hirdetés
hirdetés
2020. november. 26., csütörtök - Virág.
hirdetés

Kísérlet kurkumával

Lehet, mégsem teljesen légből kapott a kurkuma jótékony hatása – legalábbis erre utalnak egy kísérlet eredményei, amelyről az Origó számol be.

hirdetés

A kurkumával végzett kísérleteket eddig főként egereken végezték és irreálisan nagy adagokkal, emberekkel eddig igen kevés vizsgálatot folytattak, ám Angliában 100 önkéntest toboroztak egy új kísérlethez – számol be az Origó. A vizsgálatban három csoportra osztották az önkénteseket. Az egyik csoport résztvevőinek naponta egy teáskanálnyi kurkumát kellett elfogyasztaniuk, ideális esetben a táplálékukba keverve. A másik csoport tagjait ugyanennyi kurkumát tartalmazó táplálékkiegészítő elfogyasztására kérték, a harmadik csoportnak pedig kurkumát nem tartalmazó placebót adtak.

A kísérlet elején és végén megvizsgálták a résztvevők vérsejtjeiben található DNS metilációs mintázatát. Míg a placebót és kiegészítőt szedő csoportnál nem találtak különbséget a két mérés alkalmával, azonban annál a csoportnál, amely az ennivalóba keverve szedte a kurkumaport, jelentős változásokat vettek észre. Találtak egy gént, amely különösen nagy eltérést mutatott, és amelyről már tudták, hogy szerepet játszik három specifikus betegség kialakulásában: depresszió, asztma és ekcéma, valamint a rák.

Arra, hogy miért csak az utolsó csoportban volt hatásos a kurkuma, a kísérletben résztvevő egyik orvos azt a magyarázatot adta, hogy valószínűleg a zsír hozzáadása vagy a melegítés segít az aktív hatóanyagok oldhatóbbá tételében, és így a jobb felszívódásában. A most kapott eredmények megerősítéséhez további kísérletek szükségesek, de úgy tűnik, hogy a kurkuma hatása mégsem teljesen légből kapott.

(forrás: origo)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés