hirdetés
hirdetés
2020. április. 07., kedd - Herman.
hirdetés

Az OGYÉI sokat tett az innovatív szerek elérhetőségéért

Az OGYÉI számos területen tett erőfeszítéseket, hogy a hiánypótló, innovatív gyógyszerek mielőbb elérhetővé váljanak az unióban, mondta Pozsgay Csilla a Világgazdaságnak.

hirdetés

A 27 tagállam között kiélezett verseny zajlik, hisz eddig az Egyesült Királyság a gyógyszer-engedélyezési folyamatok jelentős hányadát, 15 százalékát látta el, de a Brexit miatt kapacitások szabadulnak fel.

Ezekért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is versenybe száll – mondta Pozsgay Csilla, az intézet főigazgatója.

A hazai hatóság 2016-ban dinamikusan növelte pályázati aktivitását az EMA felé, korábban évente három-négy centralizált eljárást bonyolított le az intézet, 2017-ben ugyanakkor már tíz eljárást folytatott. „Most van az a pillanat, amikor versenybe szállhatunk további feladatokért” – tette hozzá a főigazgató.

A decentralizált eljárásokban eddig is kiemelkedő helyet foglalt el Magyarország: az EU tagállamai között 2017-ben a kilencedik helyen álltunk, a V4-es országok között pedig elsők vagyunk. Magyarország 51, Csehország 40, Lengyelország 18, Szlovákia pedig 10 eljárásban vett részt referenciahatóságként.

A verseny szempontjából az idő fontos tényező, hisz a jogszabályok szerint egy-egy engedélyezési eljárás legkevesebb 210 napig tart. Ezért a gyógyszercégeknek már most el kell dönteniük, hogy a bevezetés előtt álló termékeiket mely ország gyógyszerhatóságánál engedélyeztetik. A Richter például már nyilatkozott arról, hogy az összes eljárását a magyar hatóságnál végezteti a jövőben.

A napokban zajlott Bázelben a szakmapolitikai döntéshozók, a gyógyszer-engedélyező hatóságok és a gyógyszerkutatással, -fejlesztéssel, a gyógyszerforgalmazással és az egészségügyi ellátások finanszírozásával foglalkozó szakemberek egyik legrangosabb rendezvénye, a Drug Information Association (DIA). Itt az európai uniós gyógyszer-engedélyezéssel és az EMA tevékenységének irányvonalaival foglalkozó szekcióban Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója régiónkból egyedüliként meghívást kapott a szekció kerekasztal-beszélgetésére.

A főigazgató úgy véli, ez mindenképpen elismerés, annak elismerése, hogy az OGYÉI számos területen jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a hiánypótló, innovatív gyógyszerek mielőbb elérhetővé váljanak az unióban.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés