hirdetés
hirdetés
2020. október. 24., szombat - Salamon.
hirdetés

Százharminc vakcina fejlesztése zajlik a világban

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik, mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

hirdetés

A virológus elmondta, a 130 lehetséges vakcina közül körülbelül harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár. Hozzátette, nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára; a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődik el a vakcina tömeggyártása.

A műsorban szó esett arról is, hogy az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár korábban felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta.

A virológus szerint az "oxfordi vakcina" tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki. Közülük csak az előbb említett nőnél léptek fel mellékhatások, de egyelőre az sem biztos, hogy a betegséget az oltás okozta.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés