharma, mint létfontosságú magyar vállalat folyamatos kapcsolatot tart a vállalat működéséért felelős katonai akciócsoport képviselőivel, kölcsönösen informálják egymást. Az akciócsoport jelenléte, a szoros napi kapcsolat biztonságot jelent a vállalat életében. A katonák segítségére lehet szükség például akkor, ha nagy létszámban betegednek meg a vállalat gépkocsivezetői - a honvédség képes ebben az esetben gépkocsivezetőket adni. Egy másik példa az az eset lehet, amikor kiterjedt fertőtlenítésre van szükség valamelyik Logisztikai Központunkban.  

Hiánycikkek

A járvány terjedésével az emberek rögtön keresték a fertőtlenítő szereket, védőfelszereléseket, maszkokat. Pár nap alatt felvásárolták a készleteket, a hiánycikket nem lehetett egyik napról a másikra beszerezni. A felszerelések alapanyaga, de jellemzően maga a felszerelés is mind Kínában készül. Kínában először újra kellett indítani a gyártást (ami március második felétől folyamatos), utána meg kellett szervezniük azt, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelően bővítsék a kapacitást, és csak ezután lehetett szó az Európába, illetve az Amerikába történő szállításról. „Rendkívül gyorsan óriási igény jelentkezett a védőfelszerelések iránt - mutat rá a nehézségek egyikére Feller Antal -, gyakorlatilag a versenyszféra vállalatai ösztönözték az országok kormányait, hogy versenyezzenek azért, hogy rövid időn belül eszközökhöz jussunk. További problémát jelentett, hogy megjelentek a hamis termékek, a hamis tanúsítványok. A Hungaropharmán keresztül nem került a zárt láncba egyetlen egy sem ezekből. A biztonságra törekedve többször is ellenőriztük a beérkező áruk tanúsítványait és magukat a termékeket.”

A hamis készítmények, gyógyszerek megjelenése kevésbé számít új jelenségnek. A hazai gyógyszer-nagykereskedelem híresen szigorú szabályai miatt a gyógyszertári forgalomba nem kerül hamis vagy rossz minőségű termék. A Hungaropharma vezérigazgatója elmondta, hogy a legnehezebb időszakban - amikor nem lehetett maszkokhoz, fertőtlenítő szerekhez jutni - sok ajánlat érkezett hozzájuk, amiket visszautasítottak, sejteni lehetett ugyanis, hogy ezek nem megbízhatóak.

Új jelenségnek számít egyes kereskedelmi feltételek megváltozása. A piacon megjelent néhány gyártó, akik teljes előfinanszírozást kértek, ami óriási kockázatot jelent, hiszen nem lehet tudni teljes bizonyossággal, hogy beérkezik-e valaha is az áru. Komoly gondot jelent az is, hogy a védőeszközök ára a sokszorosára emelkedett. Míg korábban a legegyszerűbb, három rétegű sebészi maszkok ára 50 forint alatt volt, ma ugyanazt a maszkot 400 és 450 forint körüli áron lehet megvásárolni.

Saját gyártású fertőtlenítő szer

A fertőtlenítő szerek hiánya a világ járvány sújtotta országait egyaránt érintette, így végül a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a FIP (Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség) közzétette az ajánlott fertőtlenítő szerek receptúráját. Innentől kezdve a gyógyszertárak maguk is képesek voltak előállítani fertőtlenítő szereket, de nem olyan mennyiségben, amivel a saját szükségleteiket, illetve a patikába betérő betegek vagy vásárlók igényeit ki tudták volna elégíteni.

A Hungaropharma elősegítette, hogy a Hungaro-Gal Kft. által nagy tételben, többféle kiszerelésben gyártott Klarex fertőtlenítő forgalmazása gyorsan megindulhasson annak érdekében, hogy a fertőzésnek kitett gyógyszertárak, kórházak a saját munkakörnyezetüket fertőtleníteni tudják. Megszűnt a hiány, így a Klarex lakossági igényeknek is megfelelő kisebb (300 ml, 500 ml) és nagyobb (1és 2 literes) kiszerelésben is kapható. A szakma pontosan tudja, hogy a közel 70 százalékos alkohol tartalmú fertőtlenítő szerek logisztikája külön elővigyázatosságot igényel nagy mennyiségű szállítás esetén, hiszen az anyag tűz- és robbanás veszélyes.

Operatív feladatok

Több mint egy hónapja működik az Operatív Törzs, több mint egy hónapja léptek életbe a vállalat életében is rendkívülinek számító intézkedések. Az operatív feladat továbbra is változatlan: minden körülmények között ellátni a magyar egészségügyet gyógyszerekkel. Feller Antal elmondta, hogy kiszámíthatatlan, mi történik az elkövetkező napokban, éppen ezért a járvány végéig szükség van az Operatív Törzs működésére, a gyors reakciókra.  „Minden kollégának folyamatosan rögtönöznie kellett és kell, hogy az új helyzetben is meg tudjuk oldani a ránk háruló feladatot, és meg tudjunk felelni az ellátási felelősségnek. Az Operatív Törzs, a Hungaropharma teljes menedzsmentje és minden egyes dolgozója kiválóan vizsgázott ezekben a rendkívüli napokban. Büszke vagyok rájuk, és büszke vagyok arra, hogy ez a nagybetűs Felelősségteljes hozzáállás határozza meg a mindennapjainkat.”

Kertész Éva
a szerző cikkei

(forrás: Hungaropharma Zrt.)
hirdetés
Dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, gyógynövénykutató írása nem a lehetséges "ötleteket" mutatja be, hanem a már elfogadott kezelési módszereket, ajánlásokat.