hirdetés
hirdetés
2022. augusztus. 16., kedd - Ábrahám.
hirdetés

19,8 millió ember életét menthették meg a koronavírus elleni védőoltások

Elkészült az első tanulmány, ami azt vizsgálta, milyen hatással voltak a világjárványra a koronavírus ellen kifejlesztett védőoltások, írja a hvg.hu.

hirdetés

A The Lancet Infectious Diseasesben megjelent publikáció szerzői arra jutottak, hogy a lehetséges 31,4 millió halálesetből 19,8 milliót előztek meg a szérumok az elérhetővé válásuk utáni első évben. A koronavírus elleni védőoltások ezzel minden idők leghatékonyabb életmentő fejlesztései közé léptek elő, ami elképesztő teljesítmény – írja az IFLScience.

Annak megbecslése, hogy hányan haltak meg a koronavírus miatt, meglehetősen nehézkes. A bejelentett halálesetek száma 6 millió, ám azokban az országokban, ahol nem volt széles körben elérhető a tesztelés, a becsültnél jóval magasabb lehetett a halálesetek száma. A többlethalálozást megvizsgálva úgy tűnik, hogy 2020-ban és 2021-ben legalább 15 millióan estek a járvány áldozatául.

A szakemberek becslése szerint 15,5 millió ember köszönheti az életét közvetlenül a védőoltásnak, további 4,3 millió pedig annak, hogy mások beoltatták magukat, közli a lap.

MTI/Varga György
MTI/Varga György

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés