hirdetés
hirdetés
2022. október. 01., szombat - Malvin.
hirdetés

E-recept: kellenek a garanciák

Kérdőjelek még bőven akadnak az e-recepttel kapcsolatban. Az MNO-nak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke beszél ezekről.

hirdetés

A gyógyszertárak szeptember elejétől már csatlakozhatnak a rendszerhez, az éles indulás pedig novemberben lesz. Ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, be kell jelentkeznie a rendszerébe – emlékeztet a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Ahhoz, hogy mindez a határidőre tényleg beindulhasson, az orvosok vényfelíró programját is fejleszteni kell, a kontrollt is biztosítani kell, a szükséges jogszabályi korrekciókat is el kell végezni. Emellett mindenkinek – orvosnak, betegnek és gyógyszerésznek egyaránt – minden rá vonatkozó dologgal tisztában kell lennie.

„Ha a vény az e-rendszeren keresztül érkezik a gyógyszertárba, akkor a patikák is annak alapján számolnak el a biztosítóval. Emiatt kell garantálni azt, hogy amit azon keresztül megkapnak, azt létező orvos állította ki. A patikusok ragaszkodnak ahhoz is, hogy a rendszer csak szabályos vényeket fogadhasson be, mivel azáltal megszűnhetnek azok a viták, amelyek a patikák és az OEP között ma gyakran előfordulnak” – emeli ki Hankó Zoltán. Ma ugyanis semmi nem garantálja azt, hogy az orvos megfelelő támogatással írja fel a receptet, nem rendel többet annál, mint amire lehetősége van – ha pedig a patikus annak megfelelően adja ki a gyógyszert, akkor az egészségpénztárral neki gyűlik meg a baja. Az ilyen jellegű problémáknak az informatikai rendszerrel elejét lehet venni, azzal lehetne biztosítani, hogy minden recept jó legyen, a patikus ne töltsön hosszú perceket az ellenőrzéssel.

Tudni lehet már azt is, hogy azok a szakmai szabályok, amelyeket a gyógyszerészek ma is alkalmaznak – például hogy ugyanazzal a hatóanyaggal adhatnak helyettesítő terméket, illetve hogy a készítményt a felírtnál kisebb kiszerelésben is kiadhatják – az e-recept mellett is megmaradnak. A biankó receptek viszont eltűnnek, hiszen az orvosok nem fognak tudni dátum nélküli vényt kiállítani.

Az még kérdés, hogy rokonok hogyan használhatják majd az e-rendszert, ma ugyanis a gyógyszert bárkinek kiadják, aki birtokolja az aláírt receptet, a felhőalapú megoldásnál viszont gondoskodni kell arról, hogy a kiváltó más módon igazolja jogosultságát. Ennek megoldása még nyitott, ugyanis a tervek szerint a elektronikus vényt szimbolizáló jelképes dokumentum nem lesz bizonyító erejű.

Ugyanígy kérdés, hogy az egészségbiztosító adatbázisa, az orvosi vényíró program adatbázisa és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet gyógyszeradatbázisa hogyan áll majd harmóniában az e-receptes rendszerben. Tehát hogy a kódok mindenhol ugyanazt jelentik-e majd – most ugyanis ez nincs így. Ezt a problémát is meg kell oldani az indulás előtt, ha ugyanis nem rendezik, akkor nő az esetleges cserék és tévedések rizikója, akár a gyógyszerkiadásnál, akár az elszámolásnál.

A jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy csak a bizonyos betegségek vagy betegségcsoportok kezelésével kapcsolatos hozzáférést tiltsák le, aki tehát a letiltásról nyilatkozik, annál az orvos és a gyógyszerész semmilyen betegéletútra vagy vénytörténetre vonatkozó adatot nem lát. Kérdés, hogy az ilyen jellegű tiltást hogyan lehet összeegyeztetni azzal, hogy patikus a monitorán megjelenő e-receptek alapján szolgálja ki a beteget.

A teljes cikk

(forrás: MNO)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés