hirdetés
hirdetés
2020. október. 28., szerda - Simon, Szimonetta.
hirdetés

Adherencia Tudástár 4

Nemzetközi kitekintés

A terápiahûség témakörének központba kerülését jól alátámasztja, hogy az elmúlt évtizedben több nagy nemzetközi egészségügyi szervezet is átfogó kiadványt közölt a gyógyszerelési, illetve gyógyszerszedési problémákról.

Az Adherencia Tudástár elsô három részében is leírtuk, hogy a krónikus betegségeknél a terápia pontos és tartós követése sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a korábban domináns akut kórképeknél, illetve arra vonatkozóan is vannak irodalmi adatok, hogy milyen tényezôk állnak a terápiahûség hátterében. Ismert, hogy a betegek együttmûködése számos országspecifikus faktortól is függ, így a nemzetközi adatok ismerete és összevetése további releváns következtetések levonására lehet alkalmas. 

A nemzetközi szakirodalomban a beteg-együttmûködés jelentôségére már évtizedekkel ezelôtt rávilágított számos szerzô, azonban az 1990-es évek második felében kezdtek nagyobb számban születni olyan kutatások és publikációk, melyek konkrét országok konkrét terápiás területein vizsgálták az adherenciát. Míg e szakcikkek a kezdeti idôszakban inkább a problémát magát hangsúlyozták, a 2000-es években egyre több olyan írás látott napvilágot, amely pontosan ismertetett módszertan mentén jellemezte egy-egy betegpopuláció együttmûködési szintjét.

A terápiahûség témakörének központba kerülését jól alátámasztja, hogy az elmúlt évtizedben több nagy nemzetközi egészségügyi szervezet is átfogó kiadványt közölt a gyógyszerelési, illetve gyógyszerszedési problémákról. Ezek a kiadványok ma alapvetô és megkerülhetetlen irodalomként szolgálnak a betegegyüttmûködés mechanizmusainak megértésében, a terápiahûség javítását célzó népegészségügyi intervenciók fő csapásirányainak kijelölésében. Ki kell emelni közülük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-ban megjelent összefoglalóját 1, a Pharmaceutical Group of the European Union 2008-as anyagát 2 és a brit National Institute for Health and Clinical Excellence 2009-es publikációját 3. Mindhárom anyag publikus, bárki számára elérhetô elektronikus formában, így kézenfekvô elsô olvasmányul szolgálnak mindazoknak, akik mélyebben kívánják megismerni a betegegyüttmûködés témáját.

A kiadványokban közös, hogy súlyos problémáként mutatják be a betegek nem megfelelô terápiahûségét, és kifejtik, hogy a rossz adherencia következtében elmaradó terápiás siker jelentős többletköltségeket ró a társadalomra, szövôdmények, költséges kórházi kezelések formájában. A nemzetközi szervezetek által kiadott tanulmányok abból a szempontból is jól használhatók, hogy hivatkozásaik egybegyûjtik azokat a publikációkat, amelyek az adherencia különbözô aspektusaival alaposabban foglalkoznak, és számos országból közölnek konkrét terápiás területekrôl objektív és a nemzetközi összevetés során használható információkat.

A legtöbb nemzetközi publikáció a kardiovaszkuláris betegségekkel foglakozik: számos szakcikket találhatunk a magas vérnyomás kezelése során elért beteg-együttmûködésrôl, de akadnak tanulmányok a diabétesz, a csontritkulás vagy a magas vérzsírszint kezelésérôl is. Ahogy a kutatók figyelme egyre inkább az adherencia mérésére irányul, úgy egyre több betegség perzisztenciájáról olvashatunk értékelhetô közleményeket, így például a benignus prosztata hiperplázia (BPH) és a rosszindulatú daganatos kórképek kapcsán.

A beavatkozás nélküli klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódóan mind gyakrabban megadják a terápiával lefedett napok arányát (medication possession ratio, MPR). DiMatteo 2004-es publikációja 569 vizsgálat adatait összesítve vonta le következtetéseit, elemzésében az átlagos adherencia 75,2 százaléknak adódott, ami a vizsgált terápiás területeken 65,5 és 88,3 százalék között szóródott.4 A publikáció tehát 50 százalékosnál kedvezôbb átlagos beteg-együttmûködésrôl számolt be, azonban hangsúlyozni kell, hogy az alapadatokat 1998 elôtti vizsgálatokból merítette, ami korlátozza a számszerû eredmények elfogadhatóságát.

Az asztma és a cukorbetegség esetén igen kedvezôtlen nemzetközi adatok állnak rendelkezésre, melyek szerint feltételezhetô, hogy ezekben a betegségcsoportokban csupán a betegek kevesebb mint fele tartja be a rendelt terápiát.5,6 Wogen vizsgálatai szerint a beállított valsartant a betegek 63 százaléka szedte egy év után, míg ugyanez az arány az amlodipin esetében 53, a lisinoprilnél pedig 50 százalék volt.7 Egy másik vizsgálat szerint egy évvel a terápia megkezdése után a betegek 62 százaléka szedte a beállított ACE-gátlókat, 54 százaléka a kálciumcsatorna-blokkolókat, és 42 százaléka a diuretikumokat.8 Szintén az Egyesült Államokból származó adatok támasztják alá, hogy mind primér, mind szekunder prevencióban a betegek 60 százaléka elhagyja az életfontosságú koleszterinszint-csökkentô hatóanyagok szedését.9 Nichol és munkatársai – egy 1995-tôl 2004-ig végzett longitudinális felmérés adatai alapján – arról számolnak be, hogy a BPH-ban szenvedô kaliforniai betegeknek átlagosan 40 százaléka volt hû az orális kezeléshez, ezen belül a finaszterid és kombinációs kezelések esetében az arány 55–62 százalékos, míg az alfa- blokkolók esetében jóval kedvezôtlenebb volt.10 Hasonló eredményre jutottak 2006. áprilisi poszterprezentációjukban Davis és munkatársai is, miután egy 33 671 fôs populációt kezelô egyesült államokbeli ellátásszervezô adataiból retrospektív módon végzett elemzés alapján azt találták, hogy a tamsulosin esetében a 12 hónapos perzisztencia 32,38 százalék, viszont a kezelést megszakító páciensek közel 40 százaléka elôbb vagy utóbb újrakezdi a gyógyszer szedését.11

A nemzetközi tanulmányok terápiás területtôl függetlenül rendre egybehangzóak abban, hogy a rossz adherencia a gyakorlatban éppen olyan terápiás kudarchoz vezet, mintha a beteget egyáltalán nem kezelnék, és ez a tényezô társadalmi költségekben is megtestesül. A publikációk ugyan igen eltérô módszerekkel számítják ki a betegek adherenciáját jellemezô mutatókat, annyi azonban bizonyos, hogy az egészségügyi rendszerek valamennyi krónikus betegségben igen komoly kihívással szembesülnek, földrajzi helyzettôl függetlenül.


 

SZAKIRODALOM

Hivatkozások
1. World Health Organization (2003):
Adherence to Long-Term Therapies:
Evidence for Action. Genf, 2003. URL:
http://www.who.int/chronic_conditions/
adherencereport/en/
2. PGEU policy statement. Targeting Adherence.
Outcomes in Europe through
community pharmacists’ intervention.
2008. május. URL: http://www.pgeu.
org/Portals/6/documents/2008/Publications/
08.05.13E%20Targeting%20adherence.
pdf
3. NICE (2009): Medicines adherence. Involving
patients in decisions about prescribed
medicines and supporting adherence.
URL: http://www.nice.org.uk/nicemedia/
live/11766/42971/42971.pdf
4. DiMatteo M.R. (2004): Variations in patients’
adherence to medical recommendations:
a quantitative review of 50 years
of research. Med Care 42(3), 200-209. o.
5. Bender B.G. (2002) Overcoming barriers
to nonadherence in asthma treatment.
J Allergy Clin Immunol. 109(6 Suppl),
554-559. o.
6. Lerman I. (2005): Adherence to treatment:
the key for avoiding long-term
complications of diabetes. Arch Med Res.
36(3), 300-306. o.
7. Wogen J., Kreilick C.A., Livornese R.C.,
Yokoyama K., Frech F. (2003): Patient
adherence with amlodipine, lisinopril or
valsartan therapy in a usual-care setting.
J Manag Care Pharm. 9(5), 424-429. o.
8. Colin P. R., Gerth,W.C., Fox J. et al.
(2001): Four year persistence patterns
among patients initiating therapy with
angiotensin II receptor antagonist losartan
versus other antihypertensive drug
classes. Clin Ther. (23), 1999-2010. o.
9. Joanne M., Amie T., Amy E., Larry Z.,
Joshua S. (2008): Persistence of atorvastatin
and simvastatin among patients with
and without prior cardiovascular diseases:
a US managed care study. Cur Med Res
Op. 7(24), 1987-2000. o.
10. Nichol. M.B. et al. (2009): Evaluating
use patterns of and adherence to medications
for benign prostatic hyperplasia.
J Urol. 181(5).
11. Davis K. L. et al. (2006): Titration and persistence
with tamsulosin among men with
benign prostatic hyperplasia in a large
managed care population. AMCP 18th
Annual Meeting and Showcase, Seattle.

Dr. Molnár Márk Péter, Corvinus Egyetem
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés