hirdetés
hirdetés
2022. december. 05., hétfő - Vilma.
hirdetés

Tanulni kell a hibákból, nem büntetni!

Készülőben az irányelvek

Belicza Évával, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatóhelyettesével, a GYEMSZI tanácsadójával a minőségügy aktuális kérdéseiről beszélgettünk.

 – A szaktárca egyik leggyakrabban hangoztatott álláspontja szerint az egészségügy átalakítása nemcsak a fenntarthatóságot szolgálja, hanem a betegek biztonságát is. De vajon tényleg így van ez, amikor a hírek szerint a helyi politikai lobbik gyakorta felülírják egy-egy térségben a szakmai érveket?

  – Magam az elvekről tudok beszélni, hiszen az átalakítás lebonyolításában nem veszek részt, és azt mondhatom: az elvek rendjén valók. Ha bezárják azokat az osztályokat, ahol kevés a szakember, nincs kellő tapasztalat, akkor az a betegek érdekeit is szolgálja. Nyilvánvaló, amikor az egészségpolitika, a kormány dönt ezekben a kérdésekben, azt is vizsgálja, vajon hatékonyabb lesz-e a rendszer, lehet-e ezzel spórolni. Ha ilyenfajta fiskális szemléletet akarunk a történetbe vinni, akkor is érdemes azon elgondolkodnunk, kinek jó, ha javítjuk a betegbiztonságot. A beteg szempontjából ez ugyanis azt jelenti, hogy kevesebb lesz a szövődmény, kevesebb gyógyszert kell szednie, rövidebb idő alatt meggyógyulhat. Csakhogy ez az ellátóknak is jó, hiszen mindez összességében kevesebbe kerül majd a kórháznak. Értem, hogy a betegnek az a kényelmes, ha kevesebbet kell utaznia, ám ha a problémája megoldására nincs kellő tapasztalat helyben, ha nincs kellő számú eset, amely mellett összerázódik a gyógyító team, akkor a kimenetel rosszabb lesz: a beteg összességében mégiscsak többet utazik majd messzebbre, hogy végül meggyógyítsák.

Belicza Éva

 – Varga Piroska, már nyugdíjas minőségügyi vezető gyakran mondogatta: el kellene dönteni, az-e a fontos, hogy odaérjünk a kórházba, mielőtt kihűl a forró leves, vagy hogy meg is gyógyítsák a hozzátartozót. De nyíltan eddig csupán arról hallhattunk, hogy a szülészeti ellátásnál évente legalább 500 szülés, illetve a gyermekgyógyászat jelenléte az elvárás annak érdekében, hogy anya és gyermeke egyaránt biztonságban legyen. Mi az, amire igyekeznek még figyelni?

 – Nem tudom, milyen ajánlások mentén dolgoznak a kollégák, de azt mondhatom: több erre vonatkozó kutatás ismert. Magam is számos elemzést végeztem, amelyekben azt vizsgáltam, miként alakul az ápolási idő hossza, vagy milyen a szövődmények aránya a különféle műtétek után. Egyértelműen kimutatható: ahol kevesebb esetet láttak el egy évben, ott mindkettő többnek mutatkozott. Kutatási adatok támasztják alá azt is, hogy azokon a sebészeti osztályokon, amelyeken nővérhiány van, magasabb a húgyúti vagy az egyéb nosocomiális fertőzések aránya. 

 – Mert rögtön megkatéterezik a beteget, ami önmagában fertőzésforrás?

 – Nem csak ezért. Tavaly indult el hazánkban is egy kézhigiénés kampány, mert a kézmosás gyakorisága jelentősen befolyásolja a kórházi fertőzéseket. Előfordul, hogy azokon az osztályokon, amelyeken a műtétet követően rengeteg testnedvvel érintkezik a nővér, hiába megy ezt követően betegtől betegig, egyszerűen nincs ideje arra, hogy minden alkalommal kezet mosson... Azt remélem, a struktúra átalakításával kicsit segíthetünk az ápolóhiányon is. Összetett kérdésről van szó, és jó lenne, ha a más minisztériumokban ülő döntéshozók is felismernék, hogy a szakemberhiány jelentősen megnövelheti a költségeket, ami hatékonyságcsökkenéshez vezet.

 – Bár az államosítás részben már megtörtént, egyelőre nem világos, mi lesz a sorsa a korábban jól működő, az ellátás minőségét, a minimumfeltételek meglétét is ellenőrző szakfelügyeleti rendszernek. Nem tudni, lesz-e elegendő pénz a szaktekintélyek megfizetésére, és hogy nem okoz-e gondot, ha ugyanaz lesz az intézmények fenntartója, mint amely ellenőrzi a kórházakban folyó munka minőségét.

 – Az ezzel kapcsolatos rendeletek készülőben vannak; amíg nem küldik őket tárcaközi egyeztetésre, nem beszélhetek a részletekről. Annyi azonban elmondható, hogy kettéválik a szakfelügyelet: lesz egy hatósági jogkörökkel rendelkező hálózat és egy kifejezetten a szakmai munka minőségének fejlesztésére koncentráló szakembergárda. Ez utóbbi kerül a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI), így tehát elkerülhetők az összeférhetetlenséggel kapcsolatos aggodalmak. A célzott adatgyűjtések kritériumrendszere már elkészült; ez abban segít majd, hogy ha egy szakember adatgyűjtést kíván indítani, akkor a továbbiakban ez egységes szempontok szerint, célorientáltan történjen az országban. Azt várjuk, hogy ez lehetővé teszi az ellátás megismerését segítő, a következtetések levonására alkalmas, korábban a felügyeletnél gyűjtött, de azoknál sokkal jobban értelmezhető indikátorok kialakítását is. Szeretnénk megújítani a klinikai auditok rendszerét is, ami az intézményekben folyó szakmai munka szisztematikus felülvizsgálatát jelenti. 

 – Szeretnék, vagy ez a nemzetközi elvárás?

 – Nem, ez saját indíttatás. A klinikai auditok végzése a szakmai irányelvek szerinti működés ellenőrzését jelenti. Az irányelvek fejlesztésének megújítására ugyancsak elindítottunk egy programot, ami azt is igényli, hogy az irányelvekkel kapcsolatos rendeletet átírjuk.

 – Miért van erre szükség? A korábbi 485 irányelv közül mintegy 400 érvényét veszítette az év végén, de a szaktárca újfent meghosszabbította azok érvényességét.

 – Valóban ez történt; automatikusan megújították az összes korábbi irányelvet. Abban egyeztünk meg a szakmával és a tárcával, hogy áttekintetjük a tagozatokkal a hozzájuk tartozó irányelveket, és a tagozatok meghatározzák, melyek azok, amelyeket azonnal hatályon kívül kell helyezni. Az történt ugyanis, hogy a karácsony előtti kapkodásban véletlenül olyan irányelveket is megújítottak, amelyek már évekkel ezelőtt lejártak, s azóta új született helyettük. Ezen túlmenően a tagozatok azt is meghatározzák, hogy az aktuális irányelvek közül melyiket kívánják megújítani, illetve a következő években milyen új irányelvek elkészítése indokolt. 

 – Lehet, hogy szélsőséges, de talán jogos a kérdés: van értelmük egyáltalán a kezelési irányelveknek és a helyi szakmai protokolloknak, amikor gazdasági okból ma ezek betarthatatlanok?

 – A gond az, hogy a jelenleg érvényben lévő irányelvek jó része nem valódi irányelv, hanem inkább kimásolt tankönyvfejezet. Most dolgozunk az irányelvfejlesztés módszertanán. Megkértük a tanácsokat, hogy mindenütt jelöljenek ki egy személyt, aki ennek a felelőse lesz. Jelenleg a fogalmak szintjén igyekszünk tiszta képet kialakítani, és velük együttműködve az irányelv szerkezetét és tartalmát koncepcionálisan összeállítani. Az irányelveket a tanácsok írják meg, a tagozatok fogadják el és végül a tárca kihirdeti. Az a véleményünk, hogy a jelenlegi négyszázból legyen inkább hetven, de azok legyenek jók, algoritmizálhatók; olyan ajánlások, amelyek az adott társadalmi, gazdasági, kulturális környezetben megvalósíthatók. Ott lesznek az irányelvben az evidenciák, és ha ezek közül nem a legjobbnak tekinthetőt ajánlja majd a szakma, akkor meg is magyarázza, hogy miért. Nem muszáj a legdrágább eljárásokat bevezetnünk; az a cél, hogy a megfinanszírozható, de mégis hatásos terápiák kerüljenek be az ajánlásokba, amelyek szemben a mai gyakorlattal, összhangban vannak az egészségbiztosítónál alkalmazott finanszírozási protokollokkal is. A finanszírozásinál magasabb rendű szakmai irányelveknek ugyanakkor nem csak az a céljuk, hogy a legjobb gyakorlatra tegyenek ajánlást. Segítségükkel az is elérhető, és ez talán a fontosabb, hogy országszerte egységesen lássák el a betegeket. Mindez hatékonyabbá teszi az ellátást, hiszen ki lehet védeni az indokolatlan, párhuzamos kezeléseket, és jót tesz a betegbiztonságnak is, hiszen világossá válik, hogy egyik terápiás lépés után minek kell(ene) következnie...

 – ...elkerülendő egy gyakori hibaforrást. Önök a Semmelweis Egyetem Menedzserképzőjének égisze alatt évekkel ezelőtt meghonosították Magyarországon az anonim jelentéseket, a nem várt események elemzését lehetővé tévő NEVES rendszert, ám a kórházak ma sem tolonganak, hogy részt vehessenek ebben. Miért ver gyökeret ilyen nehezen az a fajta kultúra, amely felelősök keresése helyett a hibák feltárására helyezi a hangsúlyt a hasonló gondok megelőzése érdekében?

 – 2001-ben egy bolognai minőségügyi konferencián hallottam Berwick professzornak, a betegbiztonság egyik apostolának előadását, így amikor 2006-ban a WHO felkért a NEVES hazai elindításának megszervezésére, a dolog nem volt ismeretlen, bár nagyon szkeptikus voltam. Az első meglepetés akkor ért, amikor a Golub Iván vezette Kórházszövetség azonnal mellénk állt. Körbejártuk az országot Kullmann professzorral, hogy csatlakozó kórházakat gyűjtsünk a pilothoz, és azt kell mondjam, viszonylag jó volt a fogadókészség. Tizenkét intézményt szólítottunk meg, nyolc kórházban fogadtak, és végül heten maradtak a program elindítására. A NEVES-hez kapcsolódó Betegbiztonsági Fórumot egy évvel később kezdtük, és mára túl vagyunk a tizenhetedik alkalmon úgy, hogy már vidékre is hívnak bennünket. Az ismeretek terjesztését célozza és rövidesen elkészül a TÁMOP 6.2.2 pályázati konstrukció keretében fejlesztett, betegbiztonsági szakemberképzésre alkalmas távoktatási tananyagunk. A tervek szerint áprilisra, a Kórházszövetség konferenciájára véglegesítjük a NEKED-nek nevezett, a hazai fekvőbeteg-ellátó intézmények számára készült ajánlást is, amely a súlyos kimenetelű, nemkívánatos események utáni teendőkről szól. Sok mindent történt tehát a kezdetektől, de még mindig nem beszélünk eleget ezekről a kérdésekről. Az intézmények vezetőjétől legtöbbször még azt várják az emberek, hogy büntesse meg a hibázót, de a sajtóban elsikkad az a hír, hogy egy kórházigazgató egy ellenoldalon elvégzett műtétet követően milyen intézkedéseket vezetett be a hasonló hibák elkerülésére. A szemléletváltozást elősegítendő ezért az intézmények akkreditációját megelőző standard-fejlesztés során is a betegbiztonságra koncentrálunk. Szeretnénk, ha minél több helyen lenne kockázatfelmérés, és kialakítanák az intézmények a nemkívánatos eseményekkel kapcsolatos tanuló rendszerüket is, azaz azt, miképpen okulhatnak saját hibáikból. 

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune X. évfolyam 5. szám)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés