hirdetés
hirdetés

Újabb tízmilliárdokat hozhat a klinikai kutatások számának növelése

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) üdvözli a Kormány azon szándékát, hogy Magyarország a klinikai gyógyszerkutatás terén tovább erősítse élvonalbeli pozícióját.

hirdetés

Legutóbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ-közgyűlésen tárgyalt az AIPM két tagvállalatának globális vezetőivel a klinikai vizsgálatok kiterjesztésének lehetőségéről. Hazánk ugyanis minden számítás szerint egyértelműen profitálna a klinikai kutatások jelenleg is százmilliárdos volumenének növeléséből.

A kormány a közelmúltban számos alkalommal foglalt állást a gyógyszeripar nemzetgazdasági jelentőségének megerősítése mellett, melyet a kutatás- és fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatokat tömörítő szervezetként az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) is üdvözöl. A szervezet által támogatott stratégia egyik kiemelten fontos területe lehet ugyanis a speciális és nagy értékű szolgáltatás-exportként megjelenő klinikai vizsgálatok számának növelése is. A közös célok gyakorlati megvalósítását segíti, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében a mostani ciklusban külön kormányzati felelőse is van az innovációval kapcsolatos kormányzati stratégia megalkotásának és végrehajtásának, de a hatékony előrelépés a kormány és a gyógyszeripar további együttműködését is igényli, ezért az egyesület már a nyár folyamán megkereste Palkovics László innovációs minisztert.

Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója elmondta, hogy a szakmai szervezet szerint minden lehetőség adott hazánk nemzetközi klinikai kutatóvizsgálatokban európai szinten is kiemelkedő szerepvállalásának további erősítéséhez. Hozzátette, hogy a gyógyszerfejlesztési vizsgálatokban való részvételért ugyanakkor komoly, és egyre fokozódó nemzetközi küzdelem folyik, így versenyképességünk folyamatos fenntartása és javítása további intézkedéseket igényel. Ezért különösen fontos és üdvözlendő a magyar külgazdasági és külügyminiszter által New Yorkban is képviselt kormányzati szándék, amely egy irányba mutat az AIPM által már korábban megfogalmazott célokkal – tette hozzá Holchacker Péter.

A klinikai vizsgálatok száma akár 20-30 százalékkal növelhető lenne

A Magyarországon elvégzett klinikai vizsgálatok számának további, mintegy 20-30 százalékos növekedése a nemzetgazdaságnak évi 18-28 milliárd forint többletbevételt jelentene, melyből 7-11 milliárd forint a központi költségvetés adóbevételeit növelné. E célok elérése érdekében azonban több területen előremutató intézkedésekre van szükség, ugyanis a fokozódó verseny és a 2020-tól életbe lépő, klinikai vizsgálatokra vonatkozó Európai Uniós szabályozás veszélyezteti hazánk e téren elért európai élvonalbeli pozícióját. Az AIPM által korábban megfogalmazott nyolcpontos javaslatcsomag a klinikai kutatások bővüléséhez kíván hozzájárulni: az átlátható, kiszámítható, befektetéseket ösztönző jogi és pénzügyi környezet, az innováció elismerése a hazai gyógyszer-finanszírozásban, valamint a klinikai kutatáshoz szükséges szakmai kompetenciák és rendszertámogató megoldások orvosképzésbe és ellátórendszerbe történő beépítése mind az innovációs ökoszisztéma kézzel fogható javítását támogatnák.

A hazánkban elvégzett gyógyszerfejlesztési klinikai vizsgálatok összességében mintegy 100 milliárd forint hozzáadott értéket teremtenek a magyar gazdaságnak, miközben a gyógyszerfejlesztési vizsgálatok több ezer magasan képzett szakember itthoni foglalkoztatásához és szaktudásának folyamatos növeléséhez járulnak hozzá. Az ország jelentős szerepvállalása a klinikai kutatások terén azonban mégis annak a több tízezer magyar betegnek a legnagyobb érték, akik számára ezek a fejlesztések a legmodernebb kezeléseket teszik elérhetővé, mindezt úgy, hogy az ingyenes gyógyszerek a költségvetés számára is milliárdokban mérhető könnyebbséget jelentenek évente.

(forrás: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés