hirdetés
hirdetés
2022. december. 05., hétfő - Vilma.
hirdetés

Interjú dr. Zelkó Románával, a SE Gyógyszerésztudományi Karának új dékánjával

Esélyek és veszélyek vonzatában élünk

A gyógyszerész a gyógyszer szakértője, de nemcsak azé, hanem a gyógyításhoz kapcsolódó információé is, amit tudni kell közölni a beteg emberrel. Napjainkban ezen a tudományterületen is van egyfajta elmozdulás – a gyógyító anyagtól a gyógyszert alkalmazó beteg ember felé. Interjúnkban prof. dr. Zelkó Románát, a Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Intézet igazgatóját, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánját kérdeztük. 

– Professzor asszony, milyen célokkal, elvárásokkal fogadta el a dékáni kinevezést? Milyen állapotban van a Gyógyszerésztudományi Kar és hová szeretné eljuttatni?

– Szerencsém van, de nagy kihívást is jelent, hogy olyan helyzetben vettem át ezt a pozíciót, amikor erős a kar. A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara elnyerte a Magyar Akkreditációs Bizottságtól a Kiválósági Hely kitüntető címet. A dékán elsőrendű feladata a karon folyó képzési tevékenység irányítása, és magam azt gondolom: olyan gyógyszerészeket kell képeznünk, akik az őket foglalkoztató két legnagyobb munkaerő-piaci ágazatban, az egészségügyben és a gyógyszeriparban is megállják a helyüket. A meglévő értékek megőrzése mellett elengedhetetlen a képzési curriculum reformja, korszerűsítése. Aktuális feladat lesz az oktatott tárgyak tematikájának szisztematikus áttekintése és szükség szerinti megújítása, a szakképzési rendszer gyakorlati elvárásoknak megfelelő felépítése, de a következő évek oktatástól elválaszthatatlan kari feladata lesz a kutatóegyetemi jelleg megőrzése, a nemzetközileg is versenyképes kutatás művelése is. Mindezek mellett szeretném az egyetemi életpályát vonzóbbá tenni a pályakezdő fiatalok, frissen doktorált kutatók számára, amelyhez olyan anyagi és erkölcsi megbecsülésre van szükség, amely méltó a szakmai teljesítményükhöz.

Inkább tudósnak vagy menedzsernek tartja magát?

– Leginkább egy láncszemnek, akit a kíváncsiság hajt; a megismerés kíváncsisága, és a felismerés öröme gyorsít. Esélyek és veszélyek vonzatában élünk. Az eséllyel élni kell, sőt az esélyt meg is kell teremteni, amelyhez a tisztesség segít. Amin dolgozom, az a tisztesség szabadságának megteremtése, amely a „vagy-ként” szembeállított két tevékenység közös mozgatója.

– Ön is említette, hogy az egyik legaktuálisabb kérdés a kar életében az új szakképzési rendszer, amelyben tudományterületi felosztás helyett a munkakör-orientáltság a meghatározó. Noszál Béla dékán úr, az ön elődje májusban még úgy nyilatkozott, hogy az akkreditáció és az indulás nincs összhangban. Mennyire sikerült ezt a tanév elejére megoldaniuk?

– Az új szakképzési rendszer alapkoncepciója az, hogy szakirányokat jelöl meg, így a gyógyszerellátási, a gyógyszeripari és a kórházi-klinikai szakirányt. Ezen belül 20 alap- és 7 ráépített szakon folytatható szakképzés. Az új rendszerben dominánsan jelenik meg, hogy a gyakorló gyógyszerészek milyen területen helyezkednek el – szakirány szerint szűken definiált, de szakképesítés szerint széles spektrumú a rendszer. Mindez azt is jelenti, hogy a jogszabály megtartja a gyógyszerészet multidiszciplináris jellegét. Az új rendszerű szakképzés kari akkreditációja most van napirenden, amit ilyen értelemben a képzés indulása valóban megelőzött. Ez véleményem szerint nem jelent akadályt, hiszen a régi rendszerű képzésben is számos szakképző hellyé minősített intézmény segítette a szakirányonkénti oktatási munkát, mely a jogszabályban szereplő megfeleltethetőségi táblázat alapján az új képzésbe is konvertálható.

– És ebben a széles spektrumban sikerült minden területen elindítaniuk a képzést?

– Jelenlegi másod-harmadéveseink a régi rend szerinti szakképzést fejezik be, akiket pedig idén vettünk fel, velük az új rezidens évet kezdjük, az új típusú szakképzési rend szerint. Az első évben, az úgynevezett rezidensi évben általános képzést adunk, de ma már ebben is meg kell jeleníteni a szakiránynak megfelelő ismereteket. Mivel a rendelet tavaly szeptember 15-én lépett hatályba, az új típusú képzés indítására már akkor megkezdtük a felkészülést. Az idei tanévben a hatályos jogszabályban szereplő szakképesítéseket meghirdettük. A jelentkezők egyelőre a szakirányokat határozták meg, tekintettel arra, hogy a képzés kezdő évében a szakterületre általánosan jellemző és szükséges ismeretanyag átadása történik. Mivel a rendelet csak az adott tevékenységhez szakmailag elvárt ismeretanyagot és gyakorlati készségeket rögzíti, a pontos és részletes tematika kidolgozása az egyetemeken történik, együttműködésben a szakgyakorlati helyen dolgozó kollégákkal.

– Van elegendő oktatójuk, aki meg tud felelni ezeknek a speciális igényeknek?

– A szakképzés tipikusan olyan eleme a képzésnek, ahol az egyetem számít a szakma különböző területein dolgozó kollégákra, nemcsak tanács szintjén, hanem felkért előadóként, gyakorlati oktatóként is. Akkor járunk jól, ha a szakterület legjobbjaira, egy-egy téma prominenseire támaszkodunk.

– Az új rendszer indulása előtt többen kételyeiket hangoztatták. Azt például, hogy világos jövőkép és megszerezhető kompetenciák híján nem várható el, hogy a hallgatók idejüket és pénzüket bizonytalan dologba fektessék. Igazolódtak ezek a félelmek?

– Szerintem nem. Az utóbbi 5 évben (amikor az államilag finanszírozott szakképzési helyek száma minimálisra redukálódott, így a képzést a hallgatók túlnyomó részben önköltséges formában veszik fel) a végzettek 60 százaléka bekapcsolódott a szakképzésbe. Nagy tehát az érdeklődés, annak ellenére, hogy az új szakképzési rendszerhez valóban nem rendeltek igazi kompetenciát, melyre reményeim szerint a jövőben megvalósul. Magam azt gondolom, ezt a szakmának, az egyetemeknek maguknak kell felépíteniük. Nekünk kell olyan ismeretanyagot közvetítenünk, amely az adott munkakör betöltéséhez elengedhetetlen.

– Az egyetemek között érzékelhető egyfajta verseny.

– Az egyetemek hasonló képzéseket indítanak; inkább egyfajta együttműködés van közöttük. Ez az együttműködés eddig azonban inkább formális volt, amit tovább lehet mélyíteni, amikor a konkrét területek tananyagát kidolgozzuk. A feltérképezést követően jól látható lesz, hogy melyik egyetem milyen szakterületen erős, és akkor nyilván a „legerősebb” számít majd azon a területen autentikusnak, azaz ők viszik majd azt az elemet. Kis szakmáról van szó, ahol mindenki ismer mindenkit, ismerjük egymás értékeit. Ennek pedig része lehet, hogy ilyen értelemben közös modulokban oktatunk.

– Kinevezésekor megemlítette, hogy muszáj volna a tananyagba bevenni az új tudományterületeket, így a nanotechnológiát, a biotechnológiát, a farmakovigilanciát. Mennyit változott a gyógyszerészet, mióta ön ezzel foglalkozik? Honnan indult és hová tart?

– Ha az utolsó 20 évet tekintem, az látszik, hogy nemcsak felgyorsult a fejlődés, hanem sokkal diverzebb is lett. Megerősödött a molekuláris szemlélet és a betegorientált gyógyszerészet. A gyógyszerészetben alapvetően mégis két irány van. Amikor az említett területeket megjelenítettük a programban, ennek az is oka volt, hogy a gyógyszerészeknek korszerű ismeretekkel rendelkező, a beteg embert és a társszakembereket segítő gyógyszerészként kell fellépniük a munkaerőpiacon.

– Ön a kutatások területén is az együttműködések fontosságára hívta fel a figyelmet. A tudományos kutatás kívülálló számára olyasmit jelent, hogy a kutató mintegy felfedezőként áll(hat) a világhoz. Mennyire jellemző ez ma a gyógyszerészetben? Ismerve a gyógyszeripar helyzetét, mennyire tudnak függetlenek maradni?

– A gyógyszeriparral hagyományosan jó kapcsolata van az egyetemnek és a karnak is. A kísérletes kutatómunkák, az ipari megbízások mindig fontos elemei voltak a kari kutatómunkának. Mindamellett, hogy a kutatás egyes gyógyszergyárakban visszaszorult, azért a kutatási együttműködéseink megmaradtak. Jövőre lesz tíz éve, hogy a Richter és a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara megállapodást kötött „Innovatív gyógyszer-technológiájú készítmények fejlesztéséhez szükséges tudásbázis továbbfejlesztése, új gyógyszerhordozó lehetőségek kidolgozása” tárgyú feladat elvégzésére. Ennek nagyon lényeges eleme, hogy fiatal, tehetséges pályakezdők Richteres státuszon dolgoznak, és PhD munkájukat a Gyógyszerésztudományi Karon kihelyezve végzik. A gyakorlati feladat a gyárral egyeztetett, így hallgatóink azt érzékelhetik, hogy a gyár számára is fontos feladaton dolgoznak, miközben doktori értekezés születik abból. Mindez a hallgatóknak is érték, az egyetemnek is, és persze a témavezetőknek is.

– Olyan jellegű kutatómunkára van lehetőségük, amikor abszolút szabadon szárnyalhatnak?

– Abszolút. Nagyon eredményesek a Gyógyszerhatástani Intézetben folyó neuropszichofarmakológiai és neurokémiai kutatások. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megalakult a Neuropszichofarmakológiai és Neurokémiai kutatócsoport a humán depresszió kialakulásában szerepet játszó környezeti és örökletes faktorok kölcsönhatásainak vizsgálatára. Jelentősek a karon folyó gyógyszerkémiai és gyógyszeranalitikai kutatások, de nagy hagyományokkal rendelkezünk az alkalmazott kutatások területén is; így a gyógyszertechnológiai, bioanalitikai és a gyógynövények biotechnológiai és fitokémiai vizsgálatára irányuló kutatásokban is. Van tehát alapkutatás a maga szabadságával, de a szabadság az alkalmazott kutatásoknál azokban az ipari együttműködésekben is benne van, ahol a partnerrel egyeztetjük a fejlesztés irányát. Kétségtelen, hogy van elvárás, de van mozgástér is.

– Tapasztalatai szerint milyen emberek mennek inkább gyógyszerésznek? Kik azok, akik ezt a hivatást választják?

– Akik idejönnek, természettudományi érdeklődésűek, de úgy gondolom, kötődnek a gyógyításhoz is. A képzés domináns eleme az anyagtudomány, a gyógyító anyag ismerete, de ismerni kell az élettant, a kórélettant és ehhez kapcsolódóan a gyógyszerek hatásmechanizmusát. A gyógyszerész a gyógyszer szakértője, de nemcsak azé, hanem a gyógyításhoz kapcsolódó információé is, amit tudni kell közölni a beteg emberrel.

– Nem befolyásolja a jelentkezőket a patikák és a gyógyszerészek körül évek óta tartó politikai csatározás, a folyton változó jogi környezet?

– Elbizonytalanodást nem észleltünk még, az elmúlt évek változásai a gyógyszerészek számára számtalan lehetőséget nyitottak és jövőképet teremtettek. A friss diplomások nagyon jól elhelyezkednek: egy áprilisi felmérés szerint a diploma kézhezvétele után 1,2 hónap alatt állást találnak gyógyszerészeink – és ami nagy előny, mindezt Magyarországon teszik. Az egészségügy elvándorlással jellemezhető többi területéhez képest szerencsések vagyunk, de a gyógyszerészet esetében is csökkent a felajánlott állások száma. A gyógyszerészek keresettségének lényeges oka az e diplomával betölthető állások sokfélesége. Tapasztalataim szerint egyébként azok, akik hozzánk jelentkeznek, számos esetben családi vállalkozást visznek tovább.

– Az ön esetében ez nem így volt.
– Édesapám térképész-kutató volt, a dél-amerikai Nasca-vonalakkal foglalkozott. Én alapvetően más érdeklődésű vagyok. Tisztelem a kreativitását, hiszen mert eredeti módon gondolkodni, geodéta-mérnökként szakterületéhez kapcsolódóan koherens térképelméletet felállítani. Kimenni, megnézni, méréseket végezve bizonyítani. Mindennek persze meglehetősen ambivalens volt a visszhangja, de ez érthető, hiszen ez a vonalhálózat nem olyan módon megfejthető, mint egy kémcsőreakció. Édesanyám közgazdászként dolgozott. Remek matematikai érzékkel rendelkezett; problémamegoldásban messze ő volt a családban a legjobb. A nagymamám, akihez nagyon kötődtem, szerette volna, ha tanár vagy gyógyszerész leszek – szép, elegáns női pálya, mondta.

– Olyan, amely sokat tehet azért, hogy a tudományt művelők nyitott szelleműen, az emberért legyenek.

– Igen. Az anyag önmagában kevés. Ha nem az lenne a cél, hogy ezzel az embert gyógyítsuk, az messze másról szólna. Szép meglátni a rendező elvet az anyagban, de sokkal izgalmasabb, ha mindezt egy élő rendszerrel kapcsolatban vizsgáljuk. Ha újra kezdhetném az életem, akkor is a gyógyszerészetet választanám.

– Nem nagyon magányos egy kutató?

– Nem. Egyáltalán nem, sőt. Életem legeslegnehezebb periódusában, édesanyám halálakor, amikor nem gondoltam, hogy fogok még valaha örülni, rendkívül sokat jelentett, hogy kiváló PhD hallgatóim vannak. Igazi adomány megélni nap mint nap az együtt gondolkodás, az alkotás örömét, amely a legnehezebb perceken is átsegít.

 

Köbli Anikó
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés