hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 22., kedd - Móric.
hirdetés

Skizofrénia és depresszió: kidobott pénz a kezelés ára?

A gyógyszeres terápia félbehagyása miatt az OEP 1,5-1,8 milliárd forintot dob ki évente az ablakon csupán a skizofrén betegek esetében. A depressziósok viszont úgy tűnik, kezelés helyett inkább a rejtőzködést választják.

hirdetés

Fiatal egészségközgazdászok a közelmúltban arra kerestek választ, vajon a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság milyen hatást gyakorolt az emberek mentális állapotára: nőtt-e, s ha igen, milyen mértékben például a depressziós betegek száma. Számba véve az elmúlt évek stressz-hatásait – emelkedő munkanélküliség, amelynek trendjét csupán a már önmagában sok kérdést felvető közmunka terjedése szakította meg, csökkenő hazai GDP, csökkenő családi bevételek stb. – egyértelművé vált, hogy az elmúlt években romlottak a lelki egészség társadalmi feltételei. Ennek ellenére – állapították meg némiképp meglepődve a kutatók – csökkent például az alkoholfogyasztás.

Mentálisan kettévált kontinens

Bár a Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben még 475 ezerre becsülte a hazai alkoholisták számát, az egy főre eső éves tiszta alkoholfogyasztás mennyisége 2000 után stabilizálódott: 11-12 literről 2010-ben az OECD átlag körüli értékre, 9,2 literre mérséklődött.  Egy másik igen fontos jelzőrendszer – az öngyilkosságok számának alakulása – szerint 2012-ben kisebb mértékű emelkedés volt tapasztalható, pontos adat azonban egyelőre még nem áll rendelkezésre. Annyit tudni, hogy 2011-ben 2422-en fejezték be önként életüket, s ez nem magasabb az évek óta jellemző, évi 2400-2500 öngyilkosságnál. Az viszont biztos, hogy az utóbbi esztendőkben elakadt az a tendencia, amelynek eredményeként 1987-től kezdődően 2005-2006-ig 47 százalékkal csökkent a 100 ezer lakosra jutó öngyilkosságok száma.

Ami a válság és a lelki egészség összefüggéseit illeti, egy a közelmúltban megjelent WHO tanulmány a téma kapcsán arra a kézenfekvő eredményre jutott, hogy a nyugat-európai társadalmak a mienkénél erősebb jóléti rendszerük okán sokkal védettebbek a gazdaság drámai visszaesésének hatásaival szemben.

Ehhez társult egy idei kutatás, amely az európai adatok alapján megállapított egy küszöbértéket. Eszerint, ha egy kormány lakosonként, évente legalább 190 dollárt költ jóléti kiadásokra, akkor például a munkanélküliség miatt nem emelkedik az öngyilkosságok száma. A kelet-európai országok többsége azonban nem képes biztosítani ezt a forrást; a többi közt ebből adódik a kontinens két féltekéje lakosainak mentális egészségi állapota közötti különbség.

S még egy adalék: akár Magyarországon is elvégezhető lett volna az az angol vizsgálat, amelyben arra kerestek választ, hogy a különböző kölcsönök miként hatnak a mentális betegségek kockázatára. A kutatók nem meglepően arra az eredményre jutottak, hogy minél több kölcsöne van valakinek, annál inkább emelkedik esetében az úgynevezett esélyhányados.

Hová lettek a depressziósok?

Mindezek feltérképezése után azt nézték meg, vajon mennyien váltottak ki antidepresszánsokat Magyarországon 2007 januárja és 2012 decembere között. Forrásul az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerkiváltási adatai szolgáltak. Munkahipotézisük emelkedő betegszámmal kalkulált, s alaposan meglepődtek, amikor kiderült: ennek épp az ellenkezője igaz.

Míg 2006-ban – a válság előtt – 325 ezer, addig 2010-ben csak 295 ezer beteg váltott ki antidepresszánst. Az a feltételezésük sem bizonyult igaznak, miszerint a deprivált, vagyis a többszörösen hátrányos helyzetű kistérségekben majd kiugró értékekkel találkoznak. A térségek szerinti arányok ugyanis változatlannak bizonyultak. Csupán az egy betegre jutó dobozszám emelkedett a vizsgált időszak alatt.

Az okokat keresve – mint a kutatók megfogalmazták – először arra jutattok, hogy a magyar társadalom alapból olyan rossz mentális állapotban volt, hogy ezen a helyzeten még a gazdasági válság sem tudott tovább rontani. Megvizsgálták továbbá, vajon a szakmai irányelvekben nem történt-e olyan változás, amely indokolja a betegszám csökkenését, de mint kiderült, e dokumentumok 2008 óta változatlanok. Tippeltek továbbá az Országos
Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárására, illetve a pszichiátriai ágyak számának radikális csökkentésére, de ezt sem találták elégséges magyarázatnak.

Kérdéseik részleges válaszát abban a Csépe Andrea által végzett kutatásban vélték megtalálni, amelyből kiderült: a depresszióról korábban semmit sem hallott-tudó érintettek esetében akár három év is eltelhet a tünetek megjelenése és az első orvoshoz fordulás között. De még azok esetében is legalább egy évet tesz ki a „várakozási idő”, akik már hallottak valamit a depresszióról. Az ismerethiány mellett a stigmatizációtól, illetve a munkahelyen az ismertté vált depresszió miatt esetleg elszenvedett hátrányoktól való félelem is motiválja a minél későbbi orvoshoz fordulást.  

A kezeletlen depresszió – s az ahhoz társuló számos egyéb betegség – késői kúrálása azonban már sokkal többe kerül a társadalomnak, mint az eredeti kór időben történő ellátása. Az ily módon keletkező anyagi veszteség kiszámolása azonban még várat magára.


Egy sajátos betegség, a skizofrénia

Konkrét kiadásokkal számolhattak viszont azok a fiatal hazai egészségügyi közgazdászok, akik a skizofrénia költségeit vették górcső alá. A vizsgálat kiindulópontja ebben az esetben is az OEP vénykiváltási adatai voltak, s lefedte a teljes hazai betegpopulációt. A skizofrénia több okból keltette fel a kutatók figyelmét. A betegség sajátosságai közé tartozik ugyanis, hogy a kezeltek még optimális körülmények között is gyakorta megszakítják a terápiát, miközben a visszaesés kockázata kezelés nélkül 70 százalék. Gyakori továbbá a készítményváltás.

Éves szinten az érintett antipszichotikumokra – amelyek 100 százalékos ártámogatásban részesülnek – 17 milliárd forintot költ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A vizsgálat tárgyát hét második generációs orális és egy depó antipszichotikum képezte. Kiszámolták, hogy betegenként a gyógyszerfelhasználás átlagos költsége 177-282 ezer forint között mozog, s míg a járóbeteg ellátás költsége betegenként legfeljebb 20 ezer, addig a kórházi kezelésé túllépheti akár a 400 ezer forintot is.

A vizsgálat elsődleges tárgya az volt, vajon mennyibe kerül az OEP-nek a gyógyszeres kezelés megszakítása. A kutatók kalkulációja szerint ez eléri az ártámogatásra fordított teljes költség 7-10 százalékát, 1,5-1,8 milliárd forintot. A depó esetében akár több mint 200 nap is eltelhet a gyógyszerelés megszakításáig, az orális készítmények esetében azonban ez az időtáv nem egy esetben még a 120 napnak is jelentősen alatta marad, ami arra figyelmeztet, hogy alapos javításra szorul a beteg együttműködés, kulcsfontosságú a kezelés folyamatosságának biztosítása.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: PharmaOnline )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés