hirdetés
hirdetés
2020. július. 12., vasárnap - Izabella, Dalma.
hirdetés

Veszélyes-e a tesztoszteronpótlás?

A gyártó cég félrevezette a fogyasztókat a tesztoszteronpótló készítményének veszélyeivel kapcsolatban – áll abban a bírósági beadványban, melyben öt férfi a kockázatok elhallgatásával vádolja a gyógyszercéget. A felperesek azt állítják, hogy a készítmény használatának megkezdésekor szívinfarktust szenvedtek, míg egyikük a stroke-ját tulajdonítja a tesztoszteronpótlásnak.

hirdetés

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy mivel egyes vizsgálatok felvetették a tesztoszteronpótló készítmények kardiális kockázatát és stroke-hajlamot fokozó hatását, maga is vizsgálódni kezd a kérdésben. Két vizsgálatot idéznek, melyek szerint nagyobb a szívroham és a stroke kockázata az ilyen készítményeket szedő férfiak körében.

Mindössze négy nappal a fenti bejelentést követően érkeztek a chicagói bíróságra azok a kártérítési keresetek, melyekben öt férfi pert indított az Abbott Laboratories és annak fiókcége, az AbbVie ellen. A felperesek azzal vádolják a gyártókat, hogy elhallgatták az AndroGel nevű tesztoszteronpótló termékük kockázatait. A beadvány adatai szerint a férfiak 50 és 63 év közöttiek. Hárman szívinfarktusukért, míg a negyedik férfi stroke-jáért teszi felelőssé a tesztoszteronpótló gyógyszert. Az ötödik felperes azt állítja, hogy „mini stroke”-ja zajlott, melyet állítása szerint ugyancsak az AndroGel okozott.

A felperesek jogi álláspontja szerint az Abbott és az AbbVie „megtévesztette a potenciális fogyasztókat azáltal, hogy termékével kapcsolatban a médiában csak pozitív információkat közvetített, például a sportolástól már visszavonult profi sportolókat idézett”, ezen túlmenően olyan statisztikai adatokat adott közre, amelyek e gyógyszerek széles körű szükségességét sugallták, miközben „nem ejtettek szót az ismert mellékhatásokról és súlyos egészségi kockázatokról” – áll a felperesek keresetében. A felperesek azzal vádolják az Abbottot − mely egyébként 2010 és 2012 között forgalmazta a szóban forgó szert −, valamint az AbbVie-t, hogy elhallgatta azt a tényt, hogy az AndroGel használata mellett „komolyan fennáll” az egészségi ártalmak veszélye.

A tesztoszteronpótló szerek piacának másik főszereplője a most perbe fogott szeren kívül az Eli Lilly, melynek készítménye azonban semmilyen összefüggésben nem került szóba a mostani perben. Emellett ott van a piacon az Auxilium és a GSK is egy-egy termékével. Az IMS Health becslése szerint a tesztoszteronpótló készítmények forgalma 2017-re várhatóan évi 5 milliárd dollárra emelkedik a 2011-es forgalmi adatokhoz képest, melyek annak idején nem érték el a 2 millió dollárt sem.

Adelle Infante, az észak-chigacói központú AbbVie szóvivője nem reagált a Bloomberg megkeresésére, Scott Stoffel, az illinois-i Abbott Park képviselője pedig egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az összes kártérítési kereset ugyanattól a két ügyvédi irodától érkezett.

A JAMA című lapban tavaly novemberben nyilvánosságra hozott vizsgálatban több mint 8000 férfi vizsgálata alapján azt találták, hogy tesztoszteronterápia mellett 29 százalékkal volt nagyobb a szívinfarktus, stroke és halálozás kockázata olyan betegek esetében, akiknél korábban nem volt ismert szívbetegség. Tesztoszteron alkalmazása mellett az alvási apnoe súlyosbodását figyelték meg, és a kezelést összefüggésbe hozták az atherosclerosis és coronaria-plakkok kialakulásával is. A vizsgálat azonban adós maradt az összefüggések mögött meghúzódó okok feltárásával. Az FDA által idézett másik vizsgálat szerint a tesztoszteronpótlás fiatalabb és idősebb korban is fokozza a halálozási kockázatot olyan betegeknél, akiknél már korábban szívbetegség igazolódott. A szerzők kiemelik, hogy a tesztoszteronpótló szerek felírása 2000 és 2011 között ötszörösére, 5,3 millióra emelkedett. Az FDA csak azon férfibetegek számára engedélyezi a terápia rendelését, akiknél a csökkent vagy hiányzó tesztoszteronszinttel összefüggésben valamilyen kóros állapot is fennáll. Nem adható ugyanakkor a szer pusztán a csökkent tesztoszteronszint rendezésére, és éppen ez az a terület, ahol markáns növekedésnek lehetünk szemtanúi a gyógyszerfelírások tekintetében.

A Consumer Reports magazin egy tavalyi számában már arra intette a férfiakat, hogy alaposan gondolják meg, hogy tesztoszteronpótló terápiára adják-e a fejüket. Idézték a kezelés kockázatait, köztük a prosztata és az emlők megnagyobbodását, az alvási apnoét, valamint a kardiális kockázatot és fokozott trombózishajlamot.

 

Forrás: http://www.fiercepharma.com/story/abbvie-hit-5-lawsuits-citing-dangers-its-low-t-drug/2014-02-06

http://www.bloomberg.com/news/2014-02-05/abbott-labs-sued-by-five-men-claiming-androgel-injuries.html

Dr. Simonfalvi Ildikó
a szerző cikkei

(forrás: Bloomberg, fiercepharma)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés