hirdetés
hirdetés
2020. október. 25., vasárnap - Blanka, Bianka.
hirdetés

Idehaza jótékony homály fedi a paralel gyógyszer-kereskedelmet

A paralel kereskedelemről nyílt színen szinte soha, legfeljebb szűk szakmai körökben esik szó. Úgy teszünk, mint az úri családban megesett lánnyal: agyonhallgatjuk, holott törvény által szabályozott, legális tevékenységről van szó.

hirdetés

A kereskedelem e fajtájáról akkor beszélünk, ha az egyik országban alacsonyabb áron kapható gyógyszereket – viszonteladás céljából – olyan országba szállítják és értékesítik, ahol azok ára magasabb. Mivel az Európai Unió egyik alapértéke az áruk szabad mozgása, ez a belső piaci kereskedelem törvényes formája. A gyógyszerkereskedelem szempontjából még egy fontos uniós előírást érdemes megidézni: a harmonizált és a nem harmonizált termékcsoportokra vonatkozó általános szabályt. Azokat a termékeket, amelyekre kiterjed a közösségi szabályozás, a harmonizált, amelyekre viszont nem, azokat a nem harmonizált termékcsoportokba sorolják. Az utóbbiak szabályozása az egyes tagállamok feladata, de rájuk is érvényes a kölcsönös elismerés elve.

Az unión belül nagyjából e szabályok vonatkoznak a gyógyszer kereskedelemre, illetve egy, az Európai Bizottság által 2003 decemberében kiadott úgynevezett „Közlemény”, amely általánosságban foglalkozik a paralel importtal (kereskedelmet értve alatta), ez azonban nem kötelező erejű jogforrás, legfeljebb hivatkozási alapként használható egy-egy ügyben.

Mint alább majd kiderül, nem sok sikerrel.

A 2004-es uniós csatlakozáskor a frissen tagságot nyert államok – köztük Magyarország – átmeneti lehetőséget kaptak a paralel export korlátozására. Azoknak a gyógyszereknek a párhuzamos kereskedelmét – vagyis egy régi tagállamba való eladását –, amelyekre az új tagállamok korábban nem adtak szabadalmi oltalmat, meg lehetett akadályozni. Igaz, fordítva már nem volt ilyen gát: behozni, importálni bármit lehetett. Nem véletlen, hogy még ugyanebben az évben megjelent az a szakminisztériumi rendelet, amely a gyógyszer-nagykereskedelmet, s a párhuzamos importot (kereskedelmet) szabályozta.

Ennek értelmében – a nem épp anyanyelvbarát, ám igen pontos megfogalmazás szerint – csak az hozható be ily módon Magyarországra, amely vagy nálunk is rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel, vagy az egész unióra érvényes centrális törzskönyvvel. Erre hatósági engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) ad ki, amely saját és jogelődje, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) kimutatása szerint eddig mindössze 57 alkalommal gyakorolta e jogosítványát, s engedélyezte ily módon az importot. E meglepően alacsony szám nem véletlen, Magyarország ugyanis nem a behozatal, hanem a kivitel fontos országa.

Érzékeny egyensúly

Hihetnénk, a gyártók érdeke azt diktálja, hogy mindenhol a lehető legmagasabb áron adják el termékeiket, így számukra létfontosságú, hogy megakadályozzák a paralel exportot, vagyis azt, hogy nyomott gyógyszerárú országokból – mint amilyen például Magyarország is – olyan gazdagabb uniós államokba vigyék az áruikat, ahol azt hivatalosan is jóval drágábban tudják értékesíteni. Ebben az esetben ugyanis – gondolhatnánk 1.0-ás közgazdasági ismeretekkel – csökken az érintett cégek globális összbevétele, s ez adott esetben nemcsak kevesebb profitot, de kevesebb innovációra, kutatásra fordítható pénzt is jelenthet. De egy ilyen történet más szempontból is kényes téma, hiszen a fenti esetben megeshet, hogy egy globális cég egyik leányvállalata happolja el egy másik elől az üzletet. Míg a kiviteli országban nő a forgalom, a fogadó államban az alacsonyabb áron érkező gyógyszerek miatt csökken a bevétel, s ez a perifériákon zajló versengés akár a tervbe vett, globális profitot is jelentős mértékben csökkentheti. Ám arra is lehet példa, hogy a központ által államonként tervbe vett forgalomnövekedés csak paralelkereskedelemmel teljesíthető. Nyilván esetenként mérlegelendő kérdés, hogy egy cég meddig, milyen mértékig, s nem utolsó sorban miért hajlandó a fenti esetek bármelyikét tolerálni.

A gyártók egy kritikus szint fölött különféle eszközökkel persze igyekeznek meggátolni gyógyszereik e másodlagos kereskedelmét. Spanyolországban például az egyik globális szereplő megpróbált kétféle árat alkalmazni oly módon, hogy alacsonyabb összegért adta helyi fogyasztásra szánt medicináit a nagykereskedőknek, s drágábban az azokat tovább exportálóknak. Az uniós bíróságon azonban elbukott, mint ahogy azok a kísérletek is, amikor kevesebb gyógyszert szállítottak azokba az országokba, ahonnan – mint például Görögország – nagyon sok termékük vándorolt tovább paralelexport formájában. Vagyis: a direkt mennyiségi kvóta alkalmazása sem bizonyult járható útnak.

Üzlet és ellátásfelügyelet

Magyarországon legalább olyan sűrű homály fedi a gyógyszerek ily módon történő vándorlását, mint máshol. Olyan téma ez, amit forró krumpliként igyekeznek továbbhajítani a megkérdezettek. Az OGYÉI főigazgató-helyettese és szakjogásza viszont legalább nem hajolt el a téma elől. Igaz, mint kiderült, bizonyos szempontból jobb pozícióban vannak, mint a közvetlenül érintettek.

Nagy Szilárd például úgy látja, a paralel kereskedelmet valódi jellegének megfelelően kell kezelni: üzletként. A Magyarországon legálisan működő, az OGYÉI engedélyét birtokló nagykereskedők paralel kereskedelme – amelyet egyébként a jogszabályok értelmében is folytathatnak – addig nem érdekli a hivatalt, amíg az semmiképp sem befolyásolja a magyar lakosság mindenkori gyógyszerellátását. Az, hogy ezen túlmenően ki, mennyit és hova szállít törvényes keretek között, a főigazgató-helyettes szerint céges belügy. A jogi és igazgatási főosztály osztályvezetője sem győzi hangsúlyozni: a paralel kereskedelem legális és nem illegális tevékenység! Ezzel sokszor nemcsak a szakmai közvélemény, de még a döntéshozók sincsenek tisztában. Ezzel együtt – ismeri el Parapatics Tamás – kényes terület, s ráadásul a szabadnak tűnő piac sokszor nem is annyira szabad.

A gyártók – illetve a gyártók magyarországi leányvállalatai, amelyek egyben termékeik nagykereskedője is lehet – arra hivatkozva, hogy elsődleges feladatuk a magyarországi piac korrekt ellátása, dönthetnek úgy is, hogy nem engednek ki ennél nagyobb mennyiséget. Az óvatosság nem véletlen, mivel a hazai gyógyszertörvény a forgalomba-hozatali engedély jogosultjára – amely az esetek döntő részében maguk a gyártók –, s nem a nagykereskedőkre telepíti az ellátási kötelezettséget. Magyarán: elsődlegesen az előbbiek üthetik meg a bokájukat, ha a paralel miatt hiány állna elő a magyar piacon. De – egészíti ki az elhangzottakat Nagy Szilárd –, a néha előforduló hazai gyógyszerhiányt még egyetlen egy esetben sem a legális paralel export okozta.

Az viszont, hogy a gyakorlatban miként is működik ez a piac, legfeljebb egyéni kutatómunkával deríthető fel. Annyi biztos, hogy a forgalom nagykereskedők között zajlik. Ez történhet például egy olyan „láncban” is, amikor egy hazai nagykereskedőtől megveszi egy másik hazai nagykereskedő, s az adja tovább egy külföldi nagykereskedőnek az árut. Magyarországról egyébként – a nálunk alkalmazott nyomott árak miatt – elsősorban fejlett uniós országokba irányul e kereskedelem, de van, amikor például Románia érintésével jut el Litvániába egy-egy szállítmány. Korábban hazai patikákból is szereztek be külföldi nagykereskedők, illetve egészségügyi szolgáltatók úgynevezett megrendelőlappal különféle készítményeket, de a Kúria tavaly ősszel pontot tett ezeknek a szürke zónában zajló ügyleteknek a végére, amikor kimondta: külföldi megrendelőlapra nem adható ki gyógyszer. Ráadásul a mára sokkal izmosabbá vált hatósági – OGYÉI – ellenőrzés, a kiszabott több tízmilliós bírságok és patikabezárások, úgy tűnik, pontot tesznek ezeknek az ügyleteknek a végére.

A paralel gyógyszer kereskedelmet csak nálunk fedi jótékony homály, más országokban nyíltan és hivatalosan számolnak vele. A német patikáknak például forgalmuk egy pontosan meghatározott százalékát kötelező paralel kereskedelemből származó, olcsóbb, s így a biztosítóknak is kifizetődő gyógyszerből lebonyolítaniuk. Nagy, hagyományos felvevő piac még Nagy-Britannia, valamint a skandináv államok.

Történet az árakról

Az ELTE Egészségpolitikai és Egészség-gazdasági Tanszékének adjunktusa, Inotai András szerint nem véletlen, hogy a párhuzamos kereskedelem és az árreferencia eredményeként ma már szűkebb árfolyosón mozognak az innovatív medicinák árai. Szerinte ez többek között azzal jár, hogy a cégek nem folytathatnak valóban szabad árpolitikát, egyes alacsonyabb jövedelmű országokban hivatalosan – s nem a finanszírozó és a cégek között megkötött, üzleti titokként kezelt szerződésekben meghatározott módon – olcsóbban adva a gyógyszert. A differenciált árképzés hiánya régiónk országaiban relatíve magasabb árakat eredményez annál, mint az a vásárlóerő alapján indokolható lenne. A fenntartható finanszírozás biztosításának egyik útja ezért, hogy a biztosító több készítményhez volumen-korlátot rendel, pontosan meghatározva, hogy adott készítmény mennyi beteghez juthat el közfinanszírozott módon.  Ez ugyanakkor korlátozhatja a betegek egyenlő hozzáférését az adott terápiához.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) árszakértője is úgy véli, szűkebb sávban mozognak az árak. Varga Beáta szerint ez elsősorban a nagy értékű gyógyszerek esetében igaz, ahol a biztosító egyre gyakrabban közbeszerzés útján, vagy a gyártókkal kötött egyéb, bizalmas megállapodások keretében alakítja ki a terápia helyi, valódi árát. Ezekben az esetekben az úgynevezett listaárak – publikus árak – részben fiktívé válnak. Ugyanakkor ez segíti a feleket abban, hogy a lehetőségek adta legkedvezőbb feltételek mentén kössenek megállapodást, amely végső soron jó a betegeknek is. Ennek feltétele azonban, hogy mind a közbeszerzések során elért, mind az egyéb szerződésekben foglalt kedvezmények mértékét a biztosító bizalmasan kezelje, s továbbra se törekedjen annak nyilvánossá tételére.

Míg 1998-ban a paralelkereskedelem részesedése állítólag kevesebb, mint 2 százalék volt az Európai Unió gyógyszerpiacán, 2009-re már megközelítette a 11 százalékot. Becsülni senki sem meri, hogy jelenleg hol tarthat ez az arány. A gyógyszervilágban évtizedek óta járatos Fekete Tibor, a Pharmorient főszerkesztője szerint a téma alfája és omegája, hogy a gyógyszerek ára már rég elszakadt valódi értéküktől.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Pharma Tribune)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés