hirdetés
hirdetés
2022. szeptember. 27., kedd - Adalbert.
hirdetés

Influenza: minden érv az oltás mellett szól

Idén nem csak a tavalyinál, de az átlagos, sőt az influenzajárványos éveknél is sokkal nagyobb az influenzaveszély. A szakértők szerint ezúttal minden racionális érv még inkább a védőoltás mellett szól. A negyedik Covid-hullám és az Omikron variáns miatti kiszámíthatatlanság pedig azt is indokolttá teszi, hogy aki tervezi az influenza elleni oltást, az minél előbb cselekedjen.

hirdetés

Sok év átlagában a magyar lakosság 15-20%-a fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány  gyakorlatilag nulla volt, idén viszont az előrejelzések 30-40%-os, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak. Vagy az influenza szempontjából egymás után két rendkívüli év követi egymást. A védekezési stratégiát is ehhez kell igazítani – hangsúlyozza dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

A 2020-2021-es szezon mindenképpen példátlan volt abban a tekintetben, hogy az influenza a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt elmaradt. (Számos más fertőző betegség, például még a veszettségre gyanús sérülések gyakoriságát is érezhetően csökkentették a korlátozások.) A lezárások nyomán Dél-Kelet-Ázsiából, ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul, nem volt repülőforgalom (és általában utasforgalom). Emiatt a vírus Ausztráliába és Új-Zélandra el sem jutott, és Európába is csak minimális mennyiségben került be. A minden országban következetesen betartott védőintézkedések, elsősorban a távolságtartás és a maszkviselés következtében esélye sem volt elterjedni.

Az idei év más. Van utasforgalom – ha valamivel kisebb is a szokásosnál –, és a védőintézkedések is hézagosabbak. Most is igaz, hogy az A vírus H3N2 törzse Dél-Kelet-Ázsiában alakul ki, ott mutálódik, és onnan indul hódító útjára. Európában már megjelent Horvátországban, Hollandiában, Oroszországban, Skóciában Írországban, Svédországban (sőt, Macedóniában az influenza B vírus is jelen van). A távolságtartás és a maszkhasználat jelenlegi, visszafogott intenzitása nem akadályozza meg az influenzavírus terjedését. Az influenzaaktivitás egyelőre alacsony, de ahol nem vezetnek be a Covid-19 vírus miatt szigorúbb védőintézkedéseket, és ahol engedélyezik a tömegrendezvényeket, ott a berobbanás szinte elkerülhetetlen.

Dr. Ócsai Lajos szerint az idei nagyobb influenzajárványra vonatkozó előrejelzéseket az indokolja, hogy tavaly nem volt influenzajárvány, így az a szokásosnak mondható 15-20%-nyi beteg, aki egy átlagos évben a kórokozóval megfertőzve időleges védelmet szerez, nem találkozott a vírussal. Őket most hozzá lehet adni ahhoz a mennyiséghez, akik egy átlagos évben, átlagos intenzitású járvány esetén megfertőződnének. Az influenza a mutációk révén minden évben változik valamennyit, így egy adott évben szerzett védelem minden további esztendőben valamivel gyengébb, idővel pedig teljesen „elkopik”. Aki tavaly nem szerzett védettséget, az idén ugyanúgy fogékony a vírusra, mint akinek a védettsége mostanra fogyott el.

Védőoltás: nem a megfertőződést zárja ki, hanem a halálozás és a súlyos megbetegedés valószínűségét minimalizálja

Mivel az idei évben a fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, ebben a helyzetben különösen fontos az influenza elleni védőoltás. Magát az oltást különösen az teszi még indokoltabbá, hogy az idei szezonban egyszerre lesz jelen a koronavírus és az influenza. A két betegség párhuzamosan vagy egymás után jelentkezve – esetleg egy bakteriális tüdőgyulladással kombinálva – a legerősebb immunrendszert is próbára teszi, a nagyobb kockázatú csoportokra pedig kiemelt veszélyt jelent.

A védőoltásnak itt is – akárcsak a Covid esetében – a súlyos megbetegedések és a halálozások megelőzésében van kulcsszerepe: a halálozás megelőzésében ez a leghatékonyabb, a súlyos esetek kialakulásának megelőzésében pedig a második leghatékonyabb eszköz. Amennyiben az emberek között cirkuláló vírus megegyezik a vakcinában lévő törzzsel, akkor az oltás hatékonysága 70-90%-os. A hatékonyság korosztályfüggő; az idősek esetében azért alacsonyabb, mert az ő immunrendszerük lassabban reagál. Ha a súlyos betegség kialakulását, a kórházba kerülést sikerül megakadályozni, az egyéni és társadalmi szinten is hasznos. A társadalom számára azért, mert csökken a Covid miatt amúgy is kifeszítetten működő egészségügy leterheltsége, az egyénnek pedig azért, mert a párhuzamosan futó járványok miatti erős leterheltség miatt alacsonyabb lehet a kórházi gyógyítás hatékonysága.

Az influenza abban is hasonlít a Covidhoz, hogy itt is kevesebben halnak meg közvetlenül a vírus következtében. A fertőzés a meglévő alapbetegségeket teszi/teheti sokkal súlyosabbá. Például egy diabétesznél lázas állapotban a cukorszint beállítása sokkal nehezebb – különösen idős korban –, a magas vérnyomás pedig halálos kockázat lehet. A Covid eddig két év alatt mintegy 34 ezer – évente 17 ezer – halálos áldozatot követelt. Ebben a számban gyakorlatilag mindenki benne van, aki úgy halt meg, hogy közben Covid-fertőzött volt. Közvetlenül influenzában nagyságrendileg 88-100 ember hal meg évente, ám az influenzajárványos években tapasztalt többlethalálozás ennél jóval nagyobb, eléri az évi 5-6-7 ezer főt. Azaz a szokásosnak mondható évi 124 ezres halálozás 130-131 ezerre emelkedik. Az influenzának is van rengeteg poszt-tünete: a stroke valószínűsége a hatszorosára, az infarktus és más súlyos szív-érrendszeri betegségeké az 5-10-szeresére nő influenza után – szögezi le Dr. Ócsai Lajos.

Választható vakcinák, mérlegelendő szempontok

A gyártók hozzá vannak szokva az új törzsek megjelenéséhez, ezért minden évben új összetételű influenzavakcinát gyártanak. Idén ugyanakkor két teljesen új törzs is megjelent, ami a lakosság nagyobb fogékonyságával együtt tovább fokozza a megfertőződés veszélyét.

Magyarországon jelenleg háromféle influenza elleni vakcina érhető el, mindhárom a klasszikus oltásiskola „terméke”.

A magyar oltóanyag a teljes elölt (inaktivált) vírust tartalmazza, és van benne konzerválószer, illetve adjuváns (az elölt vírust az immunrendszernek „bemutató” az immunválaszt erősítő anyag) is.

A francia vakcina ún. proteikus szer, csak az antigéneket és inaktivált vírusból származó minimális sejtanyagot tartalmaz, konzerválószer- és adjuváns-mentes.

A harmadik elérhető vakcina orrspray formátumú, élő, legyengített vírust tartalmaz, és elsősorban egészséges immunrendszerű gyermekeknek adható. Amennyiben azonban a családban immunsérült vagy terhes családtag van, akkor a továbbfertőzés veszélye miatt nem ajánlott.

A potenciális pácienseket tekintve a legszélesebb spektrumnak a francia oltóanyag adható, klinikai tanulmány alapján akár a terhesség alatt is. Arra vonatkozóan is van klinikai adat, hogy a  második és a harmadik trimeszterben történő beadás esetén a placentán keresztül a magzatba is átjut annyi ellenanyag, ami az első hónapokban az újszülött számára is védettséget biztosít.

Mindhárom vakcina vényköteles.

- A magyar oltóanyag a háziorvosnál érhető el ingyenesen

- A francia a patikákban férhető hozzá.

Az orvos akár betelefonálás nyomán is fel tudja írni, a recept pedig felkerül a felhőbe, így a rendelő felkeresése nélkül is kiváltható a vakcina.

A háziorvosoknál egyébként a francia oltóanyagból is van készlet, a krónikus beteg gyermekeknek ezt adják, szintén térítésmentesen.

A magyar gyártásúból 1,3 millió adag áll rendelkezésre, a franciából további 200 ezer érhető el patikai forgalomban. Egy átlagos évben általában 6-700 ezer ember oltatja be magát idehaza influenza ellen. Tavaly relatíve sokan, 1 244 000-en vették fel az oltást, részben azért is, mert akkor még nem léteztek Covid-19 elleni vakcinák, így sokan ezt tartották egyfajta lehetséges védekezésnek.

Oltásfelvétel: jobb előbb, mint később

Idén a helyzetet tovább nehezíti, hogy a háziorvosok a Covid-19 járvány miatt erősen le vannak terhelve. Egy tavasszal elvégzett kutatás azt mutatta, hogy nagy lesz az igény az influenza elleni oltásra, és októberben valóban kimagasló volt a kereslet – részbe azért is, mert a Covid-oltás miatt sokan megtapasztalták, hogy nincs ok félni a vakcinázástól. Novemberre némileg visszaesett az igény, elsősorban azért, mert  a Covid-19 járvány ismét felerősödött, elvonva a figyelmet és az energiát az influenza megelőzésétől. Egy védőoltási program mindig akkor tud sikeres lenni, ha felépítik a bizalmat az oltóanyag(ok) iránt, erre lenne most is szükség.

A gyermekeknél az influenza elleni védőoltásnak differenciáldiagnosztikai jelentősége is van. Hiszen aki be van oltva, annál az influenzát nagy valószínűséggel ki lehet zárni. Az influenza és a Covid-19 tünetei hasonlóak, de a terápia teljesen más, és a két betegséget egzakt módon csak labordiagnosztikával lehet elkülöníteni. Ennek időigénye a háziorvosi gyakorlatban legalább egy hét, így a Covid-19 kizárásának azonnali lehetősége jelentős lépéselőnyt biztosít.

Bár elvileg a kétféle védőoltás (az influenza és a Covid-19 elleni) akár egyszerre vagy egymáshoz közeli időpontban is adható, a tapasztalat azt mutatja, hogy óvatosságból az influenzaoltást inkább későbbre tolják a háziorvosok. Ezt a gyakorlatot az is ösztönzi, hogy a Covid-19 oltás előtt kitöltendő kérdőívben rákérdeznek, kapott-e a megelőző hónapban védőoltást a páciens. A valóságban a Covid-19 oltás után 2 héttel minden további következmény nélkül beadható az influenza elleni védőoltás, a két hatóanyagnak semmi köze egymáshoz – mint ahogy a kisgyermekek is kapnak egyszerre több védőoltást a szokásos oltási sor részeként.

Aki tehát számol az influenza elleni oltás lehetőségével, minél előbb lépjen kapcsolatba a háziorvosával – idén minden érv a mielőbbi oltásfelvétel mellett szól!

(forrás: uniomedia.com)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés