hirdetés
hirdetés

Olcsóbb is az e-recept

Már két éve dolgoznak az orvosok és a gyógyszerészek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), ahol még mindig nem zökkenőmentes a digitalizáció, írja a Sonline.

hirdetés

Elvileg kevesebb vényt állítanak ki és jobban rálátnak a betegek gyógyszerszedési szokásaira a doktorok, amióta a nyomtató helyett a felhőbe küldik a pácienseknek szánt orvosság adatait. – Alapjában véve elégedett vagyok a rendszerrel – mondta Sonline-nak Dús István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Somogy megyei elnöke. – Persze zökkenők vannak, múlt héten például az igazolvány leolvasója nem működött. Az is előfordul, hogy nem tudják feltölteni az információkat az elektronikus térbe, Dús István szerint utólag ezek az adatok is helyükre kerülnek.

Szabó Péter Balázs, a Somogy Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint mindig akkor adódik gond, amikor új funkciók kerülnek a rendszerbe.

– Ilyenkor nehéz, vagy egyáltalán nem lehet bevinni az információt. Az adatokat nekünk kell digitalizálni, s keletkezik egy időablak, ami főleg nagyvárosokban elszámolási hibákhoz vezethet. A városokban ugyanis a beteg rövid idő alatt több gyógyszertárat is felkereshet, s előfordulhat, hogy két helyen is kiváltja ugyanazt az orvosságot.

– Vannak doktorok, akik még mindig a hagyományos módszerrel állítják ki a vényeket.Vannak szolgáltatók, akik nem tartják be a jogszabályt – mondta Kelemen Zoltán, a balatonföldvári egészségügyi centrum vezetője. – Az ÁNTSZ-nek ellenőriznie kellene. A másik probléma, hogy az EESZT informatikai háttere eléggé labilis, vannak napok, amikor nem tudjuk használni.

Pedig olcsóbb is a felírás papír nélkül. Kelemen Zoltán elmondta: ők napi ezer receptet állítottak ki, amely havonta 100 ezer forintba került.

(forrás: Sonline)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés