hirdetés
hirdetés
2022. december. 08., csütörtök - Mária.
hirdetés

Ismét több ezer illegális webpatikát zárak be - Magyarországon 24 termékből 8 akadt fenn a rostán

Az Interpol „Pangea VII” fedőnevű akció hadművelete során 200 hatósági szerv 111 országban csapott le az engedély nélkül működő internetes gyógyszertárak mögött álló bűnözőkre. 237 letartóztatás és 8 milliárd forint értékű lefoglalt áru – ez az akció mérlege.

hirdetés

A résztvevő INTERPOL tagországok számát tekintve a Pangea VII volt az eddigi legnagyobb, hamis gyógyszerek ellen végrehajtott akció, számol be honlapján a szervezet. Az akció során 1235 nyomozást indítottak és 19 ezernél is több olyan hirdetést tiltottak le, amelyek a közösségi médián keresztül reklámoztak hamis gyógyszereket. Ezen kívül 10.600 honlapot is leállíttattak.

A hatóságok Kolumbiában három, engedély nélkül működő laboratóriumot is bezárattak, de felléptek például domainnevek bejegyzői, valamint az online rendelési és fizetési rendszerek működtetői ellen is.

Azon kívül, hogy az illegális gyógyszerekkel kapcsolatba hozható címeken vizsgálódtak hatóságok, a vámügyintézők további 543.000 csomagot is átvizsgáltak az akció hete alatt (május 13-20) és ebből majdnem húszezret le is foglaltak.

A 9,4 millió hamis és engedéllyel nem rendelkező gyógyszer között voltak fogyasztótabletták, rákgyógyszerek, merevedési zavarokra használt gyógyszerek, köhögés és megfázás ellen használt készítmények, koleszteringyógyszerek és táplálék-kiegészítők is.

„A hamis és engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel kereskedő szervezett bűnözői csoportok egyetlen célja a pénzszerzés és egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a tevékenységük emberek halálát is okozhatja”, nyilatkozta a Ronald K. Noble, az INTERPOL főtitkára.

Miután Bogotában illegális laboratóriumokat fedeztek fel, az INTERPOL kolumbiai Nemzeti Központi Irodája kiadta első, gyógyszerügyekkel kapcsolatos lila figyelmeztetését. A lila figyelmeztetésekkel a szervezet információt kér a bűnözők módszereivel, célpontjaival, eszközeivel és álcázó tevékenységükkel kapcsolatban. A bogotai iroda egy kék figyelmeztetést is kért az INTERPOL-tól, amellyel további információkat kér a hamis gyógyszerek kereskedelmével foglalkozó, vélhetően szervezett bűnözői csoportokhoz közel álló gyanúsítottak tartózkodási helyéről.

„A Pangea VII hadművelet nem csak a lefoglalásokról és letartóztatásokról szól, hanem azt is demonstrálja, hogy a tagországok növekvő figyelmet fordítanak ezeknek a problémáknak a leküzdésére és a gyakorlatuk is egyre nagyobb ezen a téren” – mondta Aline Plançon, az INTERPOL azon egységének (MPCPC) vezetője, ami hamis gyógyszerekkel és egészségügyi eszközökkel kapcsolatban nyomoz.

„Az elfogások és lefoglalások fizikailag is megállítják ezeket az életveszélyes készítményeket még azelőtt, hogy azok elérnének a fogyasztókhoz, de ugyanilyen fontos leállítani az online platformokat üzemeltető szervezett bűnözői csoportokat is” – tette hozzá Plançon.

MI a helyzet Magyarországon? 

Az akcióban Magyarország részéről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Rendőrség valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósága (GYEMSZI OGYI) vett részt.

A magyar hatóságok 49 olyan weboldalt azonosítottak be, amely kifejezetten a magyar fogyasztókat célozta meg. A hatóságok a próbavásárlások során 27 weboldalról rendeltek, melyből 20 teljesítette a gyógyszereket és étrend-kiegészítőket tartalmazó rendelést. A GYEMSZI OGYI laboratóriuma 24 mintát vizsgált meg, melyből 8 bizonyult hamisítványnak, a többi pedig illegálisnak. A hamisítványnak bizonyult termékek a feltüntetettől eltérő hatóanyagot, vagy a feltüntetettől eltérő mennyiségű hatóanyagot tartalmaztak.

A vizsgált gyógyszermintákban azonosított hatóanyagok 67 %-a szexuális zavarok kezelésére alkalmazott, 26 %-a fogyasztó hatású, 7 % -a pedig anabolikus szteroid volt.

A laboratórium eredményei alapján a GYEMSZI OGYI az illegális weboldalak üzemeltetői ellen feljelentést tesz az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnél és kezdeményezi az illegális weboldalak eltávolítását is.

  

(forrás: http://www.hamisgyogyszer.hu/)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés