hirdetés
hirdetés

Késve jutnak innovatív szerekhez a magyar betegek

Jelenleg még a tíz évvel ezelőtti gyógyszerkiadások szintjéhez képest is hiányzik 20 milliárd forint a gyógyszerkasszából - mondta a Portfolionak Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója.

hirdetés

Kezdjük a nulladik ponttal. Mennyit költ az állam gyógyszerekre? Milyen mutatószámokat érdemes ilyenkor használni?

Ha meg akarjuk ítélni a magyar állam gyógyszerekre fordított kiadásait, akkor nem szabad csak önmagában a gyógyszerkassza kiadási sorát nézni, mert az nem ad teljes képet. Egyrészt nem foglal magában minden tételt, vannak ugyanis olyan kiadások, amelyek más sorról, például a gyógyító-megelőző kasszából kerülnek kifizetésre. Másrészt a teljes képhez emellett hozzátartoznak a gyógyszeripar által különadók formájában teljesített visszafizetések, mint például a forgalomarányos különadó, vagy a gyógyszerismertetők után fizetendő díj. Ez utóbbiak vonatkozásában azt is mondhatjuk, hogy gyakorlatilag a gyógyszerszektor volt az az első iparág Magyarországon, amelynek különadó-kötelezettséggel kellett szembenéznie, ami a mai napig, szinte fokozatosan bővülő mértékben fennáll. Az állam tehát ezek következtében valójában nem annyit költ, mint amit a gyógyszerkassza soron látunk, mivel közvetlenül a gyógyszeripar finanszírozza ezeknek a költéseknek egy jelentős részét.

Mindezek figyelembevételével hogyan alakult a gyógyszerkassza összege az elmúlt években?

Ha a fentiekkel korrigáljuk a gyógyszerköltési számokat, vagyis a "nettó" gyógyszerkiadásokat tekintjük és mellétesszük 2008-tól kezdődően az infláció mértékét, akkor az látszik, hogy a nettó gyógyszer-közfinanszírozás összege ma még mindig alacsonyabb, mint a 2008-as év reálértéke. Azaz ha semmi más nem történne, csak az inflációval követnénk az akkori kifizetések értékét, akkor is hiányzik körülbelül 20 milliárd forint a kasszából, miközben a társadalom aggasztóan rossz egészségügyi állapota miatti versenyképesség-csökkenés és az egyébként elérhető új terápiák önmagukban is kiegészítő forrásokért kiáltanak. Azaz hiába igaz, hogy az elmúlt években nominálisan folyamatosan növekedett a nettó közkiadás, a részleteket látva, messze nem annyira rózsás a kép.

Ez így elsőre nem tűnik gigantikus összegnek. De mit okoz a finanszírozás ezen alacsonyabb szintje a gyakorlatban, mit éreznek mindebből a betegek?

Nem tűnik nagy összegnek, de pont annyit jelent, hogy a magyar betegek lassabban juthatnak hozzá az új gyógyszerekhez. Persze nem csak a kassza mérete, hanem annak szerkezete sem optimális. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ha csak szinten tartottuk volna ezt a gyógyszerköltési értéket, akkor sem feltétlenül ott tartanánk, ahol célszerű lenne annak érdekében, hogy a lehető legtöbb terápia biztosított legyen a betegeknek. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott körülöttünk a világ a gyógyszeripar fejlesztéseinek, innovációinak köszönhetően, új típusú terápiák váltak elérhetővé. Az alacsonyabb összegű finanszírozás viszont ezek befogadását és alkalmazását nem tette teljes mértékben lehetővé, sőt. Ha csak a 2016-os évtől (a tavaly év végi befogadást megelőző utolsó befogadás ideje) vetjük össze az adatokat, akkor azt látjuk, hogy a környező országokban sokkal több befogadás történt. Szlovákiában 1,5-szor annyi, de még Lengyelországban is több befogadás történt, mint nálunk. Romániában és Bulgáriában pedig majdnem kétszer annyi. Egy nagyon beteg, rossz egészségügyi mutatókkal rendelkező ország, rossz hozzáférést biztosító gyógyszerpolitikával azonban soha nem fog kilábalni ebből a csapdahelyzetből.

A betegek mindebből azt érzékelik, hogy az új típusú gyógyszerek lassabban érnek el Magyarországra: az elmúlt években az EU-ban központilag törzskönyvezett gyógyszereknek körülbelül a 40 százaléka az, ami egyáltalán eljut hozzánk, de még ezek a készítmények is sokkal lassabban válnak elérhetővé idehaza. Miközben vannak olyan készítmények is, amelyek egyáltalán nem jutnak el a magyar betegekhez. A fejlett országokban a születéskor várható élettartam növekedéséért jelentős részben az egészségügyi ellátás, azon belül is több mint 70 százalékban a gyógyszerellátás a meghatározó. Nekünk, szakembereknek triviális az összefüggés, hogy lenne értelme ezen a területen a pluszfinanszírozást egyfajta befektetésnek tekinteni, hogy ezzel is javítsuk a magyar társadalom egészségügyi állapotát. Sajnálom, hogy ez az egyértelmű összefüggés nem mindenhol ennyire egyértelmű.

Ha a gyógyszerkassza szerkezetét tekintjük, akkor az elmúlt években ebben volt érdemi átrendeződés? Nyilván ezt meghatározzák a betegek fogyasztási szokásai, amit azonban befolyásolhatnának a támogatási döntések.

Érdemi változásról nem beszélhetünk, minimális belső átcsoportosítások, hangsúlyeltolódások voltak. Ami nagyon feszítő és strukturális problémát okoz, hogy mindaddig, amíg egy készítmény nem kerül be a támogatási rendszerbe, addig maximum méltányossági alapon érhető el. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szakemberei mindent megtesznek ugyan, hogy a lehető legtöbb ilyen kérelmet pozitívan elbírálják, csak ez egyúttal azzal is jár, hogy a nem erre tervezett pénzeket kell felhasználni, amit utólag mindig pótolni kell. És ezzel megint visszajutottunk a nem elégséges finanszírozás kérdéséhez.

A teljes interjút a Portfolio közli.

(forrás: Portfolio)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés