hirdetés
hirdetés
2020. szeptember. 30., szerda - Jeromos.
hirdetés

Czibere Katalin a praktizálók hétköznapi gondjairól

Fókuszban a szemészet

Nagy-Britanniában, ahol a betegnek több hónapot kell várni arra, hogy eljusson egy szakorvoshoz egy jólszervezett szűrőhálózat működik: a háziorvosok a problémás esetek 90 százalékát megoldják. Dr. Czibere Katalinnal, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosával beszélgettünk. 

hirdetés

  A szürkehályogműtétek várólistája országszerte a leghosszabbak között van, olyan is előfordul, hogy 1 évnél többet kell várni a beavatkozásra. Mi az oka annak, hogy Önöknél 1 hónapon belül sorra kerül a beteg?

Dr. Czibere Katalin

 – A hosszú várólisták oka alapvetően a teljesítményvolumen-korlát (TVK), azt pedig, hogy az OEP által engedélyezett kereteken belül milyen és hány műtétet lehet végrehajtani, nagymértékben az befolyásolja, hogy a műtéthez szükséges eszközökhöz milyen áron tud egy kórház hozzájutni. Egy szürkehályogműtétet ugyanolyan minőségben meg lehet 50, illetve 150 ezer forintból is csinálni. A kést, ami 3–4 ezer forint, mi nem egyszer használjuk, hanem 4–6-szor, és ugyanígy az izolációs lepedőből sem egyszer használatosat alkalmazunk, hanem többször használhatót, amelynek a sterilizálása a kórházban megoldható. Ugyanakkor ez a műtét minőségére és a betegek biztonságára egyáltalán nincs kihatással. Ugyanígy az operáció során beültetendő lencsék között minőségben nincs jelentős különbség, árban annál inkább. Nagy hangsúlyt fektetünk ezért arra is, hogy a műtétekhez használt lencséket milyen áron szerezzük be. A szükséges eszközök ár-érték arányát álláspontom szerint mindig az adott osztály dolgozói ismerik a legjobban, ezért fontos, hogy az ilyen döntésekre nekik is jelentős befolyásuk legyen, azt ne csak központilag döntsék el. Ezek figyelembe vételével még mindig a kórház lehet az a hely, ahol a műtéti beavatkozás nemcsak a legbiztonságosabb, hanem a legolcsóbb is. Mi így tudtunk a tavalyi évben is relatíve sokat operálni, 2818 nagy műtétet végeztünk, amelyből 2300 szürkehályogműtét volt.

  A közelmúltban mégis rengeteg egynapos sebészeti intézményt hoztak létre Budapesten és környékén, több szemészeti illetékességűt is – ezt mivel magyarázza? A betegek és az intézmények szintjén miért éri meg az egynapos szemsebészet?

 – Az egynapos sebészetnek a szemészetben is van létjogosultsága. A betegek egy részének kényelmes, és mobil keretek között – egy műtővel is felszerelt buszon a lakosságot megvizsgálják, szűrik, és szükség esetén helyben meg is operálják – ott is segítséget jelenthet, ahol nincs szemorvos és infrastruktúra sem. Ez a világ más tájain is így működik. Nálunk azonban fix centrumokat hoztak létre olyan helyeken, ahol már volt megfelelő infrastruktúra, kapacitás, valamint elég szakember is. Az egynapos sebészet bevezetése így érdemi változást nem jelent. Ráadásul a páciensek általános állapota és szociális háttere eltérő. Az egynapos sebészeti ellátás azok részére jelenthet előnyt, akik fiatalabbak, könnyen mozognak, tevékenyek, szeretnének minél előbb visszatérni a mindennapi életvitelükhöz, és nem nagy probléma számukra a másnapi kontrollon való megjelenés.
Ezzel szemben azokat, akik koruknál vagy állapotuknál fogva nehezen közlekednek, vagy rossz mentális állapotban vannak, nem előnyös egynapos ellátás keretében operálni, mert a kontrollon való megjelenésük problémás, és az esetleges utókezelést (pl. szemcsepp alkalmazása) sem tudják önállóan megoldani. Arról nem is beszélve, hogy a bonyolultabb műtéteket, vagy ahol nagyobb a szövődmény esélye nem is lehet egynapos műtéti ellátás keretében megoldani. A kórházi osztályokat ezért nem szabad elsorvasztani.

  Önöket nem érinti a szakorvoshiány?

 – A mi osztályunkat szerencsére még nem. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy tőlünk is egy év alatt 3 szakorvos ment külföldre. Olyanok, akik már nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, operálni tudnak.

  Milyen hasznos gyakorlatokat ajánl a magyar egészségpolitikusok figyelmébe?

 – Megítélésem szerint nemcsak a kórházi betegellátás, hanem a szakrendelők vonatkozásában is jelentős problémák vannak. A szemészeti szakrendelésre beutaló nélkül lehet jönni, így sokan nem szemészre tartozó problémával érkeznek. Ez hátrányt okoz a többi betegnek, és az egészségügyi kasszát is feleslegesen terheli. Ennek a kiküszöbölésére több megoldás is volna.
Az egyik a háziorvosok kompetenciájának növelése lehetne. Nagy-Britanniában például – ahol a betegnek több hónapot kell várni arra, hogy eljusson egy szakorvoshoz – szűrőhálózat van. A szemészet terén is jól képzett háziorvosok pedig 90 százalékban megoldják a problémákat. A sürgősségi orvos tud szemfeneket vizsgálni, idegentestet eltávolítani, és így a szemésznek nem kell naponta 60–70 beteget megvizsgálnia, hanem maximum csak 10-et.
Másrészt a betegek nagy része azért megy szemorvoshoz, hogy szemüveget írasson, holott ez alapvetően nem orvosi feladat kellene, hogy legyen. A szemüvegírást optometristáknak kellene végezniük az optikákban, és betegség gyanúja esetén kellene a pácienst szakorvoshoz irányítani. Ennek alapvető feltétele azonban az optometristák magas színvonalú képzése lenne.
Más egyszerűbb esetekben is elegendő lenne, ha a beteget nem orvos, hanem egészségügyi szakasszisztens látná el ambuláns keretek között. Ilyen például a népbetegség számba menő –az ellátásra jelentős terhet rakó – száraz szem szindróma, amikor – főleg menopauza után lévő hölgyeknél – a túl híg könny nem tudja megvédeni a szaruhártyát.
Az orvosok felesleges terhelésére megoldást jelenthet az adminisztratív akadályok állítása is, mint amilyen korábban a vizitdíj volt. Az 1 óra parkolódíjjal egyenértékű 300 forintos vizitdíj a ténylegesen betegeknek általában nem jelentett lényeges terhet, ugyanakkor alkalmas volt a nem orvosi problémával jelentkezők kiszűrésére.
A különféle gyógyszerek engedélyezésénél is mutatkoznak problémák. Például a nedves típusú makuladegeneráció rengeteg beteget érint, de csak a töredékük kapja meg a megfelelő kezelést – holott az elvben mindenkinek járna. Ennek oka az, hogy az alkalmazott gyógyszert, a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor gátlót (VEGF-inhibitort) csak a klinikákon bentfekvő betegek kaphatják, mert igen drága. Egy ampulla VEGF-inhibitor 250 ezer forint, és lehet, hogy egy betegnek tízre is szüksége van. A probléma az, hogy Magyarországon szembe adni csak a ranibizumab hatóanyagú VEGF-inhibitort lehet, a sokkal olcsóbb bevacizumabot nem, mivel az csak egyes tumoros betegségekre van törzskönyvezve, makuladegenerációra nem. Annak ellenére sem, hogy egyes vizsgálatok szerint nedves típusú makuladegenerációban legalább olyan jó a bevacizumab, mint a ranibizumab. Ez persze azt is eredményezi, hogy a várólista igen hosszú, a várakozás alatt pedig a beteg akár meg is vakulhat.

  Milyen más szakorvosokkal kell kooperálnia egy kórházi szemésznek?

 – A legszorosabb az együttműködés a diabetológusokkal, illetve a neurológusokkal. A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a retinopátia, aminek kezelése a szemész feladata. A szemész szűri a cukorbetegeket a retinopátia megelőzése, illetve minél korábbi felismerése érdekében, amennyiben pedig késői proliferatív stádiumban kerül felismerésre – ez elhanyagolt cukorbetegségnél fordul elő általában – szükség esetén műtéti beavatkozást végez. Ezt osztályunkon – amely jelenleg még 3-as progresszivitású – Czumbel Norbert főorvos úr végzi, aki a hátsószegmens-műtétek specialistája. Szoros az együttműködésünk a neurológusokkal is, mivel sok esetben mi észleljük a stroke előtti állapotot, az agytumort, vagy más neurológiai betegségek – myastenia gravis, sclerosis multiplex – első tüneteit is. Az ideggyógyászok pedig általában hozzánk is elküldik a fejfájással, szédüléssel jelentkező betegeket, akik közül soknál glaukómát diagnosztizálunk.
Munkakapcsolatban vagyunk a kardiológusokkal is, akik a Cordarone-t szedő betegeiket küldik hozzánk, mert a gyógyszer mellékhatásaként időnként felrakódás alakulhat ki a szaruhártya hámsejtjei alatt. Az újszülött-osztállyal is együtt dolgozunk a koraszülöttek szemészeti szűrése miatt.
Ugyanakkor sajnos még ma is gyakran előfordul, hogy hozzánk küldik a kollégák a hipertóniás betegeket, holott a magas vérnyomás szemészeti vizsgálatának terápiás konzekvenciája nincs.

  Ma már Magyarországon is tartanak TED-előadásokat, amelyeken a legkiválóbb gondolkodók osztják meg tudásukat a közönséggel. Amerikában az egyik legsikeresebb előadást, amely az interneten megtekinthető, Oliver Sacks neurológus tartotta a vakok speciális hallucinációiról, azaz a Bonnett szindrómáról. Mint mondta, a páciensek félnek attól, hogy bolondnak tartják őket, nem merik említeni panaszaikat, és sokszor félrediagnosztizálják őket.

 – A vak embereknél valóban szoktak lenni hallucinációs panaszok, azonban a vakok rehabilitációját, amely során ez felmerülhet, nem a kórházban végzik. Az ilyen jellegű panaszokról így nem rendelkezünk személyes tapasztalattal.

  Sacks professzornak több kötete jelent meg magyarul is, a legutóbbi, Az elme szeme a látás különböző aspektusait boncolgatja. Ennek utolsó fejezetében a neurológus beszámol saját okuláris melanómájának történetéről. Önök kezelnek rákos betegeket?

 – Igen, mi is foglalkozunk tumoros betegekkel. Intraokuláris tumor több van, mint gondolnánk, és sajnos a számuk az utóbbi 3–4 évben nő. A szemen és környékén jelentkező áttétek révén pedig gyakran mi észleljük először, hogy a szervezet más részében primér tumor van, amely leggyakrabban laphámsejtből kiinduló tumor: emlő-, gyomor- és vastagbélrák. Így tehát szoros az együttműködésünk az onkológus kollégákkal is.
Minderre tekintettel nemcsak minket, de a kórház ellátási körzetéhez tartozó betegeket is súlyosan érinti, hogy az egészségügyi kormányzat az osztályunk ágyszámát 25-ről 15-re, az ellátási szintet pedig 2-es progresszivitásúra kívánja csökkenteni. Nem tudjuk, hogy ez milyen következményekkel fog járni.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune X. évfolyam 9. szám)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés