hirdetés
hirdetés
2021. november. 27., szombat - Virgil.
hirdetés

Magyarországon is elérhető a nazális influenza elleni védőoltás gyermekeknek

A négykomponensű védőoltás , amely a WHO és az Európai Unió által ajánlott vírustörzseket tartalmazza, tű nélkül, orron át adható be a 24 hónapos kort betöltött, de 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők részére.

A hazánkban most forgalomba kerülő vakcina forgalmazását az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben engedélyezte. A Gyógyszerügynökséghez tartozó emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága (CHMP) az engedélyezés során megállapította, az a tény, hogy a védőoltás nem injekcióval, hanem orrspray formájában adható, fontos előnyt jelenthet a gyermekek immunizálásában.

Mindez azért fontos, mert az influenzavírus terjesztésében a gyermekek kiemelt szerepet játszanak. A szezonális influenza évente 4-50 millió tünetes esettel jár Európában.

Az influenzaszezonban megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az őszi-téli időszakban nagyon sok időt töltenek együtt zárt térben az óvodákban és iskolákban. Tanulmányok szerint a gyermekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt, a kisgyermekek már több nappal a betegség megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust.

A gyermekek megfertőződése azt is jelenti, hogy nem csak saját korcsoportjukban, hanem a családokban, közösségekben is egyre könnyebben, és egyre több embert megbetegítve terjedhet a vírus. Fontos kiemelni, hogy bár az influenza az esetek döntő többségében a krónikus betegségben szenvedő idősek (közülük is kiemelten az asztmások, a túlsúlyosak, és a cukorbetegek) körében okozhat nagyon súlyos szövődményeket, a gyermekek is a magas kockázatú csoportba tartoznak. Gyermekkorban a heveny középfülgyulladás az influenza leggyakoribb szövődménye, ez a betegség felelős a megbetegedett gyermekek számára felírt antibiotikum-kezelés ~80%-áért.

Orvosi tanulmányok szerint hatékony és innovatív influenza elleni oltásokkal jelentősen csökkenthetőek a megbetegedéses esetek, a kórházi kezelések és a halálozások száma is az egész társadalomban. A gyermekek oltásának elsődleges célja önmaguk védelme a fertőzéssel és annak szövődményeivel szemben, azonban az ő immunizálásuk – magas százalékban oltott populáció esetén – más korcsoportokban és magas kockázatú csoportokban is közvetett védelmet nyújt.

Mostantól Magyarországon is elérhetővé vált influenza vírus ellen a szuszpenziós orrspray. Ez egy négykomponensű védőoltás, tehát megtalálható benne mindkét A és mindkét B vírustörzs, melyeket az adott szezonnak megfelelően aktualizálnak évről-évre, a WHO és az Európai Unió ajánlásainak megfelelően.

A szuszpenziós orrspray élő, gyengített vírust tartalmaz, így alkalmazása során nem okoz megbetegedést. Amikor valaki megkapja a védőoltást, az immunrendszer „idegenként” azonosítja a vírust, és védekezik ellene. Később, amikor ismét a vírushatás éri az immunrendszert, gyorsabban tud majd reagálni, így segít védelmet kialakítani a vírus által okozott betegséggel szemben. Hatékonysága hasonló az inaktivált influenza vakcinákéhoz.

A szuszpenziós orrspray beadásához nincs szükség injekciós tűre, hiszen orron át adható a 24 hónapos kort betöltött, de 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők részére. Más országokban már több, mint 7 éve forgalmazza az AstraZeneca, Magyarországon 2021. novemberétől elérhető a gyógyszertárakban.

(forrás: AstraZeneca)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés