hirdetés
hirdetés
2021. március. 03., szerda - Kornélia.
hirdetés

Jakab Ferenc a kínai vakcináról

70-75 százalékos hatékonyságú a kínai vakcina, ami nem rossz, mondta az ATV Híradónak Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora.

hirdetés

Az elmúlt napokban több virológus és járványügyi szakember is úgy nyilatkozott, hogy a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech és a Moderna által gyártott oltásokétól. Jakab Ferenc professzor szerint még tartanak a viszgálatok, az eddigi eredmények alapján kevésbé hatékony a keletről érkező oltóanyag.

„Van hatékony, jó vakcina és kevésbé hatékony, nem túl jó vakcina: a kínai vakcina jelen pillanatban a harmadik fázisú klinikai vizsgálatban tart. Az első és a második fázis alapján azt lehet tudni, hogy kb. 70-75 százalékos a hatékonysága, ami nem mondható rossznak. Én azt gondolom, hogy abban az esetben hogyha a harmadik klinikai fázisú eredmények is jók, és mind az Európai Unió, mint pedig a hazai hatóság engedélyezi és bevizsgálja a vakcinát, akkor bár nem a legmodernebb technológiával készült, de jól működő vakcina lehet, nyilatkozta az ATV Híradójának Jakab Ferenc virológus professzor.

Minden vakcinának lehet mellékhatása. Természetes, hogy az első generációs vakcináknak kicsit nagyobb, hiszen ezek a vakcinák tartalmaztak adjuvánst, amely erősebb mellékhatást válthat ki. Azonban az elmúlt évtizedekben ezzel a technológiával gyártották a vakcinákat, ami nem rossz, csak ez a modell a molekuláris biológia korszakában már egy kicsit elavultnak tekinthető, zárta a szakember.

(forrás: ATV)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés