Az európai gyógyszerészek a fogadalom megvalósítási folyamatában új, az utóbbi időben jelentőssé váló célokat tűztek maguk elé: az ellátásbiztonságot és a gyógyszerhiányok kezelését, a fenntartható közbeszerzési eljárásrendi gyakorlatok fejlesztését és a betegek számára optimális, biztonságos és testre szabott terápiák kialakítását.
A kezdeményezéshez csatlakozott két társszervezet, az Európai Gyógyszerésztudományi Karok Szövetsége (EAFP) és a Gyógyszerészhallgatók Európai Szervezete (EPSA). Az EAHP konzultatív testületként vesz részt az új, uniós gyógyszerügyi szabályozás kialakításában. Ez egy nagy volumenű és horderejű vállalás, amely összefogja a gyógyszerészet hatósági, szabályozási, ipari, törzskönyvezési, környezetvédelmi feladatait.
Az eseményen a kórházi gyógyszerészek szilárdan állást foglaltak amellett, hogy a fenntarthatóság igen hangsúlyosan magában foglalja a nem megfelelő gyógyszeres terápiák miatt bekövetkező veszteségeket is, ami – amellett, hogy a beteg gyógyulását hátráltathatja –, a teljes egészségügyi ellátórendszer számára többlet teherként jelentkezik, mind a költségek, mind pedig az igényelt kapacitások tekintetében.
Az esemény egyik házigazdája Süle András az EAHP elnöke, aki egyben a Magyar Gyógyszerészi Kamara kórházi szervezetének vezetője is.
