hirdetés
hirdetés

Amikor a szülők pubertás-megállító gyógyszerkezelést akarnak

Egy 12 éves brit fiú szülei abban reménykednek, hogy a brit Országos Egészségügyi Szolgálat elérhetővé teszi gyermekük számára a hormonokat, melyek megállítják a pubertáskort, és fiuk kérésének eleget téve a lányuk lehet, közölte a Pesti Srácok.

hirdetés

A tizenkét éves Zoey úgy néz ki, mint bármelyik iskoláslány – kivéve, hogy eredeti neve Kian, és fiúnak született. Szülei elmondása szerint négyévesen kezdett érdeklődni a lányruhák iránt, szeretett “koszorúslánynak” öltözni. Tavaly pedig, néhány hónappal azelőtt, hogy Zoey megkezdte a felsőtagozatot, kijelentette, hogy lányként szeretné leélni az életét, és szoknyát akar viselni az iskolai egyenruhája részeként, nem pedig nadrágot.

A szülei abszolút partnerek ebben, és abban bíznak, hogy a birt Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) elkezdi a kisfiú kezelését az erős gyógyszerrel, ami megállítja a pubertáskort, és megváltoztatja az életét örökre. Az elkövetkező hetek során egy londoni klinikán, ami a tizennyolc év alattiak nemváltásával foglalkozik, fogják megvizsgálni Zoey-t, és elkezdeni a nemváltó kezelést.

Az orvosok egy része arra figyelmeztet, hogy az injekciók még kísérleti fázisban vannak, és nagyon keveset lehet tudni a hosszútávú hatásokról. Mások azonban azzal érvelnek, hogy a kezelés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a transznemű gyerekeknek ne kelljen átmenniük azon a tortúrán, amikor a “rossz” nemmé válnak. Zoey szülei tisztában vannak ezzel, de azt mondják, számukra a legfontosabb gyermekük boldogsága, és ha ehhez az kell, hogy tűkkel szurkálják és megállítsák a férfivé válását, akkor ennek is kell történnie.

A nemi identitászavar összetett probléma, akiket ezzel diagnosztizálnak, azokat a egészségügyi dolgozók gyakran elítélik, továbbá hajlamosabban a depresszióra és az öngyilkosságra. Idén augusztusban a tizenöt éves Leo Etherington, aki lánynak született, felakasztotta magát a szobájában. Ő volt az első fiatal, aki nyilvánosan felfedte, hogy gyógyszereket szed tizenkét éves kora óta a pubertás megállítása miatt. Egy ausztrál fiatal, aki szintén hasonló kezelést kapott, abbahagyta a gyógyszereket, mert úgy döntött, mégis fiú szeretne maradni, írja a lap.

(forrás: Pesti Srácok)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés