hirdetés
hirdetés
2022. augusztus. 16., kedd - Ábrahám.
hirdetés

Jönnek az új cafeteria szabályok

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató, ezt tartalmazza a kormány által a parlamentnek benyújtott új cafeteria szabályozás.

hirdetés

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint a turizmus fellendüléséhez jelentősen hozzájáruló SZÉP-kártya fennmaradása mellett az Erzsébet-program működését is biztosítani fogja a kormány.

Az adómódosító javaslatot csütörtökön tárgyalja a parlament törvényalkotási bizottsága, és amennyiben a parlament elfogadja, a dolgozók 2017. január 1-jétől az új szabályok szerint kapják meg a béren kívüli juttatásokat.

 

Módosításokat kezdeményez a jövő évi adótörvényeken a törvényalkotási bizottság

A cafeteria szabályait meghatározó módosításokat fogadott el a jövő évi adótörvény-javaslatokon az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága részben a kormány, részben a kormánypártok kezdeményezésére. A testület elfogadta azt a változtatást is, amely szerint az egészségügyi miniszter rendeletben határozhatja meg azon egészségügyi szolgáltatások körét, amelyet a munkaadó adómentesen biztosíthat a dolgozójának.Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára ugyanakkor minisztériuma ellenzését fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy egy ágazati miniszter döntsön adómentességről.

A testület kormánypárti többsége megszavazta a cafeteria-szabályokat tartalmazó kormányzati módosításokat is, amelyek értelmében az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató. A változtatást bírálta a szocialista Tóth Bertalan: szerinte ez nehéz helyzetbe hozhatja akár az önkéntes pénztárakat, akár a közösségi közlekedést, hiszen azokra a jövőben nem fordítható a béren kívüli juttatás.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés