hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 25., péntek - Eufrozina, Kende.
hirdetés

Matolcsy is a nagykereskedők zsebébe nyúlkál

A gyógyszerészek megússzák az iparűzési adó emelését, a nagykereskedők viszont többet kénytelenek fizetni 2013-tól. A nagy- és kiskereskedők összefogásával többszöri nekifutással sikerült a kétmilliárdos többlet befizetési tervet párszáz milliósra korrigálni.

hirdetés

Szerencséjükre a gyógyszerforgalmazók időben felfigyeltek a nemzetgazdasági miniszter őszi nyilatkozatára, amelynek során Matolcsy György arról beszélt, hogy a tervek szerint a beszerzési értéknek csak nyolcvan százaléka írható le az eladási árból, így az iparűzési adó alapja 20 százalékra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a nagykereskedők által 2011-2012-ben befizetett, átlagosan 600-700 millió forintos ipa 2-2,1 milliárdra nő. Nem jártak volna jobban a gyógyszertárak sem, itt az előzetes kalkulációk 400-500 millió forintos növekedést jósoltak (a jelenlegi 1,7-1,8 milliárd helyett 2,2 milliárd).

A fentihez hasonló adóemelést a kereskedők általában az árak emelésével, vagyis korábbi árrésük szinten tartásával tudják kompenzálni, ez az eljárás azonban - mivel a közfinanszírozott készítmények árrése hatóságilag szabályozott -, a gyógyszerforgalmazók esetében járhatatlan. A többletköltségek „kigazdálkodását” pedig egyikük átlagos árrése sem tenné lehetővé, hiszen ez a nagykereskedők esetében – eladási árból számolva – 5,1, a gyógyszertáraknál pedig a fogyasztói árból kalkulálva legfeljebb 11,7 százalék. Arról már nem is beszélve, hogy néhány gyógyszertár forgalmának döntő részét olyan nagyértékű termékek teszik ki, amelyek után fix, 990 forintos árrésbevételre számíthatnak. Az ő esetükben a befizetendő ipa akár többszörösen meghaladhatja tényleges bevételüket.

A Magyar Gyógyszerész Kamara és a Gyógyszer-nagykereskedők Országos Szövetsége ezért közös levélben fordult a nemzetgazdasági miniszterhez, az egész ágazatnak felmentést kérve a tervbe vett intézkedés alól. Az NGM első lépésben rendezte ugyan a kiskereskedők ügyét – nettó 500 millió forintos éves árbevételig marad az eredeti rendelkezés, vagyis a nettó eladási árból levont nettó beszerzési ár után maradó különbség 2 százaléka az ipa -, ezzel lényegében a gyógyszertárak 80-85 százalékát mentesítve a többletbefizetés alól. Ugyanakkor az először felvázolt variációnál is rosszabbul jártak volna a nagykereskedők, az ő esetükben ugyanis évi 80 milliárdos nettó árbevétel felett a beszerzési ár csupán 70 százaléka írható le, így éves iparűzési adójuk ily módon közel 3,2 milliárdra emelkedne.

Az érintettek jobb híján újabb levelet írtak Matolcsynak, további korrekciókat kérve, azt nevezetesen, hogy legalább a hatósági árréssel forgalmazott közfinanszírozott gyógyszerek beszerzési értékét írhassák le teljes egészében a nagy- és kiskereskedők. Kérésük – igaz, a sokadik módosító indítvány hatására – végül meghallgatásra talált. Ennek eredményeként lényegében a gyógyszertárak száz százaléka mentesül a többlet iparűzési adó befizetése alól, a szövetségbe tömörült hét hazai nagykereskedőnek azonban még így is pár száz millió forintos többletkiadással kell számolnia 2013-ban. A nemzetgazdasági miniszter második nekifutásra felvázolt módosítása ugyanis – 80 milliárd forintos bevételtől csupán a beszerzési ár 70 százaléka írható le – túlélte a törvénymódosítás viharát.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés