hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 27., vasárnap - Adalbert.
hirdetés

Ha van LSD, még a halál is könnyebbnek tűnik?

A modern kutatások azt bizonyítják, hogy a pszilocibint használni lehetne a pszichoterápiában is – derül ki az Index írásából, amely összefoglalja több évtized ilyen irányú kutatásait.

hirdetés

Az LSD-vel folytatott kísérletekről rengeteg kutatási anyag létezik: az ötvenes években többféle betegség, például az alkoholizmus és a mentális rendellenesség gyógyítására is megpróbálták felhasználni a szert. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság több konferenciát is tartott az LSD-ről – vagyis a kor legjobb pszichiáterei kormányzati háttértámogatással végezhettek tanulmányokat.

Aldous Huxley, aki a meszkalinnal szerzett élményeit Az észlelés kapui (Doors of Perception, 1953) c. könyvében írta meg, már akkoriban javasolta, hogy a gyógyíthatatlan rákbetegek LSD-s gyógykezelését, mivel szerinte a betegek a halálukat így inkább spirituális, mint fiziológiai folyamatként élnék meg. Huxley nem a levegőbe beszélt; gégerákban halt meg 1963-ban, és a halálos ágyán is LSD-t adatott be magának.

Az LSD-t vizsgáló kutatóknak nagy nehézséget jelentett, hogy elkülönítsék a szer ténylegesen pozitív hatásait a túlzó reakcióktól. A helyzetet bonyolította, hogy még tekintélyes tudósok is teljesen a szer hatása alá kerültek.

2006 júliusában a Psychopharmacology szakfolyóirat lehozta Griffiths cikkét, ami a pszilocibin mentális hatásairól szólt. A tanulmány az NYU szempontjából azért volt jelentős, mert így hivatkozhattak a Johns Hopkins Egyetem eredményeire – elvégre ők már biztonsággal végigcsináltak egy klinikai tesztsorozatot. Mindezt persze el kellett fogadtatni az FDA-vel, a DEA-vel, az onkológiai intézetekkel és az egészségügyi központokkal. Az NYU végül sikerrel járt: a döntéshozókat meg lehetett győzni olyan eredményekkel, amik az ország vezető orvosi kutatóintézetétől származnak. Megkezdték a kísérleteket a pszichedelikus szerek terápiás használatával. És nem ők voltak az egyetlenek.

Griffiths kettős vakteszteket végzett; ezek tulajdonképpen megismételték Walther Pahnke marylandi pszichiáter hatvanas évekbeli kísérleteit, de ellenőrzött, tudományos keretek között. 36 önkéntes, akik korábban sosem fogyasztottak hallucinogéneket, tablettákat kapott; ezeknek a fele pszilocibint, a másik felük aktív placebót (metilfenitádot vagy Ritalint) tartalmazott. A tablettákat két teszt között felcserélték, hogy elkülöníthessék, a páciensek hogy reagálnak a különféle összetevőkre. Griffiths azt tapasztalta, hogy a pszilobicintablettát fogyasztók gyakran spontán misztikus élményben részesültek. Közülük sokan életük öt legmeghatározóbb eseménye közé sorolták az élményt; legalább olyan fontosnak tartották, mint egy gyerek születését, vagy egy szülő halálát.

Tizennégy hónappal a kísérlet után ezek a vélemények továbbra sem változtak; nyilván elsősorban azoknál nem, akiknél ez a misztikus tapasztalat a mindennapi életükre is rányomta a bélyegét. Több beszámoló is megemlítette, hogy a pszilocibin tartósan javította az alanyok közérzetét, és a viselkedésük is pozitív irányba változott.

A teljes összeállítást az Indexen olvashatja.

(forrás: Index)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés