hirdetés

Vitaminhiányosak a kisdedek

Az 1-3 éves korosztály csaknem fele soha, vagy havonta maximum egyszer kap D-vitamint, és mindössze a korosztály negyede jut naponta C-vitaminhoz, ideális mennyiségű vashoz pedig tízből egy baba jut – számol be az Első1000Nap.hu.

hirdetés

A kisdedek nem megfelelő vitaminbevitelélőr dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke szólt a HGYE és az Első 1000 Nap Program közös közleményében. Elmondta, hogy bár az anyatejes (vagy annak hiányában a tápszeres) táplálásnak köszönhetően az újszülöttek többsége hozzájut a megfelelő tápanyagokhoz, a vitaminpótlást és a tejalapú táplálást később sem lenne szabad abbahagyni. A szilárd ételek bevezetése után a változatos és vitamindús étrendet érdemes kiegészíteni például a korosztály számára kifejlesztett tejalapú gyerekitalokkal is, amelyek támogatják az immunrendszert. A megfelelő táplálás ráadásul nem csak a közösségbe való bekerülésre készíti fel a szervezetet, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is jelentős szerepet játszik, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.

Szeptemberben mindössze két hét alatt a duplájára nő a forgalom a háziorvosi rendelőkben, a bölcsődés és óvodás csoportok fele gyakorlatilag folyamatosan beteg, így nagy az újrafertőződés veszélye, amely könnyen felülfertőzéshez és komoly szövődményekhez vezethet. A bölcsőde- és óvodakezdéskor leginkább a felsőlégúti fertőzések terjednek, amelyeknek 90 százalékát vírusok okozzák. A betegség általában fejfájással, orrdugulással, köhögéssel valamint enyhe, 1-2 napos lázzal jár, gyógyszer azonban nincs rá, tüneti kezeléssel és megfelelő mennyiségű pihenéssel orvosolható.

A tipikus bölcsődei megbetegedések ellen a lehető legjobb védekezés a megelőzés. Az élet első 1000 napjában a változatos, vitaminokban és nyomelemekben gazdag táplálás megerősíti a gyerekek immunrendszerét, így nem csak kevésbé lesznek fogékonyak a vírusokra, de hamarabb ki is gyógyulnak belőle. A megfelelő D-vitamin-bevitel a prevenció egyik legfontosabb eleme, a vitamin szintje és az immunrendszer erőssége szinte egyenesen arányos. Nagyon fontos a vas pótlása is, ugyanis hiányában vérszegénység alakulhat ki, ami gyengeséghez, a vírusokkal szembeni fogékonysághoz és hosszan elnyúló betegeskedéshez vezethet.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés