hirdetés
hirdetés
2022. június. 29., szerda - Péter, Pál.
hirdetés

Kis részben az orvosok is felelősek a túlzott gyógyszerfogyasztásért

A legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni, mert az emberek többsége csak akkor megy orvoshoz, ha már baj van. Szemléletváltásra van a legnagyobb szükség, hangzott el az ATV-n.

hirdetés

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvános adatai alapján az Index összeállította, hogy milyen receptköteles gyógyszert szedtek a legtöbben Magyarországon 2018-ban.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a lista alapján az ATV-ben arról beszélt, az első helyen a kombinált antibiotikumok fogyasztása áll. Póta György említette, hogy a kórokozók 70 százalékát például penicillin rezisztenssé tették, mivel a legkisebb lázra is penicillint adtak. A gyermekorvos, aki rossz beidegződésnek tartja egyrészt, hogy a betegek rögtön antibiotikumot kérnek, másrészt az orvosok úgynevezett deffenzív medicinát alkalmaznak, vagyis előre védekeznek az antibiotikummal, nehogy egy esetleges szövődmény problémát okozzon. 

Az említett lista második helyén a csontritkulásra adott gyógyszerek vannak. Póta György megjegyezte, hogy a D3 vitamin adása nagyon fontos, ehhez természetes úton nem jutunk hozzá, ezért van, hogy a felnőttek nagy része csontritkulásban szenved, a D-vitamin hiány miatt.

A listán ezután következnek a vérhígítók, ezeket követik a gyomorsavtermelést csökkentő szerek. Az értágítók és szívgyógyszerek magas száma egyrészt a rossz életmódra, ebből következően a rossz egészségi állapotunkra utal, ráadásul a gyerekkori elhízás miatt egyre több a szív- és érrendszeri betegség már egész fiatal korban.

A kérdésre, mennyire felelősek az orvosok a túlzott gyógyszerfogyasztásért, Póta György elmondta, kis részben ők is felelősek, de a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni, mert rossz szokás, hogy az emberek nagy többsége csak akkor megy orvoshoz, ha már baj van, ezért szemléletváltásra van a legnagyobb szükség.

(forrás: ATV)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés